Amerikai Magyar Újság, 2001 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2001-03-01 / 3. szám
4 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2001. március beszédeket tartottak... Végre ki volt szedve a kézirat, betették a gépbe, s Petőfi, Jókai tették az első mozdulatot a gépen, hogy mintegy jelképileg a maguk munkájának vállalják az előállítás tényét is. Irányi azon nedvesen kikapta a gép hengerei közül az első példányt s rohant vele ki a néphez az utcára. Egyik kezében óráját tartván, másikban a nyomtatványt lobogtatva, messzedörgő hangon kiálltá: "Március tizenötödike délelőtt féltizenkettő nagy időszak a magyarok történetében. íme itt van a sajtószabadság első példánya, a nép hatalmának első műve. Akármi szabadsága fog is lenni a magyarnak, ez a dicsőség mindig megmarad, hogy a legnevezetesebbet, a sajtószabadságot magunk vívtuk ki". Ezalatt különben egész Pest talpon állt. A Hatvani utcát le a Kerepesi úti Fehér Hattyúig sűrű tömegek tárták megszállva, a kocsiközlekedés szünetelt. Örömmámorban úszott mindenki. A kereskedők becsukták boltjaikat és beálltak tüntetőnek. ...A múzeumtól a városházára tódúlt a tömeg. Irinyinek jutott eszébe, hogy a városi tanács is írja alá a tizenkét pontot. Petőfit, Jókait, Irinyit, Irányit, Vasvárit és Egressyt választották meg küldöttségnek. A városi tanács éppen gyűlésezett, mikor odakünn a tenger morajlásához hasonló zaj jelezte a nép érkezését. Kevés vártatva betoppant a küldöttség. Irányi adta elő a nép kívánságát, mire Kacskovics Lajos főjegyző felelt, hogy a városi tanács is üdvözli és kis módosítással elfogadja a reformokat. Szepessy Ferenc polgármester törökösen bólintgatott a fejével. (Volt azonban aki hevesen ellenezte a reformokat.) - A tanácsnokok zavartan néztek össze. Rottenbiller elsápadt, mint a fal. A nyitott ajtón özönlött be a nép a tanácsterembe s a méltatlankodás mora hömpölyög végig. Irányi Dániel felugrik a zöld asztalra, feldönt egy fatintatartót, s aztán egyenest az asztal túlsó végén elnöklő Szepessy előtt terem. "Mi nem érünk rá várakozni - kiáltja ingerülten. Kívánjuk a tizenkét pont azonnali aláírását"! Szepessy átérzi a helyzetet. Hirtelen megragad egy tollat és aláírja a tizenkétpontot, s épp olyan hirtelen ráüti a város pecsétjét. Erre aztán lecsendesedett minden, s a tanács zavartalanul folytathatta ülését, melynek legfontosabb határozata a nemzetőrség szervezése, melybe tömegesen beálltak az ifjak, természetesen Jókai és Petőfi is. ...Egyszerre kimondhatatlan óhaj lepte meg a tízezernyi tömeget Táncsicsot hazahozni. Fel Budára! S mint a hömpölygő tengeráradat Budára indulának, ahol a helytartó tanács a mai belügyminisztérium ódon házában székelt. A helytartótanács együtt volt még, pedig a gyertyákat már meggyújtották. Itt üléseztek éppen, mint a városházán mikor az ifjak beléptek. A nép elfoglalta az udvart, a lépcsőket, folyosókat. Az elnöklő gróf Zichy nyájas mosollyal kelt fel, s hellyel kínálta meg az ifjúság küldötteit a zöld asztalnál. Azok természetesnek találták, leültek, nagyon el voltak már kényeztetve. A küldöttség három kívánságot nyilvánított. Bemutaták a tizenkét pontot. Zichy elolvasta figyelmesen, miközben homloka erősen izzadott, azután így szólt. "Semmit sem tehetek ez ellen". Kifejezték ekkor, hogy a sajtószabadságot mondja ki a helytartótanács és mozdítsa el a cenzorokat. "Rendben van - mondta Zichy - a cenzorok elmozdíttatnak". Harmadikul az államfoglyok kibocsátását kérték. Zichi fejével bólintott s kiadta a rendeletet keserves mosollyal. "Pedig csak a kaput kellett volna bezáratni és el van fogva az egész forradalom, vezetőivel és kezdeményezőivei együtt" (Degré emlékiratai). "Zichy Ferenc kétségtelenül a kényszernek engedett". A többit mindenki ismeri, Táncsics diadalmenetétől a Nemzeti Színház "Bánk bán" előadásáig. E diadalmámorban még nem sejtették, hogy 19 hónap múlva az érzelmeikre és retorikára hallgató politikai dilettánsok végzetes lépése megakadályozza katonai győzelmünket és diadalt diadalra halmozó hőseink életükkel fizetnek ezért. Sok százat végeztetett ki a ka- marilla mérhetetlen magyar-gyűlölete és sok ezren voltak kénytelenek bújdosni, vagy az osztrák és cseh várbörtönök kazamatáiban sínylődtek hosszú éveket. Szabadság egyedül az emigránsoknak jutott, akik nem merték vállalni tetteik felelősségét. Szomorú nemzeti sorscsapás ez, mely végétért ugyan kiegyezéssel, de a kettős monarchia kényszere megkötötte kezünket és előre vetette árnyékát a trianoni tragédiára. Címképünk: Gábor Áron, a legendás székely ágyúöntő. 1814. november 24-én született Uzonban: tüzér őrnagy, az önálló székely tüzérség megteremtője és főparancsnoka. Székely, határőr fia. Középiskolái után katonai szolgálatra vonult be. Előbb a 2. székely ezrednél, majd 1840-től az 5. pesti tüzérezrednél szolgált. A Bombardier Corpsnál való további szolgálatára irányuló kérését nem teljesítették, ezért leszerelt, de 1842-ben öccse helyett újra jelentkezett a tüzérségnél. A továbbképzésre vonatkozó tervei azonban most sem váltak valóra, így 1845-ben végleg leszerelt. Szüleinél Berecken élt. Amikor 1848. november 28-án a sepsiszentgyörgyi székely gyűlés megbízta a lőszergyártás és hadfelszerelés megszervezésével, Hermányban, Kézdi- vásárhelyen, Szentkeresztbányán szinte minden anyagi alap nélkül a fegyvereket gyártó telepek sorát teremtette meg. Az 1848. november 29-i hídvégi csatában két hatfontos bronzágyúja jelentősen hozzájárult a császári csapatokkal szemben kivívott győzelemhez. Néhány hónap alatt 70 úgyút öntetett; jelentős volt az általa megszervezett lőszer- és puskaporgyártás is. Kossuth - érdemei elismeréséül - őrnagyi rangban az önálló székely tüzérség főparancsnokává nevezte ki. Nem sokkal ezután, 1849. július 2-án, az uzoni csatatéren, ágyúgolyótól találva hősi halált halt.
