Amerikai Magyar Újság, 2001 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2001-10-01 / 10. szám
14 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2001. október CAFATOKRA SZAGGATTATOK.. Egy szélsőliberális álteológiai provokáció margójára Csontos János Most, hogy Gyulay Endre püspöki körlevelében a szélsőliberálisok elleni fohászkodásra szólította fel híveit, nem nehéz megjósolni, hogy a közeljövőben minden korábbinál hevesebb antiklerikális kartácstűz zúdul majd az egyházakra. Nemcsak a római katolikusra - mindegyikre. Igaz, erre okot is adnak: leginkább azáltal, hogy léteznek. A szekularizált világ e létezést permanens kihívásként fogja fel: oly remekül felosztották már az emberekre való befolyást a hatalmi ágak - minden más felbukkanó konkurencia csupán zavaró tényező. E harcos antiklerikalizmusban a média egy része is szövetséges: elvégre a lelkek uralásában érdekelt. Eldönthetetlen az ok-okozati viszony, hogy a szeged-csanádi megyés püspök offenzivába lendült-e, vagy csupán a maga eszközeivel reagált az olyasféle kijelentésekre, mint amit például a Magyar Hírlapban Kamarás István engedett meg magának: "a privilegizált egyház a hatalom hallelujakocsijaként kapcsolódik az állami mozdonyhoz". Azt most hagyjuk, hogy egy vallásszociológus könnyedén túlteszi magát azon az alkotmányos tényen, hogy a Magyar Köztársaságban az állam és az egyházak szigorúan elválnak egymástól; s legfeljebb posztkommunista bravurpublicisztikákban, akkor is a szimbolikus politizálás műhelyeiben forrnak össze. Ez a hallelujakocsi viszont fölöttébb érdekes, mert - tudatosan vagy tudatalatt - a korona első nagy (vasúti) országjárásra is asszociálhatunk általa. A máskülönben a saját korában kivételesen toleráns Szent István-i hagyományokat mind inkább bagatelizálni kívánó "felvilágosultakat" mi sem irritálja jobban, mint ha a hozzá kötődő ereklyék és országjelvények mozgásban vannak. Statikusnak szeretik őket: a Szent Jobbot a helyén, a Szent Koronát lehetőleg a múzeumban. A Korona utaztatása vagy a Szent Jobb-körmenet nem szimpatikus nekik, mert arra emlékezteti őket, hogy már előttük is volt élet ebben az országban. Hogy Gyulay Endre mit ért "szélsőliberálison", nem tudhatom. Jó magam azt, ha a szellem embere a liberális frazeológiát handzsárként használnak csapkodva maguk körül, az intolerancia és a gyűlölet bűzét árasztva. Egy olyan szellemi közegben, ahol az "antiszemita" szót egyesek az intellektuális gazamberség kizárólagos szinonimájaként használják, nem haszontalan leszögezni: nemcsak a zsidógyűlölet sérti az alkotmányt és az emberi méltóságot, hanem mindenféle nemzet, nemzetiség és vallás gyűlölete. A katolikus vallásé is. A zsidó jelképek és rítusok tiszteletben tartása semmivel nem előbbre való morális parancs, mint a keresztény jelképeké és rítusoké. Mindezeket most Szent István védelmében citáltam ide. Normális időkben egy államalapító nem szorul egy íródeák védelmére, ám ezek nem egészen normális idők. A Magyar Narancsban a következő jelent meg bizonyos Majsai Tamás "református lelkész, teológiai tanár" tollából: "El lehet temetni példának okáért a náci Horthyt, kísérgetni lehet István király tetemcafatját és soha nem használt tökfödőjét, kongatni lehet a vészharangot különféle nemzetszaporulati ügyekben vagy mondjuk eutanázia- (veszélyben az utolsó kenet!) és hálószobakérdésekben." Teológiát soha nem tanultam, bölcsészetet viszont igen, s úgy hiszem, értek a szóból. Egy teológustól nem feltétlenül várható el (?) árnyalt történelemszemlélet: talán nem kell tudnia, micsoda különbségek vannak a horthyzmus és a nácizmus között - a Szent Jobbot "tetemcafatnak" nevezni azonban példátlan kulturális brutalitás; egy teológustól pedig hatváványozottan az. Egy ilyen szóalkotás nem jön csak úgy magától: ezen huzamosan gondolkodni kell, érlelni, párolni a gyűlölet fortyogó üstjében. Egyetlen emberi lényről sem mondjuk azt, hogy "teteme" van - azt mondjuk holtteste, porhüvelye, esetleg földi maradványai. Teteme az állatnak van. Az emberi testrészre sem mondjuk azt, hogy cafat. Az véres húsdarab: az embert például taposóakna tépheti "cafatokra". Semmilyen históriai forrás nem utal arra, hogy (állati sorba utalt) államalapító királyunk taposóaknára lépett volna - jobbja anatómiailag amúgy is sértetlen. A "tükfödő" e kontextusban az eddigieknél is alpáribb: ha eddig kétségeink lettek volna Szent István biológiai besorolását illetően, most még azt is el kell viselnünk, hogy igen szerény elmebéli képességekkel bírt (vesd össze: tökfej). Ereklyékkel és koronázási jelvényekkel sok a baja a honi szélsőliberalizmusnak. Hasonlították a Koronát svájcisapkához, Szent István koponyatetőjét szappantartóhoz, a millenniumi ünneplésre együvé kerülő királyi ereklyéket puzzle-hoz. Azt gondoltam, ezeket a sátánian gonosz, intellektuális gyalázatokat már nem lehet alulmúlni. Tévedtem. Fogalmam sincs, ki kaphat ebben az országban teológiai diplomát, s ki okíthatja ezt a kényes tudományt. Komolyan aggaszt, hogy Majsai lelkész úr a kollégái körében esetleg nincs egyedül ezekkel a nézetekkel. Azt minden további nélkül tolerálom, hogy egy reformátusnak Szent István egyszerűen "István király" - azt viszont minden valaha élt és ezután születő magyar nevében ki kell kérnem, hogy e példaadó történelmi személyiséget ilyen választékos sötétlelkű- séggel mocskolja. Ez nem teológia - ez egyszerűen bunkóság. Az iromány (a Narancs "esszének" nevezi) egyébként arról szól, hogy az idők szava szerint az egyházaknak meg kell áldaniuk a homoszexuális párokat,
