Amerikai Magyar Újság, 2002 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2002-07-01 / 7-8. szám

8 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2002. júl.-aug.

Hit, remény és nemzeti kultúra összetartoznak

“SOMLYÓ HEGYE ADDIG ÁLL, AMEDDIG A ZARÁNDOKOK JÖNNEK.”

Ezekkel a szavakkal kezdte Jakubinyi György gyulafehérvári érsek a négyszázharmincötödik pünkösdi szentmisét Csíksomlyón, ahol 1567 óta minden évben összegyűlnek a hívő emberek, hogy Mária segítségét kérve imádkozzanak Istenhez. Szent István kora óta negyvenkét nemzet ajánlotta föl országát Máriának.

Nemcsak a Kárpát-medencében, de Európa-szerte sincs még egy olyan esemény, amelyre ennyien gyülekeznének össze: nincs olyan látványosság, nincs olyan ideológia, amely újra és újra - agitálás nélkül - ekkora tömeghatású lenne. A bukaresti rádió háromszázezerre tette a Kissomlyó- és a Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben összegyülekezett ímdkozókat. Bizonnvára többen vannak, az évek során szerzett látványtapasztalatom ezt mondatja, de ugyanakkor el is hallgatok: jó látni a sokadalmat, ám Csíksomlyón nem a szám a fontos. Mint ahogyan másut sem: a lélek, a hit ugyanis másféle mértékrendszer szerint fogadja be, határozza meg a világot.

Amikor körbetekintek a magaslatról, ahonnan belátni szinte az egész közép-csíki medencét, pap barátom szavai jutnak eszembe. Temploma csöndjében mondotta, amikor kérdeztem, vasárnaponként mennyire telnek meg a padok: “Hallottam már olyanféle okfejtést, hogy miért nem vagyunk korszerűbbek, miért nem beszélünk arról, amit az emberek hallani szeretnének, s akkor bizonyára többen látogatnák a szentmisét. Nem lehetek korszerű - folytatta a lelkipásztor - ha a korszerűség divatok és ideológiák kiszolgálását, vagy azoknak való behódolását jelenti. Én az örök korszerűséget követem és hirdetem, ha netán egyetlen ember hallgatja, akkor is. ”

Szabadon immár tizenharmadik alkalommal indultak meg a keresztalják Al- és Fel-Csíkból, a Gyer- gyói-medencéből, Háromszékből, Udvarhely felől, a Gyimesi-szorosból és Moldvából: autók, autóbuszok, repülőgépek Debrecenből és Budapestről, Németországból és Peruból, Argentínából és Ausztriából, hogy a pünkösd vasárnap előtti szombaton ott legyenek a hívők a hegyen.

Mi hiv, mi vonz a hosszú útra? Miért a tömeg fegyelmezett, elcsöndesülő közelette? Miért az imádság

egyszerű, tiszta hangja? Miért a kereszt alakban rázott pünkösdi csengettyű messzehangzása? Honnét a szellemi-lelki egység a talán még ími-olvasni sem tudó csángó parasztasszony és a magas tudományos fokozattal bíró kutató vagy másféle értelmiségi között? Miért, hogy egyként mondják a Mária-imádságot, s a lélek fényessége ül az arcukon?

A csíksomlyói hegy - mondja a Szent István ferences provincia elöljárója - Istentől kiválasztott szent hely. S a ferencesek ezzel az alázattal fogadják - nemcsak Pünkösdkor - a zarándokokat. A hegy szentmisét megelőző napon Csíksomlyó főutcáján szóba elegyedtem egy házaspárral. A világ távoli sarkából, nem európai nyelvterületről érkeztek, a keresztény kultúrától különböző civilizációból, ezért természetesnek vettem, hogy megkérdezzem: mi hozta őket ide? Hiszen bevallásuk szerint saját vallásukat sem követik. Mire a férj a következőket válaszolta: - Nem vagyunk vallásosak, de mi is hiszünk. Azért jöttünk, mert hallottunk Csíksomlyóról, s kiváncsiak vagyunk: megszeretnénk érteni belőle valamit. - Értő csöndességet kívántam nekik, s kívántam magamnak is, hogy értsem, s jól értsem az idei zarándoklat jelmondatát, amely az efezusiakhoz írott levélben olvasható: “Törekedjetek rá, hogy a béke kötelékével fenntartsátok a lelki egységet.”

Kígyóznak föl a sorok a hegyre. Honnan az erő a hetvenéves asszonyokban, honnan a férfiakban, s a fegyelem a gyermekekben, amint kapaszkodnak fölfelé a meredeken, lihegve és imádkozva?

Szemközt a Hargita tetején még parányi hófolt virít, az égre fátyolfelhő borul, mintha védeni akarná az embersokaságot a túlságos melegtől.. “A Krisztus igazsága nélküli társadalomban minden viszonylagossá válik... - halljuk a szentbeszédben, azután azt is: “A szalonokban tűnt el az élet... S a kunyhókban maradt meg.”

A lélek szalonjai habzó ideológiáktól csordulnak túl. Valamikor a tizennyolcadik század vége óta éljük azt a “Civilizációt”, amely gondolkodása, s ezáltal a világ középpontjába önmagát, önmaga idealizált, abszolutizált változatát helyezte. Azóta ezt akarja elérni, mint végső célt, totalitást: az abszolút embert. S mert nem sikerül, újabb és újabb - őrjítő és félelmetes - ideológiai kísérleteket tesz ennek érdekében: bolsevizmus, nácizmus, liberalizmus.

Mennyi-mennyi elkeseredett próbálkozás politikai és pénzhatalommal. S mert Isten az abszolút ember útjában áll, hát száműzni kell őt. Nem létezővé kaszabolni a francia forradalomban papok és szerzetesek ezreinek lemészárlásával, egyházüldözéssel a mondott ideológiák nevében - aztán ma már, merthogy rá kel