Amerikai Magyar Újság, 2002 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2002-05-01 / 5. szám
2002. május AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 5 SAÁRYÉVA AZ ISMERETLEN MINDSZENTY Sokan még hívei közül is hallgatólagosan belenyugodtak abba a sokat hangoztatott állításba, miszerint Mindszenty hercegprímás maradi, a múlt intézményeihez görcsösen ragaszkodó ember volt. Bogyay Tamás, a Münchenben élt neves művészettörténész azonban gyakran mesélte, hogy valamikor, Zala megyei kutatásai során, mindig az egerszegi plébánostól kapta a legjobb útmutatást, a legkiválóbb ötleteket. Ami pedig későbbi elgondolásait illeti, a fiatal (rangjához képest fiatal) főpap nem kevesebbet akart, mint kimenteni nemzetét az ötéves háború s az azt követő “felszabadulás” testi-lelki traumájából, és egy modem gondolkodású, európai látókörű ifjúságot nevelni. Ez a “nevelés” 1947 őszén kezdődött el, annak a harminc tagú tanulmányi csoportnak a formájában, amely az Actio Catholica támogatásával indult el “meghódítani” Belgiumot. *- Milyen szempontok alapján állították össze a csoportot? - teszem föl a kérdést, több mint fél évszázad távolából az egyik. Nyugaton élő résztvevőnek.- A pontos előzményeket sajnos nem ismerem, de azt hiszem, az első (“elsőnek” tervezett) társaság esetében nem létezett egységes elgondolás. Az idő sürgetett, s igy azok kerültek bele, akik valamilyen véletlen szerencse folytán ismerték a Mindszenty köréhez tartozó, céljait szíwel-lélekkel elfogadó, fiatal papokat. Dinamikus, lelkes, kiváló gárda volt! Egyik tagja, Boroska István, a hetvenes években halt meg (ahogyan magyarok esetében nem egyszer szokott lenni, “szegényen és elhagyatottan”) Bécsben, másik tagja, Ikvav László pedig a svájci Weinfelden templomának a sírkertjében alussza örök álmát. Nagy veszteség, hogy egyikük sem dolgozta föl, nem rögzítette ennek az érdekes és egyszeri kísérletnek a történetét!- Bizony, a szemtanúk elhullanak, s amit nem vetettek papírra, örökre elvész.- A csoport tagjai főleg agráregyetemisták voltak. Hozzájuk csapódott néhány gimnazista. Fele lány, fele fiú.- Mikor indultatok el?- Tulajdonképpen, már 47 tavaszán el kellett volna mennünk, de akkor már nehezen adtak útlevelet. Hétről-hétre hitegettek bennünket, s már kezdtük teljesen elveszíteni a reményt, midőn egy szeptemberi napon, hirtelen befutott a kiutazási engedély. Csomagolni is alig maradt időnk. Azonnal indulni kellett, s emlékszem, egészen a határ átlépéséig izgalomban voltunk, hogy nem parancsolnak-e vissza bennünket.- És az anyagiak?- A Hercegprímás Úr mindent elintézett. Az útiköltséget az Actio Catholica fizette, sőt még az úti elemózsiát (sohasem látott nyugati konzerveket, csokoládét, déligyümölcsöt) is tőlük kaptuk. Belgiumban családoknál, szerzetesi iskolákban helyeztek el minket. Természetesen, egyenként, hogy az élettel, szokásokkal megismerkedjünk és nyelvet tanuljunk. Ezeken a helyeken nem mint alkalmazottak (“vendégmunkások”), hanem mint családtagok szerepeltünk. Fizetést nem kaptunk, csak zsebpénzt, viszont nehéz munkát sem kellett végeznünk.- Hogy éreztétek magatokat Belgiumban?- Ez nagyon egyéni volt. Akadt olyan, aki jómódú, nagylelkű családhoz került, ahol minden jóval elhalmozták, de volt persze olyan is, akit igyekeztek kihasználni. Én, a magam részéről, nem panaszkod- hatom. Akkor megismert “pótszüleimmel” máig fennáll a kapcsolat, s midőn 1956-ban Nyugatra jöttem, zokon vették, hogy nem az 0 közelükben telepedtem le.- Mi történt azokkal, akik nem jó helyre kerültek? Ki foglalkozott a problémáikkal?- Egy energikus, idealista gondolkodású pap, az akkor 27 éves Árkav László. Francia, flamand nyelvtudás nélkül került Nyugatra, s keservesen, a mi gyakran bonyolult ügyeinket intézve, tanulta meg a két nyelvet. Irodáját Brüsszelben, a Chaussée de Wavre 205. szám alatt “főhadiszállásnak” neveztük. Oda futottak be a hírek, s ott fogalmazódtak az immár “történelmi dokumentumoknak” számító körlevelek. 0 intézett egy személyben, s a szó szoros értelmében “éjt nappá téve” - mindent. Fáradhatatlanul járta az országot. Látogatott, bátorított, levelezett, s vezette a nem mindig sikeres pénzügyi manővereket. A diákok rajongtak érte, a belgiumi papok azonban, “túlságosan modem” fölfogása miatt elítélték, gátolták a munkáját.- Miben állott ez a “modernség”?- Árkay tragédiája az volt, hogy élesebben és messzebb látott a többieknél. Akkor sürgetett reformokat, midőn a papság nagy része még nem ismerte föl (nem akarta fölismerni) azok szükségességét. Nem annyira szavaiban, mint tetteiben volt újító. Az ifjúság közé vegyült, részt kívánt venni gondjaikban, örömeikben egyaránt. Emlékszem, egy alkalommal velünk _________________________________________._______1
