Amerikai Magyar Újság, 2002 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2002-06-01 / 6. szám
2002. június AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG okok miatt, a német városi színház azonnal szerződteti operatársulata karmesteri posztjára. 1838-ban lesz az újonnan épített magyar színház tagja, melyet akkor Nemzeti Színháznak neveztek. Itt egy épületben szorongott a színház és az- opera társulata. Erkel e szerződéssel egész életére Magyarországhoz kötötte magát. Itt teremti meg minden előzmény nélkül a magyar nemzeti operát és ugyanak* kor ennek a műfajnak al alapját, melynek rajta kívül mind a mai napig nincs folytatója. Talán azért, mert nem vagyunk operakomponáló nemzet. (Egyedül Bartók „Kékszakállú herceg vára” című remeke ismert az egész világon). Predesztinálva volt erre a feladatra,* mert nemcsak zeneszerzői és karmesteri géniusza, hanem páratlan szervező készsége, törhetetlen szorgalma és akaratereje képesítették a sokoldalú munka hibátlan megoldására. Közben, mint nagyszerű zongoristát is ünnepli a közönség. Ő mutatta be Pesten a nagy kortárs, Chopin első zongoraversenyét. Színházi munkája mellett elismeréssel fogadják szóló- hangszerekre írt műveit és kamarazenéjét. 1840-ben mutatják be első operáját, mely történelmi tárgya, az olasz és francia operák szerkesztésmódjának felhasználása, s reminiszcenciái miatt sikert arat, de nincs különösebb jelentősége. A következő évben megnősül, de nem sejti még, hogy három fia: Elek, László és Sándor — aki később a Filharmóniai Társaság főzeneigazgatója lesz — a magyar zenei élet nyugateurópai színvonalra emelésének vezető alakjai lesznek. 1844 a magyar zenetörténet nevezetes esztendeje. Bemutatják az első jelentős operáját, a „Hunyadi Lászlót”, mely nemcsak magyaros színeivel, hanem történelmi tárgyával is elragadja a közönséget. Hunyadi László legnagyobb hőseink egyikének fia, aki egy Habsburg szószegésének az áldozata lett. Kirobbanó sikere nemcsak zenei szépségének köszönhető, hanem négy évvel a szabadságharc kitörése előtt a korszellemnek is. Ez az év azért is igen jelentős, mert ekkor nyeri meg Erkel a pályázatot, amit az önálló magyar himnuszra írtak ki. Kölcsey Ferenc verséi zenésíti meg, mely a mai napig minden magyar nemzeti imádsága. Négy évvel később jött a szabadságharc, majd annak bukása után a hírhedt Bach-korszak és a passzív rezisztencia évei. A légkör egyáltalán nem volt alkalmas opera írására annál kevésbé, mivel Erkel ragaszkodott a magyar történelmi tárgykörhöz. Rendkívül veszélyes lett volna egy ilyen drámai költemény mint librettó és valószínű, hogy senki sem mert volna vállalkozni ilyennek a megírására. Ennek ellenére a nehéz években is teljes energiával dolgozik zenei életünk fejlesztésén. Vezényli az opera előadásait, emeli az együttes nívóját, bővíti a repertoárt, de legkiemelkedőbb munkája, hogy 1853-ban megszervezi az operatársulat tagjaiból álló ' Filharmóniai Társulatot. Megindítja az állandó hangversenyeket és 1874-ben való visszavonulásáig a zenekar elnök-karnagya, amikor is átadja pálcáját a győri születésű, kiváló karnagynak, Richter Jánosnak. E társulat alapításának jelentőségét akkor mérhetjük fel, ha figyelembe vesz- szük, hogy a Berlini Filharmonikusokat öt évvel később, 1858-ban alapította meg Hans von Bülow, a XIX. század legkiválóbb karmestere. Az ötvenes évektől úgy a porosz, mint az olasz nyomás egyre jobban szorította Ausztriát, míg ez meghozta Solferínónál 1859-ben a nagy lombard győzelmet. Ezért a bécsi karamilla kénytelen volt lazítani a gyeplőn, mert egy újabb magyar szabadságharc leverése kilátástalan lett volna. Erkel élve az alkalommal, épp úgy, mint a „Hunyadi Lászlónál”, Egressy Béni szövegkölteményére megája nemzeti remekművünket, a „Bánk bánt”, mely a XIII. század idegen udvartartásának garázdálkodását, Bánk, a „homo regius” egyéni tragédiáját és Tiborc, a hű jobbágy elbeszélésében a színmagyar jobbágyság nyomorát olyan zenei remekbe tömöríti, melyet addig a magyar közönség soha nem hallott. A siker egészen extátikus. Különös érdeme van ebben a mester két fiának: Gyulának és Sándornak, akik a betanítás nehéz munkáját vállalták. Ezzel a soha nem látott sikert aratott bemutatóval a zeneköltő életének húsz éves korszaka, a „bélcanto" éra záródott le. Az addig írt három daljátéka az olasz operák szerkesztésmódja szerint készült, magyar zenei témák felhasználásával. Ezen nem is lehet csodálkozni, mert magyar példa nem volt. Ugyanakkor Erkel állandóan Donizettit, Bellinit és Rossinit vezényelte, tehát a hatás tökéletesen érthető. Ezekben a művekben a szöveg, a dráma nem lényeges és csak eszköz, hogy szebbnél szebb áriákat, cavatínákat, duetteket, tercetteket, kvartetteket és kórusokat lehessen szerzőjüknek megszólaltatni á közönség gyönyörködtetésére. Ilyen mintára készült a Hunyadi László és a Bánk bán, melyek túléltek csaknem másfél évszázadot anélkül, hogy veszítettek volna népszerűségükből, habár volt néhány évtized, amikor Wagner és Verdi utánozhatatlan művészete elhomályosította ezeket. Azonban az első világháború után eljött a reneszánszuk, mint az várható volt. 1925-ben Radnay Miklós vette át a Magyar Királyi Operaház igazgatását és a csőd szélén álló intézmény művészeti programjául a magyar zeneszerzők műveinek népszerűsítését tartotta elsőnek. Tudta jól, hogy a budapesti közönség megszokta Wagner és az idős Verdi remekeinek előadásaiban a dráma és a zene e- gyenrangúságát. Erkel librettói és hangszerelése nem érték el az említettek színvonalát. Ezért átíratta a librettókat és újra hangszereltette a zenekari részt. A szöveg
