Amerikai Magyar Újság, 2003 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2003-01-01 / 1. szám
A DON-KANYARI TRAGÉDIA 60 ÉV TÁVLATÁBÓL 12 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2003. január 1943. január 12-én kezdődött a 2. magyar hadsereg sorsát megpecsételő szovjet harctevékenység, amelyet történelmünk (és nemzetünk) a Don-kanyari tragédia néven tart számon. A front mögötti megszállt területek biztosítására - részben - felkészült, silány fegyverzettel, ruházattal és élelemmel ellátott katonáink megsemmisítő vereséget szenvedtek az elsöprő technikai és nyomasztó számbeli fölényben lévő Vörös Hadseregtől. Dávid kényszerült harcolni - parittya nélkül - Góliáttal! Katonáink,- esküjükhöz híven teljesítették a hazájukkal szembeni kötelességüket, de hadseregünk a nagyhatalmak sakktábláján csak egy olyan apró figura volt, amelyet idegen erők és kezek mozgattak._________________________________________ ELŐZMÉNYEK > A Trianoni békeszerződés csapásait alig-alig kiheverő hazánkat, a múlt század harmincas éveitől kezdve, rendkívül kedvezőtlenül érintette a nemzetközi politikai és katonapolitikai helyzet alakulása. Geostratégiai pozíciónkból adódóan, két világuralomra törő birodalom ütközési zónájában voltunk, és rendkívül zárt politikai mozgástérrel rendelkeztünk. Törvényszerűen sodródtunk be a 61 állam részvételével lezajlott II. világháborúba. > A két véreskezű, degenerált diktátor (Hitler vagy Sztálin) közül, a kisebbiknek tűnő rosszat választva álltunk a németek oldalára, miután környezetünkben minden állam - hazánkat megelőzve hadat üzent a Szovjetuniónak. > Ma már dokumentumokkal bizonyítható, hogy a szovjetek ötmilliós hadsereggel és huszonhétmilliós kiképzett tartalékossal készen álltak Európa lerohanására (valamint bolsevizálására), és Hitler csupán 2-3 hónappal előzte meg Sztálint a fegyveres konfliktus kirobbantásában. > Mindennemű elfogultság nélkül megállapítható, hogy a negyvenes évek elején, a háború elkerülhetetlen volt (!) térségünkben, legfeljebb az indítás időpontja volt kérdéses, illetve az elsőként támadó fél kiléte volt kétesélyes. Ha a magyar kormány a kivárás taktikája mellett dönt, akkor néhány hónap elteltével a német megszállók randalíroztak volna hazánkban, egy „ügyeletes” kollaboráns aktív közreműködése mellett. Ennek a hipotézisnek a valószínűségi értéke 100%, és nem vitatható, hogy személyi, valamint anyagi erőforrásaink háborús igénybevétele jelentősen megnövekedett volna, az ezzel járó veszteségekkel egyetemben. > Azt sem szabad elfelejteni (amit még senki sem mert kimondani), hogy Horthy Miklósnak és frontharcosainknak több tíz vagy százezer zsidó állampolgárunk köszönheti az életét, mert ha a németek ’41-ben szállják meg hazánkat, akkor a magyar zsidóság hasonló helyzetbe került volna, mint a lengyel, szlovák vagy más megszállt népek zsidósága. Mindez nem jelent semmiféle magyarázkodást, vagy utólagos igazolást a bekövetkezett tragédiára, vagy a politikai és katonai vezetők hibájára, csupán egy elemzést,- az akkori helyzet értékelésére. KATONAI FELKÉSZÜLTSÉGÜNK > A Magyar Királyi Honvédség nem volt felkészülve egy határainkon kívüli hadművelet végrehajtására. Ugyanakkor Hitler villámháborús sikerei láttán, neves a külföldi és hazai politikusok vagy katonai szakértők véleménye is az volt, hogy a szovjetek ellenállását néhány hónap alatt felőrli a német hadigépezet. Ennek ismeretébe (elfogadásában) a magyar kormány vállalta, hogy zömében hátország-biztosítási feladatok végrehajtására, csapatokat küld a keleti frontra. Nehézfegyverzet, szállító kapacitás és jelentős számú támogató légierő hiányában alakulataink nem is tarthattak lépést, a jól felszerelt, nagy mozgékonyságú és tűzerejű német támadó erőkkel. A VÉGZETES DON-KANYARI TRAGÉDIA > A Moszkva irányába támadó „Közép” német hadseregcsoport kudarcáig (1941. dec. 5.), a németek nem tartottak igényt a magyarok aktív harci részvételére, mivel nem kívántak a dicsősségben osztozkodni szövetségeseikkel. Ezt követően viszont, Hitler egyre többet követelt partnereitől. Keitel tábornagy, a német fegyveres erők főparancsnokságának (OKW) vezetője, 1942. január 20-án Budapestre utazott, és kierőszakolta a magyar kormánytól a 2. magyar hadsereg felállítását. A csapatok kiszállítása április 11-én kezdődött, és kb. május végére foglalták el pozíciójukat a 2. német hadsereg és a 8. olasz hadsereg között, a Don folyó vonalán, mintegy 360-380 km-es hosszúságú frontvonal mentén. A három hadtestből ( HL, IV. és VII.) álló, és mintegy 200 ezer főt számláló hadseregünk sem téli harctevékenységre, sem nagyobb szovjet erők elleni akcióra nem volt felkészülve. Cramer tábornok parancsnoksága alatt, a hadsereg tartalékában volt egy magyar páncélos hadosztályból és két német (páncélos csoporttal megerősített) gyaloghadosztályból álló hadtest, amelyet csak Hitler parancsára lehetett bevetni. > A Vörös Hadsereg Voronyezsi és Doni Front csapatai 1943. január 12-én az urivi hídfőállásukból kiindulva, helyenként mintegy tizenöt-hússzoros túlerővel (!), meglepetésszerű támadással áttörték a frontot a 2. magyar hadsereg szakaszán. A németek hadászati felderítése teljes csődöt
