Amerikai Magyar Újság, 2002 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2002-10-01 / 10. szám

22

AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG

2002. október

SZAMOSI JÓZSEF:

HEDVIG - AZ ANGYALARCÚ KIRÁLYNŐ

Boldog Hedviget, a lengyelek szeretett Jedwigá-ját, II. János Pál pápa Rómában a szentek sorába avatta. Ez a szenttéavatás minket, magyarokat legalább olyan mértékben érint és lelkesít, mint a lengyeleket, hiszen Hedvig a mi Nagy Lajos királyunk leánya volt, sőt mindkét felmenő ágon vérségileg is az Árpádházi családba tartozik. így hát - bár erről általában megfeledkezünk - jogosan sorolhatjuk a kedves királylányt a magyar szentek közé is. Emlékezzünk rá ezzel a cikkünkkel.

Talán ott kellene kezdeni, hogy Nagy Lajos csak nehezen viselte fején a lengyel koronát. Lengyelország kormányzását okosságból is lengyel anyára, Lokietek Erzsébetre bízta. A különben eszes, a politika szövevényeiben eligazodni tudó Erzsébet kormányzása alatt azonban kiéleződtek az amúgy is feszült belpolitikai viszályok, a lengyel asszony tüntetőén magyar udvart, magyar szokásokat tartott s a lengyelek hovatovább jogos gyűlölettel viseltettek az ’’idegen” uralommal szemben. 1376-ban véres összeütközés keletkezett s ha igaz, 160 magyart öltek meg Krakkóban.

Sokat és szívesen emlegetjük a magyar-lengyel történelmi barátságot, amely István király óta a századok folyamán csak szorosabbá vált. A két nemzetet uralkodóházain keresztül rokoni és politikai kapcsok, hasonló küldetéstudat, hasonló történelmi sors kötötte össze. Már az Árpádfiak lengyel földön találtak menedéket; Erdély adta nekik egyik legnagyobb uralkodójukat, Báthory Istvánt; Rákóczi lengyel földön, Bre- zán várából adja ki édes hazánk és nemzetünk érdekében első manifesz- tumát és onnan küldi haza a Cum Deo pro patria et libertate felírású piros selyemzászlóit. Később is a ’’testvéri” együvé tartozásnak mennyi megható, szinte napjainkig tartó megnyilatkozása, - hiszen ismerjük őket! - És groteszk tréfája a sorsnak, hogy a 900 éves barátságra éppen Nagy Lajos lengyel királysága vet sötét árnyékot. De egy név mégis szivárványként ragyog fel a viharfelhők mögül, egy fényes név: Hedvigé.

Hedviget, Nagy Lajos legkisebb leányát, már a bölcsőben eljegyezték III. Habsburg Lipót osztrák herceg és az olasz Visconti Viridis ugyancsak gyermekkorú, 8 éves Vilmos fiával. Négy év múlva, 1377-ben a Duna- menti Hainburgban az ünnepélyes eljegyzésre is sor került. A bölcsődiplomácia ritka kivételeként, Vilmos és Hedvig később megszerették egymást. Ám a történelem Hedviget más, magasztosabb sorsra jelölte ki.

Nagy Lajos király halála után az örökösödési rend szerint, idősebb leányát, Máriát illette volna a magyar-, s ezzel együtt a lengyel trón. Ő azonban Luxemburgi Zsig- monddal (a későbbi magyar király- és németrómai császárral) volt eljegyezve s a lengyelek - élükön Op- pellni (Opulai) László herceggel, aki Lajos királynak afféle helytartója, egyidőben nádora s Hedvig mellett a gyám szerepét töltötte be - semmiképp nem akartak ’’német” herceget maguknak. Hedviget, a kisebbik lányt viszont - Lokietek Ulászló unokáját - vonakodás nélkül elismerték királyuknak. így azután all éves Hedviget 1384 október 5-én, az ország prímása, a Gniezno-i (Gnesen-i) érsek Krakkóban lengyel királlyá koronázta.

