Amerikai Magyar Újság, 2003 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2003-01-01 / 1. szám
2003. január AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 11 Aztán a „Nagymajtényi síkon letörött a zászló” és az üldözötteknek nem maradt más, mint Isten kegyelme, az erdőben, nádasokban való rejtőzés az osztrák zsoldosok fejvadászata elől, vagy pedig átmenni a nagy hegyeken és idegen földön keresni biztonságot: Őszi harmat után Végre mikor aztán Fújdogál a hideg szél, Nem sok idő múlván Sárgul hulldogálván Fáról a gyönge levél; Zöld erdő harmatját, Piros csizmám nyomát Hóval lepi bé a tél. Ennyi gyötrelemmel, Vagy ennél is többel Ifjúságom mint éljem? Jobb lesz a darvakkal, Vagy más madarakkal Ősszel búcsúmat vennem, S mennem oly országra, Hol irigyim soha Nem szólhatnak ellenem. Talán erre gondolt Kölcsey Ferenc mikor leírta a bosszúállás elől bujdosók sorsáról két remek sorát: „Bújt az üldözött, s felé/- Kard nyúlt barlangjában... ” A szabadságért annyi áldozatot hozó magyar nép menekült koldus lett saját hazájában, mégis szentül hitt benne: „Ha minden elmarad/lsten el nem marad, /Reábízom magamat". A fejedelem, aki kegyelem helyett inkább a búj- dosást választotta, Lengyelországból Párizsba ment XIV. Lajos segítségében reménykedve. Itt találkozott néhány alkalommal Saint Simonnal, aki igen meleg hangon írt róla Versailles- ben. Bujdosás lett a sorsa nemcsak Rákóczinak, hanem a szabadságharc sok vitézének is. A kuruc költészet azonban túlélte a hazánkat felszabadítani akaró küzdelem elvesztését és zengett a hangja országszerte évtizedeken át. A késői kuruc költészet két jellegzetes műfaja: a kesergő és a bujdosó ének: Hol szépséges feleségem? Hol vagy te is nemzetségem? Kis gilicém, kicsi lányom, Kérem Istent, hogy megáldjon. Harcoltam én a hazáért, A haza szabadságáért, Most bujdosás a kenyerem, Sós a könnytől, mikor eszem. A sors kereke azonban forgott tovább és a búj- dosók végső helyét Rodostóban, a Márvány tenger partján jelölte ki. Itt írta meg Mikes Kelemen korai prózánk mesterművét, képzelt nénjéhez címzett leveleit, melyekből megismerjük a Rákóczi emigráció, a legkövetkezetesebb politikai állásfoglalás minden részletét a bújdosók életén keresztül. Végül mindenki kihal Mikes mellől és amint a költő, Lévay József írta róla: Nádasdi és Zerinyi, Frangepán ölése, S több méltóságos urak rútul elvesztése, Minden sok szép jószágok konfiskált vétele, És az egész országból ippen kiküldése. Vagyis ezek a kirakatperek kizárólag azt a célt szolgálták, hogy főuraink hatalmas vagyonát elkobozzák, s őket, mind lázadókat kivégezzék. Sokak családját is meghurcolják teljesen ártatlanul. Ami az országban folyik semmi más, mint rémuralom, hogy szolgájukká tegyék az egész magyarságot. Ennek az állításnak legjellemzőbb példája a szemerei csatáról írt vers, ami már csak panasz és fohászkodás. rontja országunkat, pusztítja hazánkat, Mert egyfelől német Másfelől pogány rác Jószágunkat, Elhordja marhánkat. Uram szánd meg ily nagy romlásunkat. A fenti idézet már az ónodi országgyűlés után készült, mikor a kurucok kezében a fegyvert kizárólag a becsület és a vezérlő fejedelem iránti hűség tartja. Az egyre szaporodó szegénylegények éhezve és ruhátlanul, de kitartanak uruk és a szabadság mellett, bár tudják, hogy az ígért francia és egyéb segítségre nem számíthatnak, a Rákóczi vagyon pedig egyre apad. Az erről írt'dal végső elkeseredés kifejezése:1' Szegény legénynek olcsó a vére, Három rézforint szegénynek bére, Azt sem tudja elkölteni szegény végtére, Melyért méreg, kínzó féreg forr a szívére. Egyedül hallgatom tenger mormolását, Tenger habja felett futó szél zúgását, Egyedül, egyedül a bújdosók közül Nekünk pedig megmaradt a XIX. században leírt és addig szájhagyományként őrzött kuruc költészet kincse, az Istenhez fordulás igaz ügyünk megsegítésére. Vajon mi, akik a magyar történelem három nagy politikai emigrációja utolsó hullámának egyre öregedő és lassan kihaló áldozatai vagyunk, tudjuk e ebben a pénzért lihegő modem Rodostóban, hogy „Zágon felé mutat egy halovány csillag " ? 6 MAGYARSÁG GABLER ANTAL: EGY LÉGIÓS HALALA (Naplómból - 1952) Ha szolgálatom megengedte Szombat este, a kikötőbejártam: Közel oda, két magyar üldögélt Egy zsúfolt, füstös, saigoni bárban. Légiósok, rövid szabadságon - és Megindult lassan a beszélgetés. Idézgettük a régi otthont, ahol A hírek szerint, folyt az üldözés. Afrikából sokáig leveleztünk, Mig egyszer - szíven ütött néhány sor: "Laci barátunk hősként halt meg, Ma temettük... távol a hazától.
