Amerikai Magyar Újság, 2002 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2002-09-01 / 9. szám
2002, szeptember AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 19 HAVEROK, BULI, PLAZA Az MSZP-SZDSZ kormány prominens képviselőitől - élükön Kovács László külügyérrel - számtalanszor hallhattuk a soha nem bizonyított vádat, hogy az Orbán-kabinet regnálása alatt nejlonszatyrokban és bőröndben vitték ki a pénzt a határon túlra klientúra építésére. Azóta változtak az idők: Medgyessy bankár országlása idején bizonyíthatóan megkezdődött az átutalások kora. Most már nem szatyrokban, hanem bankszámlákon megy a pénz a barátoknak, mindjárt milliárdos tételekben. Nézzük csak a központi román napilap, a CUREN- TUL tegnapi címét: A magyar Eximbank Medgyessy kormányfő román barátainak üzletét finanszírozza. A hírt már pár nap óta tudjuk - az állami tulajdonú magyar pénzintézet 2,6 milliárd forintos hitelt ad (hét éves lejárattal) egy kétes hírű (szintén román lapok megfogalmazása) nagyváradi üzletember vállalkozásához, plaza építésre. Mudura Sándor azt állítja, hogy évek óta Medgyessy jó barátja, az utóbbi időben “vadászatokon és választási kampányokban” szoktak találkozni. Már 1988-ban tárgyaltak arról, hogy vegyesvállalatot hoznak létre. Az ügylet érdekessége, hogy a szocialista tervek szerint a hitelt nyújtó Eximbankot és a visszafizetést garantáló Magyar Export Hitelbiztosító Rt.-t összevonják, így a hitelt nyújtó önmaga számára garantál. Ha pedig bukás van, az adófizetők állják a cehhet. Medgyessy Péter legutóbbi erdélyi látogatásán néhány órát a román kormányfőre, két napot pedig régi barátjára szánt. Az új bevásárló központ meglehetősen kusza tulajdonosi viszonyait vizsgálva kiderül, hogy titokzatos magyar tulajdonosok is akadnak. A magyar kft.-t tulajdonló off-shore céget Amerikában jegyezték be és 1,75 millió dolláros tulajdonrészük van a fogyasztói kultúra első erdélyi fellegvárában. A tőkeemelések, apportátruházások és egyéb pénzügyi trükkök dzsungelében az RMDSZ megyei vezetői és azok családtagjai is felbukkannak. Az Orbán-kormány magyar egyetemet hozott létre kétmilliárd forintból, a Medgyessy-kabinet plazához segíti a haverokat hatszázmillióval többért. Új idők, új erkölcsök. Lukács Csaba (MNO) —Bálványos sikere. Bármennyire próbálták is a bukaresti és a budapesti kormánypártok, nem sikerült tönkretenniük a XIII. Bálányosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort. Pedig mindent megtettek: az MSZP-SZDSZ koalíció kormányának határon túli magyarokért felelős képviselői tüntetőén csak az idén (magyar adófizetők forintjaiból is) ellenrendezvényen, a nyárádszentmártoni lovas fogadóban megszervezett nyári akadémián vettek részt: az RMDSZ csúcsvezetése sem tette tiszteletét Tasnádfurdőn, de lemondták előadásaikat a román kormánypártok emberei is. Azaz csak majdnem: Adrian Nastase román kormányfő az utolsó napra mégiscsak elküldte csúcsdiplomatáját, Adrian Severint, hogy Orbán Viktorral közösen előadást tartson. A tasnádfurdői tábor arra is jó volt, hogy kiderüljön: Orbán Viktor nimbusza töretlen Erdélyben, ugyan is megduplázódott a résztvevők száma, több ezren csak azért utaztak a rossz idő ellenére a rendezvényre, hogy lássák-hallják a nemzet miniszterelnökét. A székelyföldi Szentegyházán már kora hajnalban kiálltak a népviseletbe öltözött emberek, hogy a volt miniszterelnök gépkocsijának útját elállják. A meglepett politikust rezesbanda és lovas székelyek köszöntötték, kürtöskaláccsal és szilvapálinkával kínálták. Ez az, ami a budapesti kormányoldalon nehezen érthető, de azért irigyelt is talán. Ott ugyanis az árokásás és a túlszeretés emlegetése a divat — meg a merjünk kicsik lenni nagyszerűsége. Ellesett meghitt pillanat a ifjúsági világtalálkozón —A torontói világifjúsági találkozó A találkozót megnyitva II. János Pál pápa arra intette a katolikus újakat, hogy óvakodjanak az evilági örömök kelepcéitől, s legyen bátorságuk szemben úszni a he- donisztikus világ árjával. A katolikus egyházfő csaknem negyedmillió fiatal előtt beszélt a kanadai nagyváros vásárközpontjában, az Ontario partján, önmagát élemedett korú, de ifjú szívű pápának nevezve. A pápa erős és határozott hangon mondta el beszédét. A találkozó után tovább utazott Guatemalába és Mexikóba. II. János Pál pápaságának 24 éve alatt 97. alkalommal utazott most külföldre.