Vilmos, a vőlegény, boldogan sietett Krakkóba, hogy esküvőjüket, amelynek dátumát is már kitűzték - 1385 nyarára tervezték - előkészítse. Közben azonban váratlan szereplő jelent meg a politikai színen. A vitéz, még pogány hiten lévő, rettegett szomszéd, Jagelló litván nagyfejedelem fényes küldöttség útján feleségül kérte Hedviget. Kész volt Hedvig kezéért népével együtt megkeresztel- kedni s Litvániát Lengyelországgal szövetségben egyesíteni. Hedvig anyja hallani sem akart a kérőről, Hedvig is irtózattal gondolt egy ilyen házasságra. Igen ám! De a lengyel nemesség és papság ilyen ajánlat után egyöntetűen Jagelló pártjára állt, hiszen Lengyelországnak legveszedelmesebb ellenfele volt a kérő, s az Egyháznak sem lehetett közömbös a litván népnek a nyugati kereszténységhez való csatlakozása. Vilmos előtt tehát bezárultak a kapuk. De Vilmos ekkor még bízott abban, hogy feleségül veheti Hedviget, minthogy a házasságot Erzsébet özvegy királyné is pártolta. A lengyel koronatanács azonban hallani sem akart a ’’német” herceggel való házasságról. Hedvig kétségbeesve próbált Vilmossal találkozni. Egy hatalmas szekercével már leverni készült a várkapu zárát, hogy vőlegényéhez meneküljön, de ebben megakadályozták. (Ezt a drámai jelenetet örökíti meg Jan Matejko lengyel festő, a 19. századi történelmi festészet kiemelkedő egyéniségének vászna). Amikor aztán - a hagyomány szerint - a kápolnában imádkozás közben egy égi hang azt sugallta neki, hogy hozza meg az áldozatot Lengyelország üdvére, lemondott eddigi dédelgetett ábrándjairól s a hősi önfeláldozást, a szerelméről való lemondást választotta. Vilmosnak menekülnie kellett a várból, soha többé nem találkoztak.

A egyezség megtörtént. Három nappal Jagelló megkeresztelkedése után, 1386. Február 18-án, a 13 éves Hedvig, a mindenkit elbájoló angyalarcú királynő, a krakkói dómban kezét adta a nálánál 26 évvel, egyesek szerint ennél is sokkal idősebb, harcokban edzett, morc külsejű Jagellónak, aki - felvette a II. Ulászló (Wladyslaw) nevet. A harcias litván nép, amelyet Nagy Kázmér és Nagy Lajos hasztalan próbált megtéríteni, egy törékeny, félig gyermeklány ön- feláldozása révén vette fel a kereszténységet.

Az országra szóló esküvőre összese- reglett vendégek közül ketten feltűnően hiányoztak: a menyasszony egy évvel idősebb testvére, Mária magyar királynő, valamint anyjuk, Erzsébet, az özvegy magyar- és lengyel királyné. Velük és körülöttük éppen akkoriban véres események zajlottak s ezek végül odavezettek, hogy a délvidéki lázadók Erzsébetet saját lánya szemláttára fojtották meg Novigrádban.

Az esküvő után Hedvig csodálatraméltó lelkierőről tett tanúságot. A kis vértanú királynő arcán senki nem látott már bánatot és szomorúságot, - írja egy hazai történész, Dümmerth Dezső - lelkében akkor már úgy látszik, átvette szerepét az a fegyelem, melyet a keresztény hívők aszkézis- nek neveznek. Hedvig tehát az ön- feláldozás és erkölcsi nagyság felé vezető ösvényre lépett, mint előtte Árpádházi nagynénjei: Szt. Erzsébet és Szt. Margit.

Életéről egykorú feljegyzések aránylag keveset mondanak. Talán azért, mert megbékélt életet élt, az Anjouk életét kísérő sorstragédiák