Amerikai Magyar Újság, 2002 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2002-02-01 / 2. szám
2002. február AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 9 a várost körülzárták az oroszok, s noha sokan bíztak a felmentő sereg jöttében és a német "csodafegyverben", alkalmazkodni kellett a körülményekhez: kénytelen-kelletlen lehurcolkodtunk a szenespincébe. A bomba- és aknazaj napról napra erősödött, az ágyúk bömbölését egyre közelebbről hallot-tuk, s ahogyan az idő múlt, úgy érkeztek a hírek véres, házról házra teijedő utcai harcokról, vadállati kegyetlenkedésekről. (A nyilasok által kiragasztott "Nem ismerek könyörületet"-plakátot, mely mongolarcú szovjet katonát ábrázolt, már senki sem minősítette "alaptalan propagandafogásnak"). Végleg be kellett rendezkednünk a vakondok-életre: egymás hegyén-hátán a matracok, ruhák, konyhaeszközök. Eleinte petróleumlámpa fénye, később schmollpasz- tásdobozban repdeső, halovány mécsláng... Csupán ivóvízért merészkedtünk ki időnként az odúnkból, akkor is életünk kockáztatásával. Mackónak is bele kellett törődnie ebbe a furcsa, földalatti létformába, de őt az a tény, hogy állandóan a közelünkben lehetett, sok mindenért kárpótolta. Amíg nekünk volt harapnivalónk, ö is evett, legfeljebb a szép, napsugaras kóborlásokat hiányolta, s a fülsiketítő zajok, az egyenruhás, idegen emberek jövés-menése késztette nem egyszer lefojtott, gyanakvó morgásra. Február 5-én törtek be hozzánk az oroszok (illetve: szovjet mundérba bújtatott besszarábiai románok), durva "hajde, hajde"-kiáltásokkal taszigálva ide-oda a civileket, "krumplipucoláshoz" hajkurászva a nőket. A németek (17-18 éves, elkeseredett gyerekemberek) gyújtóbombáknak a pincébe dobásával próbálták visszahódítani az erődítménynek is beillő, patkóalakú épülettömböt.- Ég a ház! Ég a ház (-röppent fel egyszerre minden irányból a rémület sikolya. Ugyanakkor kesernyés füst kezdett gomolyogni... Iszonyú pánik! Mindenki csupán saját magával törődve, kapott föl személyi tárgyaiból ezt-azt, gyakran érték- télén apróságokat mentve ki a valóban fontos, előre gon- dósán becsomagolt dolgok helyett. Megindult a tülekedés a már recsegő-ropogó, de szabadulással kegyegtető lépcsőház felé.- Hajde, hajde!-ordítottak a katonák, puskatussal verve félre az asszonyokat, gyerekeket, öregeket, hogy ők jussanak ki elsőkként a szabad levegőre. Volt akit magával sodort, volt akit maga alá taposott a tömeg. Kicsi létemre, tehetetlenül fuldokoltam a felnőttek áradatában, nem törődött velem senki. Akkor döbbentem rá először életemben, hogy végpusztulással fenyegető helyzetekben az ember mindig magára marad, csak saját erejére és szerencséjére számíthat. Aztán a fagyos téli éjszaka, kéken csiporkázó csillagaival, hólepelbe burkolt, izgatottan fútkározó katonákkal... Családunk tagjai lassan-lassan egymásra találtak, összeverődtek a háztömb közepén lévő, kerek udvaron. Mindnyájan épek voltunk, csak 80 éves nagyanyámat lökték fel a nagy tumultusban: ijesztő kék zúzódások borították az arcát.- Mackó! Mackó, hol vagy?? A lépcsőház torkából vörös lángnyelvek csaptak elő, majd a pincebejárat iszonyú robajjal omlott be. Késő! Mindenre késő! Szegény kis kutyánk rémületében bizonyára bebújt az ágy alá, megfojtotta a füst, odaégett... * Ha létezik túlvilági igazságszolgáltatás, mely fölméri és megbünteti az emberi gonosztetteket, bizonyára szá- monkérik majd ennek az ártatlan élőlénynek a pusztulását is, amely -ha nem is sokkal-, de még jobban lehúzza a már amúgyis súlyosan megterhelt mérleget. MEGTÉVESZTŐ ÚJMORALISTÁK A közélet és a sajtó liberálisnak nevezhető, de valójában anarchista része már a média háború kezdete óta, vagyis a 80-as évek vége óta kitűnt trágárságával, hamisításaival. Éppen anarchizmusa miatt, hiszen mocskosán beszélni, hazudni nem szabadság kérdése, hanem az értékelutasításból fakad. Akinek a szájából nemi szervek és váladékok ömlenek rágalmakkal vegyest, az nem szabad ember, hanem primitív. Olyan világjelenség, aki képtelen felfogni a rend, a tisztaság, a szépség értelmét, például azt, hogy mindez őérte van. Az utóbbi időben föl-fölmerült, hogy "ideje volna ennek az oldalnak is sutba vágni a finnyásságot"? Mármint a jobboldalnak, a konzervatívoknak. Nos, azt gondolom, hogy ez a kérdés a valóságban nem létezik. Ha sutba vágnánk a finnyásságot, s átkozódni meg rágalmazni kezdenénk, mint azok a bizonyos "ők", akkor bizony miben különböznénk tőlük? Eszembe jut egy később MIÉP-essé lett politikussal folytatott vitám 91 elejéről. A spontánnak nevezett privatizációról folyt szó, amikor meg kellett kérdeznem tőle: ugyan vajon mennyivel lenne jobb az országnak, ha ezután nem ők lopnának, hanem mi? De érdemes magát a moralizmus kérdését is szemügyre venni. Első pillantásra is nyilvánvaló, hogy sem jobb-, sem baloldali, sem semmilyen oldali erkölcsök nincsenek. Anyánkat akkor sem ölhetjük meg, ha osztályellenség — annak ellenére, hogy a szocialista erkölcs orvosegyetemi jegyzete ezt ajánlotta a medikusoknak húsz esztendeje. A tömeggyilkos, a népírtó, a hazug, a gyalázkodó, a sunyi, a kétszínű, a pojáca itt is ott is az. De ha kissé mélyebbre tekintünk, akkor észrevehetjük, hogy az erkölcsi szabályrendszer anyiban hasonlít a jogira, hogy kortünet. Akkor jelenik meg, amikor a társadalom megbetegszik. Amikor értékrendje fölborul, megzavarodik, a jót követni többé nem tér-
