Amerikai Magyar Újság, 2002 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2002-04-01 / 4. szám
2002. április AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 7 Wagner a Szentföldön Fáy István Az elmúlt év végén érdekes hírt közöltek a lapok művészeti rovatai, mely azt állította, hogy nemrégen Dániel Barenboim, a világhírű karmester és zongoraművész Tel Avivban Richard Wagner műveit vezényelte az Izraeli Filharmonikusok hangversenyén. Kissé hihetetlennek hangzott ez a tudósítás, mert a nagy német mester a zsidó állam megalakulásakor indexre került. Sok vita kísérte és kíséri ma is ezt az exkommunikációt, mely nem hivatalos álláspont, hanem két, világnézetileg szembenálló csoport véleménykülönbsége. Az európai és amerikai származású, művelt, liberális zsidóság rajong Wagner művészetéért, ezekkel viszont szemben áll egy orthodox, fundamentalista réteg, mely műveinek előadását minden eszközzel megakadályozta. Arra hivatkozott ugyanis, hogy a nagy zeneszerző antiszemita volt és mindezen felül, Hitler egyedül az ő zenedrámáiban találta meg lelki nyugalmát. Évekkel ezelőtt Zubin Mehta, a New York Filharmónia elnökkarnagya, vendégszereplése során megkísérelte, hogy az előítéletet eloszlassa, de olyan ellenállással találkozott, hogy kénytelen volt engedni a gyűlölködésnek, s lemondani Wagner hangversenyét. Ha igaz az újabb hír, úgy megtört ajég és Barenboim, aki évekig működött Izraelben, alapos megfontolás után mégis megtartotta Wagner koncertjét. Erre azonban eddig csak feltételes módban közölt hírek vannak, melyek szerint tüntettek ugyan ellene, de nagyon kevesen, ettől eltekintve a törvényhozás egyik tagja mégis megkérdezte a rádióban tartott interjú alkalmával: „Hogyan tűrhette ezt az Isten? A továbbiakról, műsoráról, a kritikákról és a közvéleményről semmiféle megerősített bizonyíték nincsen. Ezen nem lehet csodálkozni, mert az amerikai-kanadai sajtó e kérdésben teljesen semleges. Természetes, amikor sokakban felmerül a logikus kérdés, hogy az emberiség egyik legnagyobb lángelméje miért lett kiközösítve egy magas kultúrájú ország szellemi életéből, holott világszerte milliók lelkesednek érte? Híveinek tekintélyes része zsidó. Állításom igazolására példa, hogy a legnagyobb karmesterek felkészültségének és művészetének elsőszámú értékmérője: hogyan tolmácsolják a nagy mester műveit. Gondolok itt elsősorban a Tristan és Isol- da, a Niebelung gyűrűje, a Nürn be rg i m este rdalnokok és a Parsifal interpretálására. Akik figyelemmel kísérik a zenei életet, azok előtt nem titok, hogy a Wagner kultusz felépítői, műveinek leghitelesebb tolmácsolói és szinte apostolai nagy részben zsidó karmesterek voltak és ma is azok. A század elejétől a huszas évek végéig a kissé hanyatló érdeklődés újjászületésének, mely egyre erősebb, főleg az ő művészetük adja a legnagyobb lendületet, egészen napjainkig. Itt említem meg a legismertebbeket: Gustáv Mahler fejlesztette magasra értékelt Wagner-színházzá a Magyar Királyi Operaházat. 1963- ban Bruno Walter dirigálta a Wiener Staatsoper „Ring ciklusát" olyan mesteri tudással, hogy azóta is „az évszázad tetralógiájaként” emlegetik a szakkörök. Ormándi Jenő Wagner koncertjei a Philadelphia Szimfonikusokkal kirobbanó sikert arattak és ezeknek a lemezfelvételeit százezerszám vásárolták a komoly zene rajongói és értői. A kíméletlen, minden emberi jogot semmibe vevő törvények miatt emigrációba kényszerült Solti György (Sir Georg Solti) teljesítménye egyedül Furtwaeng- ler és Karajan tolmácsolásával hasonlítható csak össze. James Levin a Metropolitan Operaház zseniális főzeneigazgatója felfogásának hitelességéről csak superlatívusokban lehet beszélni, különösen Bayre- uthban aratott kirobbanó sikerei után. Az említett Dániel Barenboim, aki a Chicagó-i Szimfonikusok vezetését vette át Solti György nyugalomba vonulása után, néhány évvel ezelőtt a Tristán, következő szezonban pedig a Niebelung Gyűrűje előadását készítette elő és vezényelte Bayreuthban óriási sikerrel, ami hercegi rangot jelent a zenei világban. Lehetne még többek között Otto Klemperer, Erik Kleiber, vagy Leonard Bernstein pályafutásáról is beszélni. Az utóbbi, közvetlenül a háború után, mint egy dögkeselyű szállta meg Bécset, hogy annak világhírű operaházát, azonkívül a Filharmóniai Társaságot „nácítla- nítsa " (lapjelentések), vagyis lehetetlenné tegye olyan világnagyságok, mint Kari Böhm, Wilhelm Furtwaeng- ler és Herbert von Karajan működését. Nem is folytatom tovább, csak annyit jegyzek meg, hogy a felsorolt nagyszerű karmesterek valamennyien zsidók voltak, mint Wagner halhatatlan műveinek kiemelkedő tolmácsai. A három utóbbi kivételével. Jogos tehát a kérdés, mi az oka annak az ellentmondásnak, hogy mindezt ismerve, Izrael konzervatív körei mégsem engedik, hogy a közülük származó világhírességek által olyan magasra értékelt génius szóhoz jusson hazájukban? Erre próbálok most választ adni több érdeklődő olvasónk kérésére. Egyike ezeknek a hosszú idő óta hangoztatott vád, hogy Wagner, aki fel akarta újítani a görög szépségideáit és a klasszikus idők közösségi művészetét, a XIX. század színvonalának gyors ütemű hanyatlásáért a profitéhes üzletet vádolta, melynek vállalkozói részben zsidók voltak. Nézetét a „Das Judentum in dem Musik" (zsidóság a zenében) című tanulmányában tette közzé, írása természetesen élénk
