Amerikai Magyar Újság, 2002 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2002-04-01 / 4. szám
AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2002. április STIRLING GYÖRGY: EMLÉKEZÉS EGY HAZAFIRA Gondolatok Kovács Béla szobrának leleplezésekor MTI Újsághír: " Február 25.-én a Kossuth-téren felavatták Kovács Béla szobrát. A márvány talapzaton álló öt méter magas szoboralakot Rockenbauer Zoltán, a nemzeti kulturális örökség minisztere leplezte le, miután avató beszédében méltatta a hajdani kisgazda politikus érdemeit és emberi nagyságát. A szobrot megkoszorúzta Orbán Viktor miniszterelnök, Áder János, az Országgyűlés elnöke, Göncz Árpád volt köztársasági elnök, Túri-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter és Szentgyörgyvölgyi Péter, az FKGP parlamenti frakciójának vezetője." Február 25.-én délelőtt szoboravatásra gyülekezett egy kis csoport Budapesten, a Parlament tőszomszédságában. A Kossuth Lajos tér déli sarkán, a fehér lepellel letakart szobor körül összegyűltek csendes szóval annak emlékét idézték, akit a szobor ábrázolt Aztán elhangzott egy kurta beszéd, láthatóvá vált a szoboralak és véget is ért a ceremónia. Néhány kíváncsi járókelő is figyelte a rövid ünnepséget. Egy arra- járó fiatalember megkérdezte az egyik biztonsági embert: -- Kinek a szobra ez?... Kovács Béláé — hangzott a válasz, mire a kérdező vállat vont és továbbment. Az ö számára ez a név nem mondott semmit. Mint ahogy alig mond valamit sokmillió magyarnak. Legfeljebb azok a generációk tudják, kit takar ez az egyszerű magyar név, akiknek még vannak emlékeik a háború utáni évekből, abból az időből, amikor a német megszállást csak névleg követte "felszabadulás" és demokrácia. Valójában egy másik, tán még az előzőnél is kegyetlenebb megszálló hatalom ült rá az országra, a magyar nép nyakára: a szovjet hadsereg és az annak segítségével uralomra került kommunista párt. Ezekben az években -- 1945. és 1948. között -- élet-halál küzdelem folyt a magyar nép leikéért, a demokrácia megvalósításáért, a megmaradásért, a túlélésért és mindenekfolött a szabadságért. Az egyik oldalon álltak, akik szívükön viselték a nemzet szabad jövőjét, a másik oldalon pedig azok, akik egy idegen hatalom uralmát és ideológiáját akarták rákényszeríteni az országra. A háború befejeződött ugyan és a fegyverek elhallgattak, de Európa kettéosztásakor Magyarország a rosszabbik oldalra került: Jaltában úgy határoztak a győztesek, hogy hazánk a szovjet érdekszférába tartozik. Bár a nyugati hatalmak kikötötték, hogy az idesorolt népek is maguk dönthetnek majd a kormányformáról, melyben élni akarnak, ennek tiszte- letbentartására már nem tudták kényszeríteni Moszkvát. Leereszkedett a vasfüggöny és a magyar nép is a kiszolgáltatottak sorsára jutott. 1945/46-ban, a békeállapotok lassú helyreállásának első évében, az Odera-Neisse vonaltól keletre, északtól délig valamennyi szovjetmegszállta országban megtartották az első "szabad" választásokat és mindközül egyetlen nép mondott egyértelmű és határozott nemet a kommunizmusra: a magyar. A baloldali szocialista és a kommunista pártok kaptak többséget Varsóban, Berlinben, Prágában, Belgrádban, Bukarestben, Szófiában és Tiranában, csak Budapesten győzött a Kisgazdapárt, mégpedig olyan abszolút fölénnyel, amin elámult a világ. Minden erőszakkal és lelki nyomással dacolva, a diadalittas szovjet megszálló hadsereg tankjainak árnyékában is mert a magyar nép a kommunizmus ellen voksolni és volt bátorsága a jobboldalt képviselő, keresztény-nemzeti alapon álló Független Kisgazdapártra adni a szavazatait. Rákosiék -- akik a győzelem biztos tudatában készültek a választásokra — dúltak-fúltak és Vorosilov marsall, teljhatalmú szovjet helytartó (a Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnöke) elcsapással fenyegette a kommunista párt teljes vezetőségét. Amire csak azért nem került sor, mert a Moszkvából importált néhány bolsevista ügynökön kívül más használható garnitúrájuk nem volt a szovjeteknek... Ezekben a hónapokban két irányító erőre tekintett az ország népe: az egyik a katolikus egyház volt, élén Mindszenty József hercegprímással, a másik pedig a Független Kisgazdapárt Olyan rátermett vezetőkkel, mint Tildy Zoltán, Nagy Ferenc, Varga Béla, Sulyok Dezső és Kovács Béla. Ok álltak annak a szószerint vérre menő harcnak az élén, amelynek tétje Magyar- ország, a magyar nép szabadsága volt. A küzdelem nem tarthatott sokáig, mert az erők egyenlőtlenek voltak: egy világhatalommal szemben nem lehetett esélyük. Kovács Bélát elhurcolták, Nagy Ferencet, Varga Bélát és Sulyok Dezsőt emigrációba kényszerítették, Mindszenty' Józsefet pedig bebörtönözték. A nemzet vezető nélkül maradt. Kovács Béla a Független Kisgazdapárt főtitkára volt. A párt régi, kipróbált harcosa, a Baranya megyei szervezet lelke, páratlanul népszerű parasztpolitikus. Aminek az volt a magyarázata, hogy az igazságért mindig bátran kiállt és nem rejtette véka alá kommu-
