Amerikai Magyar Újság, 2001 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2001-03-01 / 3. szám

24 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2001. március-A Monitorul de Cluj "Sok ezer román állampolgár Magyarországon fog dolgozni" címmel in­terjút közöl Alföldi László kolozsvári magyar főkonzullal, aki rámutat: "tavaly 14,200 vízumot állítot­tunk ki, amelynek többsége (11,000) munkavállalási vízum volt. 2001-ben a vízumkérelmek száma várhatóan növekszik. Szükség lenne egy gazdasági attaséra, aki tevékenységét legjobban a Csíkszeredái konzulátuson tudná folytatni, amelynek megnyitásáról évek óta folynak a tárgyalások."-A Szabad Újság című szlovákiai ma­gyar hetilap Neszméri Sándor interjúját közölte Czim- balmosné Molnár Évával, a pozsonyi magyar kulturális intézet vezetőjével. Az igazgatónő többek közt kifej­tette, hogy egyetemes magyarságban gondolkodik, vagyis azon magyar alkotók munkáját is be kívánja mu­tatni, akik Magyarország területén kívül élnek. Célja, hogy ne csak a pozsonyiakhoz, s csak a Szolávia déli részén élőkhöz juttassa el a magyar kultúra értékeit, hanem, hogy az intézet rendezvényeivel az ország északi és keleti vidékein is megjelenjen. A továbbiakban szól arról, hogy a millenniumi rendezvénysorozat keretében a "Magyar jelképek és történelem" című kiállítást az In­tézet egész évben vándoroltatni fogja s az év második felére tervbe vették a magyar kultúra napjainak megrendezését kassán, ahol a főkonzulátus megnyitása óta nagy igény mutatkozik az ilyen jellegű események iránt". —Az Adevarul úgy véli: "a magyarországi sajtó nagyra értékeli az anyanyelvhasználatot biztosító román helyi közigazgatási törvény elfogadását, a PDSR- RMDSZ megállapodást pedig a RMDSZ vitathatatlan sikereként könyveli eP.-Csurka István, a Magyar Igazság és Élet Pártja elnöke, parlamenti frakcióvezetője a szom­szédos országokban élő magyaroknak kedvezményeket biztosító úgynevezett státustörvény előkészítése kap­csán élesen bírálta a Szabad Demokraták Szövetségét budapesti sajtótájékoztatóján. A politikus szavai szerint "az SZDSZ azért utasítja el a státustörvény elfogadását, mert nemzetellenes erő, és teljes mértékben kiszolgálja a globalizmust, az internacionalizmust". "Felsejlik, hogy a Demszky-Haraszti-Bőhm-féle pártvezetésnek az a végső célja, hogy ne váljanak valóra a magyarság meg­maradásával kapcsolatos tervek". Szólt arról, hogy a MEÉP álláspontja szerint végső esetben a végóráit élő szórványmagyarság tagjainak lehetőséget kellene adni a Magyarországra való áttelepülésre is. Egy kérdésre válaszolva bírálta Kasza József jugoszláviai magyar poli­tikust, aki miniszterelnök-helyettesként fog tevékeny­kedni. Csurka István megfogalmazása szerint mindeb­ből semmi néven nevezhető haszna nem lesz a délvidéki magyarságnak, csak Kasza Józsefnek.-A román kormány négy megyébe nevezett ki magyar nemzetiségű alprefektust (alispán). A kormányülésről kiadott hivatalos közlemény szerint Hargita megyében Dézsi József Zoltánt, Maros megyében Burkhardt Árpádot, Szatmár magyébn Riedl Rudolfot, Szilágy megyében pedig Csóka Tibort nevezték ki alprefektusnak. Egyelőre nem született döntés a Ko-vászna megyei alprefektus személyéről. A kormánypárt és az RMDSZ megegyezése szerint ennek a megyének is magyar nemzetiségű alprefektusa lesz.-A szabadkai városi televízió jelenleg napi két alkalommal sugároz tájékoztató jellegű adást magyar nyelven. Rácz József felelős szerkesztő el­mondta, hogy a közeljövőben beindítják a művelődési magazint, a politikai studióbeszélgetést és az egész­ségvédelmi műsort. Ezeket a magazinműsorokat havi egy alkalommal sugározzák 50 perces terjedelemben.--E. Fehér Pál írását közölte a szlovák nyelvű Pravda a magyarországi politikusok népszerűségi listájáról, kiemelve, hogy az elsőhelyen Dávid Ibolya áll. Az NDF-elnök fényképével illusztrált cikk címe szerint az emberek a pártelnök megfontoltságát és tisztességét értékelik. A szerző hangsúlyozta: megtört az a hagyo­mány, amely szerint mindig a köztársasági elnök volt a legnépszerűbb. A cikk szerint az eddigi örök második, Kovács László MSZP-elnök Mádl Ferenc mögött most a harmadik helyre szorult. Dávid Ibolya nem ellen­ségeket, hanem ellenfeleket lát maga körül. "A vonzó Dávid Ibolya politikai stílusa: a megfontoltság az em­berség és az, hogy a durva magyar politikai vitákban képes megőrizni eleganciáját, illemtudását". * * * GÁBLER ANTAL MÁRCIUSI NAPOK Márciusi szellő - tavasz várás Ibolya nyílik a téli hó után; A didergő hideg már alábbhagyott És napsugár köszönt, minden délután. Napok múlva ismét emlékezünk Dicső történelmünk, arany lapjára: Tizenkét pont, és a Nemzeti dal Hajdan, kiszögezve a pesti fákra: Talpra magyar, zúgott Buda felé S öreg Bécsben... tán a föld is megszakadt; Pesten lázadnak, Kossuth lelkesít S a hősök véréből - szabadság fakadt.

Next

/
Thumbnails
Contents