Amerikai Magyar Újság, 2001 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2001-11-01 / 11. szám
2001. november AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 9 SZÁMOLJUNK S zeptember idusán az őszi termés betakarításáról, az iskolai tanévkezdésről és a jövő évi vetés előkészítéséről akartam szólni. A lapzárta előtti pillanatokban érkezett hír - terrortámadás az Amerikai Egyesült Államok ellen - azonban véleményem szerint mindnyájunk számára egy új korszak nyitányát jelenti, így hát az iménti gondolatokat egy későbbi időre tettem el. A hírműsorokat hallgatva, a televíziós társaságok által élőben közvetítettek borzalmas képsorokat látva az ember megrendültén áll és sokadszorra teszi fel önmagának is a kérdést: mi jöhet még ezek után? A nemrég lezárt huszadik századról úgy tudtuk, hogy az emberiség legvéresebb és legtragikusabb száz esztendejét hagytuk magunk mögött, világháborúkkal, atomtámadásokkal és terrorista leszámolásokkal teletűzdelve. És tessék. Alig virradt ránk a huszonegyedik század, a harmadik évezred szinte még el sem kezdődött, amikor szeptember 11-én újraíródott a történelem. Egy eddig soha nem látott, soha nem tapasztalt terrorhullám köszöntött ránk, amelyről még nem tudni, hogy a vég kezdete avagy a kezdet vége. Ilyenkor honi parlamenti vitákról, korrupciós ügyekről és emberi kicsinyességekről szólni szinte szégyen. Ám mégsem, mert valahol ezek az események is összefüggenek az amerikai rémtörténetekkel. Az emberi tisztességet, a jövőbe vetett hitet, a termőföldet, a puszta létet pénzben mérő és pénzzé tevő szűk réteg világhatalmi törekvéseiről, vagy előkelőbben mondva, globalizálódásukról csak a haszonélvezők és haszonlesők hada szól optimistán, elhitetve velünk, hogy ez az egyedüli járható út. A multinacionális cégek és tőzsdecápák uralta világban nem számít már, hogy a hatmilliárdnyi embertársunk egyhar- madát az éhhalál fenyegeti, másik egyharmada is csupán a létminimum szint körül tengeti mindennapjait, s a további egyharmad nagy többségéről is csupán jóindulattal mondható el, hogy emberhez méltó körülmények között és módon élhet. A hatmilliárdnyi ember fölött néhány százezren uralkodnak, s ez a néhány százezer akarja meghatározni azt is, hogy mit gondoljunk, mit tegyünk vagy ne tegyünk. Valamikor a két világégés közötti békeidőkben Szabó Dezső váteszi pontossággal fogalmazta meg müveiben az elsodort falu sorsát elénk vetítve ennek a New-York-i tragédiának is az eljövetelét, amikor bemutatta: mivé lesz az ember, ha a szigorú szemű közösségből kilépve tömegemberré , tucat sorssá válik. Balogh János ökológus professzor évtizedek óta előadásaiban, filmriportjaiban tudományos téziseivel alátámasztottan is hasonló bizonyosságokról próbál meggyőzni bennünket: a megapoliszok előbb- utóbb az emberiség tragédiáivá lesznek. Az őserdőben folytatott kutatásairól beszámolva a tudományos felfedezéseknél is fontosabb üzenetet hozott: a természetet nem lehet büntetlenül kihasználni. S mégis, a tudósok által elmondottakat csak amolyan sci-fíként fogadták, a globalizáció negatív hatásait felvetőket szinte megbélyegezték, kiközösítették, igyekeztek pártpolitikai érdekek mögé beskatulyázni őket. Hiába a neves közgazdászok, ökológusok szociológusok és sok-sok tudósember figyelmeztetése, hiába az utóbbi hónapok tüntetéshullámai, a pénzvilág urai nem akartak tudomást venni minderről. Jóllehet a szeptember 11-én történt tragédia mögött sokkal mélyebb okok húzódnak meg, ám bármilyen következtetéseket is vonnak majd le az érintettek mindebből, nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy az emberiség jelentős része nem kér a globalizációból, elege van abból, hogy a nagyhatalmak szabják meg még azt is, hogy mikor mit gondoljanak. S ahogy a Szovjetunió széthullásának is, úgy a mostani amerikai tragédiának is egyik tanulságát már most ki lehet mondani: a világ vezető nagyhatalmai is éppen úgy sebezhetőek éppen olyan kiszolgáltatottak, mint a kis országok, a kis népek és nemzetek, csupán az őket ért sérelmek és támadások hatványozottabban jelentkeznek, már csak nagyságuk miatt is. Bizonyára a honi szakértőknek és politológusoknak bőséges témát ad majd a tengeren túli terrortámadás és hatásainak elemzése, s bármennyire is fájdalmas az ártatlan emberek tízezreinek - ma még nem tudni mennyi az áldozat és sebesült - szenvedése, az együttérzés mellett jó volna, ha a hazai történelem formálóinak egyben tanulságul is szolgálna. Tanulságul azoknak, akik minden tettüket a „nagy példakép” citálásával magyaráznak, azzal a nagy példaképpel, amely a
