Amerikai Magyar Újság, 2002 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2002-10-01 / 10. szám
2002. október AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 3 “Ismét magyar lett a magyar...” (Folytatás az első oldalról.) Az 1956-os forradalom a világtörténelem egyik legtisztább forradalma volt, résztvevői ugyanis nem saját érdekeikért, hanem a hazáért, szabadságért és az emberi közösségért küzdöttek. Magyarország és Budapest neve 1956-ban hosszú évtizedekre, nemcsak Nyugaton, hanem a keleti tömb országaiban is, a szabadság szinonimája lett. A világ megtapasztalhatta, hogy az állítólagos “munkásparadicsomot”, a maga egymillió párttagjával, s 50 ezer katonájával és 60 ezer államvédelmisével együtt hogyan söpri el egyetlen éjszaka alatt a népharag. Mi volt az az erő, amely néhány óra alatt elfoglalta a gyűlölt kommunista propagandát sugárzó rádiót, amely ledöntötte a zsarnok szobrát, amely elfoglalta a központi pártlap székházát, amely felfegyverezte a felkelőket, hogy aztán néhány nap alatt ezzel a fegyveres erővel, hacsak rövid időre is, de megdöntse az öröknek hitt diktatúrát? A válasz még ma is nehéz. Mi úgy hisszük, hogy a megnyomorított, a két világháborút vesztesként átélő magyar nemzet meg nem szűnő szabadságvágya és sok évszázados függetlenségi harcokkal dicső történelme lehet a magyarázata annak, hogy' 1956 októberének napjai a forradalom vérbefojtása ellenére is nyitányát jelentették annak a folyamatnak, amely a világkommunizmus teljes bukását hozta. 1956 szűkebb történelme alig két hét, mégis ami ekkor történt, bámulatba ejtette a világot, és félelemmel töltötte el az összes csatlós kommunista vezetést. Rövid néhány nap alatt a magyar társadalom jobbik része, nemcsak jelképes értelemben tett hitet a demokratikus társadalom intézményes helyreállítása iránt. “Ismét magyar lett a magyar, Mert ekkorig nem volt az, Hogy is lett volna? Szolga volt: s nem magyar, aki szolga: Ismét magyar lett a magyar, S világ végéig az lesz: Vagy iszonyúan és dicsőn, mind, mind egy szálig elvesz!” 1956. november 2-án az Irodalmi Újság Petőfinek ezekkel az örök soraival köszöntötte azt a forradalmat, amelyet akkor győzedelmesnek hittünk. Két nappal később megtudtuk, hogy másként döntött a nemzetközi nagypolitika. Szétlőtt házakról, utcai sírokról, elpusztított fiatalokról, menekültek áradatáról tudósítottak a filmhíradók és ami a legsúlyosabb: újabb három évtizednyi bizánci vegetálásunk vette kezdetét. Akkor nemtudtuk, ma már tudjuk, hogy Magyar- ország nem érhette el célját. A világ, amely csodálta hősiességünket, kockáztatni nem volt hajlandó. Mára lassan megnyílnak a levéltárak és a sok apró mozaikból összeáll a kép: a Szovjetunió garanciát kapott a Nyugattól, elsősorban az Egyesült Államoktól atekin- tetben, hogy a státus quo és a jaltai alku nem változik, Magyarország a szovjet övezetben marad. Fontosabb volt a megegyezés Szuez ügyében, mert akkor a nyugati hatalmak számára elsőbbsége volt a világkereskedelem zavartalanságának ügye, egy kis közép-európai nép szabaságának ügyéhez képest. Akik ezt a súlyos döntést hozták, azoknak tisztában kellett lenniük azzal, hogy milyen megtorlás és leszámolás követi a forradalom leverését. A túlerő és a kegyetlenség ugyan győzedelmeskedhetett egy mindössz 10 milliós nép felett, azt azonban az ország új urainak is meg kellett tanulniuk, hogy ezt a parazsat mégegyszer felpiszkálni nem szabad. Elsősorban ennek volt köszönhető az a korlátozott konszolidáció, amelyet az akkori Kelet-Euró- pában Magyarország élvezhetett. Ha a szovjet hadsereg nem követi el az 1849-es cári elődök szomorú példáját, és a nyugati hatalmak cinkos beleegyezésével nem veri le a hozzá képest törpényi Magyarországot, egész generációk élete alakulhatott volna másként. Tudjuk, nem így történt, és magunk több mint három évtizednyi késéssel kezdhetünk neki egy olyan társadalom felépítéséhez, amelyet 1956 hősei megálmodtak. Mi, magyarok csak most szembesültünk olyan nehézségekkel, amelyeket szerencsésebb országok már régen leküzdötték, vagy talán soha nem is tapasztaltak. Egy időben kellett kiépítenünk és kell fenntartanunk, a polgári demokrácia intézményeit, és kellett működőképessé tenni gazdaságunkat. Ma az ország nem hősiességet vár tőlünk, nem életünk feláldozását kívánja, hanem ennél sokkal kevesebbet, a jövőt építő szorgalmas napi munkát. Ha néha úgy érezzük, hogy netán a kihívás túl nagynak bizonyulna, gondoljanak egy pillanatra azokra a fiatalemberekre is, akik több mint négy évtizede képesek voltak szembeszállni a túlerővel, és akik nem riadtak vissza attól sem, hogy akár a bitón végezzék ifjú életüket. /MDF Hírlevél/ Balsai István--Stílszerűen: vacsora a Vörös Malomban A kormányfő és — ahogy a szemfüles bulvárlap feketefehér fotójáról kiderül -- jó színben levő családja a pesti Moulin Rouge-ban töltötte a péntek estét. Azt mondja, fényűző helyekre nem szoktak járni, és örül, ha kéthetenként egyszer elmehet családjával vacsorázni. Emlékszünk: az árvízkor is félbe kellett szakítania a riviérán a szabadágot. Sok a gond...
