Amerikai Magyar Újság, 2001 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2001-03-01 / 3. szám
2001. március AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 23 politikusok művi, észak-déli tengelyek mentén akarják megosztani a Pozsonytól az ukrán határig terjedő sávot, olymódon feldarabolva a területet, hogy minden közigazgatási egységben a szlovák népesség alkosson többséget. Ezzel szemben a történelmileg összefonódott területeket hat közigazgatási egységre kellene bontani, Komárom központtal ez a város volt a régió "fővárosa" egészen a XIX. század derekáig. A lengyel riport végén közölt tájékoztató szerint Szlovákiában 600 ezer magyar él. ~"Beigazolódott, hogy a határon túli magyarság minden reménysége ellenére a hivatalban lévő magyar kormány a státustörvény tervezetének megalkotásakor - az egészséges nemzeti érzelmek helyett és ellenére - inkább a magyarországi adófizetők és a szomszédos országok várható ellenérzéséire figyelt" - írta legutóbbi számában az Erdélyi Napló című magyar nyelvű hetilap. A lap kommentárja szerint a magyar igazolvány "több a semminél, de az erdélyi magyar, aki aláírta a külhoni állampolgárság megadását támogató ívet, mégsem felhőtlenül boldog sőt némileg megrövidítve is érezheti magát". "Már Németh Zsolt külügyi államtitkárnak a nemzet igazolványt bejelentő nyilatkozatából kitűnt, hogy a magyar kormánynak nincs meg a politikai akarat (vagy inkább erő?), hogy 80 évvel Trianon után a határok nélüli nemzet egyesítés nagyfájába vágja a fejszéjét. Pedig ezzel Orbán Viktor befejezhette volna azt, amit nagy elődje, Antall József elkezdett. Látjuk-érezzük: a mindekori magyar vezetésnek elsőrendű célja az európai uniós tagság elnyerése, minden más csak ezután következhet, illetve minden mást csak ennek rendel alá" - fogalmazott a kommentár. A lapszerint az erdélyi magyarok még csalódottságukat sem igen hangoztathatják,.... pedig tudják, hogy "a magyar állampolgárság bármilyen formája önbecsülésüket, erdélyiségüket és egyben európaiságukat, ugyanakkor a nemzethez való tartozásukat, identitásukat erősítette volna. S ezzel szemben kapnak majd - ha igénylik és kijárják - egy bankkártya kinézetű igazolványt, mellyel ingyenes vízummal utazhatnak ma- gyarországra, s amit nemigen fognak ott mutogatni, nehogy a nemzetietlen magyar adófizető ismét és sokadára a zsebére csapjon bosszúsan és sokatmondóan, a hivatalnok meg esetleg megint lerománozza őket.." "A budapesti kormány és lojális ellenzéke elégedetten dőlhet hátra, hogy végre ezt a kényes kérdést is kipipálta, méghozzá úgy, hogy az ország uniós érdekei sem szenvedtek csorbát. Mi pedig maradunk a boldogsággal, hogy ezután ingyen állunk sorba a kolozsvári konzulátuson, és fűnek-fának igazolhatjuk: Magyar vagyok, nem turista! S nem szűnünk meg irigykedve gondolni a horvát, moldovai, olasz és más kettős állampolgárokra, akik nem azért kaptak, mert kértek, hanem mert nemzetük kormánya felismerte, hogy e lépéssel a nemzet összetartozását és egységét erősíti - határok nélkül" - írta az Erdélyi Napló.-A Magyarok Világszövetségének Borsod- Abaúj-Zemplén megyei szervezete az elmúlt hetekben hosszabb előkészület és dokumentálódás után 133 levelet küldött szét a világba, a címzettek az európai és az amerikai nagypolitikában fontos szerepet játszó parlamenti képviseletek, kormányzati szervek, neves politikusok, emberjogi szervezetek, tekintélyes lapok és újságírók, illetve közéleti személyiségek. Mindenkinek saját anyanyelvén írtak pár sort, figyelmébe ajánlva a levélhez csatolt cikkek és tanulmányok másolatát, amelyek a moldvai csángó-magyarok helyzetével foglalkoznak.-A hagyományosan Madách Imre születésnapján rendezett balassagyarmati Madách-ün- nepen kiosztották a 2001. évi Madách díjakat. Az elismerést ezúttal Tempfli József nagyváradi Római katolikus megyéspüspök, Supka Magdolna Széchenyi-díjas művészettörténész és Őze János néptáncos vehette át. Tempfli József püspök Madách Imréné Fráter Erzsébet hamvainak exhumálásával és azoknak a váradolaszi barátok templomában való méltó elhelyezésével érdemelte ki a Madách-díjat.-Az Európai Unió elégedetlen Romániával. Az unió bővítési kérdésekért felelős biztosa figyelmeztette a brüsszeli látogatáson tartózkodó Adrian Nastase román kormányfőt és Mircea Geoana külügyminisztert, hogy Romániának fel kell gyorsítania a gazdasági és társadalmi reformokat, mert csak így hozhatja be lemaradását a csatlakozási folyamatban."Nyilvánvaló eredményeket szeretnénk látni ígéretek, programok, dokumentumok önmagukban nem elégségesek" - jelentette ki Günther Verheugen a tárgyalások után.-Szlovákiában botrányfelhő gyülekezik a magyarellenes kirohanásairól ismert Anna Maliková fölött. A Szlovák Nemzet Párt (SNS) elnöknóje ugyanis vélhetően egy az Interpol által körözött orosz férfival barátkozik. A férfit állítólag 1997 óta csalás, illetve pénzmosás miatt körözik.-"Elfelejtett kétnyelvűség" címmel a Delo című szlovén lap beszámol egy lendvai gyógyszertárban történt esetről. Danes Anna, a Muravidéki Magyar Közösség tisztségviselője elégedetlenségét fejezi ki, mert a gyógyszertár alkalmazottja - magyar nyelvtudás hiányában - nem tudott segítségére lenni. Danes Anna felháborodott a gyógyszertár vezetője által ismételt mondaton, hogy "ne provokáljon", ezért - bár jól beszél szlovénül - a magyar nyelven történő érintkezés mellett határozott. Végül azonban a gyógyszert szlovénül kellett kérnie. Az önkormányzatokban és egyéb közintézményekben mind kevesebb a magyarul is beszélő alkalmazott, noha az alkotmány kimondja: mindkét nyelv hivatalos és egyenrangú. "Egymás tisztelete nélkül az együttélés törékeny alapokon áll" - fejezi be cikkét a szlovén újságíró.