Amerikai Magyar Újság, 2002 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2002-01-01 / 1. szám
2002. január AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 5 De mindezt csak mellékesen mondtam el, hogy érzékeltessem a TV-korszak sokrétű problémáit. * Régen, az én gyermekkoromban, 5-6 körül érkezett haza a család. A Böszörményi út 17/b. sz. ház magasföldszinti lakásában hatalmas, két szobára néző, barna cserépkályha sugározta a meleget. (Igaz, a konyhában és a mellékhelyiségekben fogvacogtató hideg volt, de ez adta éppen a kontrasztot, ez tette különösen megbecsültté a szalon kellemes hőmérsékletét!) Az átforrósodott csempelapokon fölengedtek a dermedt újjak, s miközben hátunkat a kályhának támasztottuk, ki-ki beszámolt a nap eseményeiről. Megvitatásra kerültek a problémák, nehézségek... Vacsora közben rendszerint meghallgattuk a rádió híreit, s ilyenkor határoztunk az esti időtöltés felől is: elmegyünk-e az Ugocsa-moziba (esetleg Anyu közelben lakó nővéréhez), vagy maradunk otthon? Egyetemista lánnyá fejlődve, természetesen nekem külön programjaim is voltak-lettek: Laci barátommal kiruccantunk táncolni az Annába, a Pipacsba, vagy késő éjszakáig beszélgettünk valamely más bárban. Az otthonmaradás sem volt azonban unalmas. Vártak a még nyomdafestékszagú, recsegve nyíló űj könyvek vagy a poros régi kötetek titkai! Milyen izgatott kíváncsiság fogta el az embert minden alkalommal: vajon, mi lehet bennük?? (Akkor még nem árasztották el a világot a nyomtatott betű hitelét romboló brossúrák és reklámok!) Kényelmes karosszék, zöld fényt hintő állólámpa, bolyhos pongyola, könnyű papucs... Nagymama sokat kézimunkázott. Bonyolult rajzú térítőkét, ágytakarókat horgolt. A nüntán, mely rendszerint újságmellékletként érkezett, az előrehaladást gombostűvel jelölte meg. Nagy keletjük volt a társasjátékoknak is, különösen a "marokkónak". A vékony, csíkos pálcikák rezdüléseit mindenki lélegzetvisszafojtva figyelte. Anyu gyakran passziánszozott, időnként felszólítva engem is:- Gondolj valamire! Megmondom, teljesülni fog- e a kívánságod! Nagymama -kecskeméti lévén- a kártyavetést is értette. (Ma is verem a fejem a falba, hogy nem sajátítottam el tőle ezt a tudományt!) Legalább 5-6 formula létezett. Ezeket egymás után, szigorú rendben kellett végigcsinálni.- Emeld el bal kézzel háromszor magad felé a paklit!- hangzott a figyelmeztetés afelé, aki a jövendőjét akarta kifürkészni. Aztán középre került a főfigura: fiatal nőnél a piros ász, idősebbnél a tök (esetleg zöld) ász, öregasszonynál a tűz mellett kuporgó anyókát ábrázoló makk ász. (Férfiak esetében a fölsők játszottak hasonló szerepet). A kiválasztott kártya (személy!) köré rakták a többi lapokat: mi van "előtte", mi van "a háta mögött", mi van a "fejében", mit "tapos el". Később minden 21. lap jelentését kellett összekombinálni folyamatos történetté, végül pedig kupacok alakultak az alábbi kérdések megválaszolására: "Mi lesz ma?", "Mi lesz holnap?". "Egy hét múlva?", "Egy hónap múlva?", "Egy év múlva?", "Mit mond a zsidó?", "Mit mond a jövendömondó?" A kártyák értelmezéséhez persze nem volt elegendő az egyes lapok "jelentésének" ismerete (a makk tizes például: bánat; a makk alsó: pletyka: a tök alsó: betegség; a piros tizes: szerelem stb ). fantázia is szükségeltetett a históriák kikerekítésére. A kártyavető közben figyelte az érdeklődő arcát, s a témát, amire "ráharapott", még jobban cifrázta, színezte... Micsoda várakozás! Mennyi izgalom, pirulás és nevetés! De téli esti szórakozásnak számított a karácsonyi bejglihez szükséges dió megpucolása ("fütyülni" kellett közben!), mákdarálás, gesztenyesütés is. Közben Nagymama "a régi szép időket" idézte, midőn édesapjával, Kubínyi Konráddal kis csézán kocsikáztak ki a határba vagy meglátogatták az Alpáron élő nagyszülőket. Abban az áldott, háború előtti világban még a telefon sem csöngött (legfeljebb üzletekben, hivatalokban volt távbeszélő). Zavartalanul végig lehetett enni a vacsorát, nyugodtan lehetett "fekete Pétert", "snapszlit", "durákot" vagy' "Ne nevess koránt" játszani, komótosan szürcsölni a mézzel ízesített hársfateát. vagy merengeni olvasmányaink fölött. Akkor még mesék is voltak, igazi mesék: csodatévő tündérekkel, vasorrú bábákkal, tüzet okádó sárkányokkal, hétrőfös szakállukat derekuk köré csavaró törpékkel, erdei óriásokkal, különböző üveg- és kásahegyekkel. hogy az "Óperenciás tengerről" ne is beszéljek. Az egybekerült fiatalokat csupán "ásó. kapa. nagyharang" volt képes elválasztani egymástól, lakodalmak alkalmával "Hencidától Boncidáig folyt a sárga lé", és a hősök rendszerint "addig éltek, amíg meg nem haltak"...-Izraelben a jaffai keresztény iskola diákjait nemrégiben egy csoport zsidó fiatal megtámadta és ütlegelni kezdte. Az incidensre október 25-én egy Negevben tett iskolai kiránduláson került sor. A kiránduláson a szentföldi ferences kusztódia jaffai katolikus iskolájának 42 növendéke vett részt, akiket 60 zsidó gimnazista - miután meghallották, hogy arabul beszélnek - előbb sértegetni kezdett, majd botokkal ütlegelt és kövekkel megdobált. A támadás során sem az arab, sem a zsidó diákokat kisérő őrök nem léptek közbe, hogy megállítsák a verekedést. Amikor megérkezett a rendőrség, azt a fáradságot sem vette, hogy megérdeklődje: a támadó zsidó diákok melyik iskolához tartoznak, azzal a kifogással, hogy nem veszik magukra ezt a felelősséget. Amikor a katolikus diákok kihívták a mentőszolgálatot, az ápolók arra hivatkoztak, hogy a sérült diákoknak nincs szükségük kezelésre. Ezután öt súlyosabban sérült fiatalt maguk a tanárok a houloni kórház ügyeletére vitték és hármat azonnal felvettek kezelésre a kórházba. (VR/mk)
