Amerikai Magyar Újság, 2002 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2002-10-01 / 10. szám
10 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2002. október LEVELEK A SZERKESZTŐHÖZ “Merjünk nagyok lenni!” Június 4. Mi jut eszünkbe erről a dátumról? Nekem például egy nemzet tragédiája. Kovács Lászlónak pedig ez: “Meg kell tanulnunk kicsinek lenni!” Igen, ezt mondta Kovács László, a Magyar Köztársaság külügyminisztere, nem máskor, mint 2002. június 4-én, az ország és a nemzet megcsonkításának évfordulóján, és nem máshol, mint az Országházban. A megjegyzés hallatán eszembe jutott a polgári kormány Széche- nyi-terve, amelytől engem mindig az örömteli bizakodás egy-egy érzésmorzsája fog el: “merjünk nagyok lenni!” És mielőtt bárki továbbfuzné a gondolatot, leszögezem, hogy nincs itt szó a polgári oldal határrevíziós vágyairól. Lelki nagyságról van szó. Szemben a lelki kicsinyességgel, ami a kisstílű emberek - és úgy látszik, a szociálliberális kormányzat - sajátja. El kell gondolkozzunk, hogy a nemzeti érzés miféle mutációja az, amely áthatja Kovács László és társai lelkét. A manapság sokat idézett Márai Sándor talán tudja a választ. Engedtessék meg nekem, hogy én is hozzáforduljak: “Hazaszeretetre nem tudlak megtanítani: őrült az, aki önmagát tagadja. Hazád a történelmi méretekben megnagyított és időtlenített személyiség. A haza a végzet, személyesen is. Nem fontos, “szereted-e”, vagy sem. Egyek vagytok. De úgy látom és tapasztalom, hogy te - szóval, ünnepélyesen, írásban és a dobogókon - inkább az államszeretetről teszel bizonyságot és hitvallást. A hazától ugyanis nem lehet várni semmit. A haza nem ad érdemrendet, sem állást, sem zsíros kenyeret. A haza csak van. (...) Aki az államot szereti, egy érdeket szeret. Aki a hazát szereti, egy végzetet szeret. Gondolj erre, mikor hörögsz a dobogókon és melled vered.” Hogy Márai kire gondolt e szavakat papírra vetvén, nem tudjuk. De azt hiszem, bátran ajánlhatjuk e sorokat a külögyminiszter úr szíves figyelmébe. És ajánljuk továbbá Trianon-ügyben leginkább illetékes költőinket, íróinkat, Reményik Sándortól Wass Albertig, Kós Károlytól Tamási Áronig. Vegye és olvassa, kedves Kovács úr, és ha még mindig van hozzá mersze, hát tanuljon meg kicsinek lenni - de nélkülünk! Horváth Dániel István Gödöllő * Árkon innen, árkon túl Nincs olyan nap, hogy a televízió, a rádió vagy valamelyik napilap ne tenne említést az árokásásról, amellyel - a baloldali politikusok szerint - állítólag a jobboldal vádolható. Akarva-akaratlanul hallgatnom (olvasnom) kell a szidalmakat, hol az egyik, hol a másik szociálliberális politikus szájából. Bevallom, nagyon unom már. Soha nem érdekelt a politika, az igazság azonban annál inkább. A hazugságot viszont nehezen tűröm el ma is. Ahhoz, hogy tisztán lássak, nincs szükségem mások véleményére és tudományos magyarázataira. Ha valami szép, magamtól is észre- veszem, ha valami hamis, hazug és erkölcstelen, azt hiába próbálják új köntösbe öltöztetve elém tálalni, nem lesz jobb véleményem róla. Mivel születésemnél, neveltetésemnél és hitemnél fogva távol állnak tőlem mindazok az eszmék, melyeket a jelenlegi kormány képvisel, önkéntelenül odafigyelek a mind jobban elmérgesedő politikai csatározásokra. A fő téma az ország kettéosztottsága. Magam is úgy látom, létezik ez az árok, mely egyre mélyül, az MSZP szorgos aknamunkája nyomán. A Magyar Nemzet legutóbbi hét végi magazinjában olvastam egy interjút Kristóf Attila tollából. Orbán Viktorral beszélgetett. Elcsodálkoztam, hogy egyetlen rossz szó, egyetlen megjegyzés vagy utalás nem volt benne a jelenlegi kormány döntéseivel és annak tagjaival kapcsolatban. Orbán Viktor képes volt három teljes oldalon nyilatkozni sok mindenről anélkül, hogy műiden második mondata a rivális politikusokra frö- csögő gyalázkodás lett volna. Rajta kívül ez még nem sikerült senkinek! Persze neki mindig voltak önálló gondolatai, és a kormányprogram megvalósítása kitöltötte az idejét. A szociálliberális csapat vajon miért nem a kormányzásra összpontosít? Nem kellene végre fontosabb dolgokkal is törődni, mint megszállottan lesni, mit csinál éppen a Fidesz, és a “fomumus”, Orbán Viktor? Vagy netán tanulni akarnak tőle hazaszeretetek emberséget és nem utolsósorban jó erkölcsöt? Igaz, az utóbbiból nemrég Pokomi Zoltán adott igazi leckét. Kik ássák tehát az árkot? Ideje lenne végre látni is, ha már nézünk a szemünkkel! A szürkehályog - és legtöbbször a zöldhályog is - gyógyítható. Lehet, hogy vörös hályog kivétel? Lévay Mária Fonyód —Erőss Zsolt, a Mount Everest Expedíció 2002 egyik legtapasztaltabb tagja május 25-én, feljutott a “világ tetejére”, ezzel első magyarként hódította meg a 8848 méter magas Mount Everestet. Erőss társa volt az újabb csúcstámadásban Várkonyi László: ö körülbelül 8750 méterig, vagyis a Déli csúcsig ért el oxigénpalack nélkül, míg Erőss a focsúcsra már oxigénpalackkal mászott.
