Amerikai Magyar Újság, 2001 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2001-10-01 / 10. szám
2001. október AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG ül*; MAGYART -IS! ^ELUN K íEüIÜHi A magyar forradalom kitörése évének negyvenötödik évfordulójához érkeztünk. Jó alkalom ez leltárkészítésre. Mivé lett 1956 októbere ragyogó eseménysora? Mi lett a forradalom politikai hitvallásából? Mi maradt meg azon napok és hetek izgalmas nagyszerűségéből, amely megelőzte az október 23-i duna- medencei erdőtüzet és a legkülönbözőbb társadalmi rétegeket egyetlen nemzeti mozgalomba tömörítette? A lyukas zászlóra vajon emlékszünk-e még? A "csasztus- kára" a Kossuth Lajos téren: "minden ország katonája - menjen vissza hazájába!"? Hogyan sáfárkodtunk 56 örökségével? A vörös diktatúra meghurcoltjaira, a hősi halottakra, a gyáván meggyilkoltakra, emlékszünk-e még? Úgy tartjuk őket emlékezetünkben, mint nemzeti mártírjainkat, akik helyettünk is megsínylették a kádárista rezsim zabolátlan megtorlását? Tudtunk-e élni a szabadsággal, ami 1989/90 fordulóján szinte önmagától, szerencsére áldozatok nélkül ölünkbe hullott? Hosszú évtizedekig úgy hittem, vallottam, a forradalom negyvenötödik évfordulóján is könnyű lesz a történelmi leltárt megcsinálni. Összesíteni az ismert és a kutatás útján napvilágra került új tényeket, amelyek tulajdonképpen csak részleteiben másítják meg - főleg, ami a világpolitika kulisszatitkait érinti -, forradalmunk történetét. A lényeg marad: 1956 októbere - 1848 március idusa eseményeivel vetekedve - népünk, nemzetünk egyik csillagórája. Az összefogás, az egység, az akarat nagy erőpróbája, amely szélvészként végig száguldva a hazán, a maródi népköztársaság minden városában, községében és tanyáján, többnyire erőszak alkalmazása nélkül 48 óra alatt elsöpörte Moszkva magyarországi helytartóinak uralmát. S tette mindezt spontán módon, emberségből, méltóságból jelesre vizsgázva. A nyugati magyar 56-os emigráció a forradalom zászlajának tisztaságát évtizedeken keresztül becsülettel megőrizte. Annak ellenére, hogy a magyarországi belügyminisztérium nem egy ügynöke szorgoskodott közöttünk. Ezek célja egyértelmű volt. Mondvacsinált "ügyekkel", rágalmakkal, otromba hazugságokkal megbontani egységünket. Lehetetlenné tenni a nyugati közvélemény előtt működésünket. Emigrációs viszályokat, egymás marását elősegítani. Bár a népköztársasági illetékesek pénzt és energiát e vonatkozásban nem sajnáltak, mesterkedéseik - majdnem mindegyiké! - kudarcba fulladt (lásd a hírhedt kádárista kém Szabó Miklós és társai esetét). A "hazacsalogatások" kampánya is zátonyra futott. Néhány szellemi szegény- legényen kívül, akik személyes hitelüket saját hibájukból eljátszották Nyugaton, egyetlen olyan 56-os politikust, írót, közéleti személyt nem sikerült a BM velünk foglalkozó illetékeseinek a Kádár féle "gulyáskommunizmus" bográcsa mellé ültetni, akinek valamely neve és befolyása volt Nyugaton. így töretlen erkölcsi erőben értük meg 1989/90-ben Nyugaton legmerészebb álmaink megvalósítását: a nagy Szovjet Birodalom összeomlását - gyarmataival egyetemben. Csalódtunk a következő években? Azt hiszem - kezdetben - nem. Legalább is addig az időpontig nem, amíg tartott a pártállam romjainak (részbeni) eltakarítása. És az össznemzeti eufória. Mindkét részről. Aztán valamikor a kilencvenes évek első felének végén kezdtek megromlani a testvéri kapcsolatok. Mindinkább előtérbe léptek a pártpolitikai érdekek. Elmaradt - elszabotálták! - 56 vonatkozásában a várt jogi elszámolást. A szükséges nép-nemzeti katarzist. A közélet és a társadalom "átvilágítását": a kádárista erőszakszervezet gyilkosainak (ávéhásoknak és "bíróknak") megnevezését. A ''keretlegények" kipel- lengérezését. Ami (felesleges) úri gesztust az 56-os megtorlások még élő szervezői és kivitelezői holmi polgári gyengeségként nyugtázták - és markukba röhögtek sokan, akik közöttünk élnek és miniszteri, illetve tábornoki nyugdíjakból "tengetik" életüket... A rendszerváltás után rohamosan romlott az életszínvonal. Az Antall-kormány ugyan sziszifuszi erőfeszítéseket tett, hogy meggátolja további "kútba esésünket", de a Világbank és más nemzetközi pénzügyi szervek könyörtelennek bizonyultak Magyarországgal szemben. Mi azt vártuk, hogy a Magyar Köztársaság illetékesei keményen fellépnek a fent nevezett nemzetközi pénzügyi szervek diktatórikus "ajánlásai" ellen. Nem történt meg. Ahogy az sem történt meg, hogy a kormány kinyilatkoztatta volna: a Kádár rezsim adósságai nem a Magyar Köztársaság adóssága. Mi nem vagyunk "jogutódai" a kommunista népköztársaságnak! Ha a párizsi, londoni, New York-i bankárurak Kádáréknak agyra-főra adott kölcsönöket viszont akarják látni - kopogtassanak be a levitézlett politikusok portáján. így tehát 23 milliárd US-dollár tartozással megterhelve indult útjára 1990-ben a fiatal magyar demokrácia. Mi lett volna, ha megtagadjuk ezen adóssághalmaz törlesztését? "Megsértődött" volna a "Nyugat"? Netán erőszakos lépésekkel fenyegetőzött volna? Komor és barátságtalan lett volna velünk szemben? Ez esetben - úri módszer, vagy nem, érdektelen - elővehettük volna a mi 1956-os számlánkat. Mit lettetek Ti értünk 1956-ban? Nagy volt a szátok ígéretekben 1956 előtt, de aztán amikor lőporfüst borította Budapest egét és
