Amerikai Magyar Újság, 2001 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2001-07-01 / 7-8. szám
2001. júl.- aug. AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 9 látta. így a kard embere mellett háttérbe szorult a toll embere. Balassi derűs versekkel dicsőíti a vitézi élet szépségeit, Zrínyi Miklós büszkén dalolja: "Nem írom pennával, / Fekete téntával, / De szablyám élivei, / Ellenség vérivel, I Az őrök híremet." A szellem embere így bizonyos fokig háttérbe szorul. Ez leginkább költőink vallomásában tükröződik. ‘És így koszorútlan az Ifjú megyen, / Nem tudva, hol napja hol éje legyen, / S míg bo- lyongani hagyja, ki hal / Bús éneke, tört szíve lángjaival." Es ezt nem csak Vörösmarty vallja, hanem a XX. századi költőink is. Szilágyi Domokost idézve, a költő ‘meztelenül borzong a végtelen partján, míg fölzárkózik mögé a világ". Történelmünk rideg valósága azonban állandóan arra figyelmeztet, hogy a magyar hazát csak a vitéz önfeláldozó katona védheti meg, és védte is meg ezer éven át. De a magyar költő és tudós volt az, aki végig bíztatta, lelkesítette e hősiesen küzdő csapatot, ez pedig a lelki erőt biztosított számukra. A katona embert, a valóság emberét az írói, költői képzelet csodálatos színességgel megjelenített alkotói világa kárpótolta a realitás hiányaiért, kompenzálta a valóságosan elszenvedett igazságtalanságokat, sorscsapásokat. E kétféle világnézet (reális és irreális) együtt és egyszerre volt jelen mindig népünk életében és ennek megvan az eredménye: ‘Áll a viharban maga a magyar. De ennek a gondolatnak a hittel vallása soha nem volt problémamentes. A magyarságot folyamatos veszteségek érték. A nemzeti érzés pesszimizmusa a mohácsi vész utáni történelmi fejlődés szomorú eredménye. De férfiassága, hősiessége biztosította a fennmaradást, kereszténysége, kultúrája Európa részesévé avatta, Istenhite megvédte a nagy katasztrófák idején is. Herder is megjósolta, hogy a magyarság elfog pusztulni a szlávok tengerében. Ez a jóslat meghatározó volt nemzetünk életében, és sötét lehetőségként az egész reformkor közgondolkodását befolyásolta. Kölcsey Zrínyi dala híven tükrözi e küzdelmet e sötét gondolattal. Látomása szörnyű a magyarságról és a magyar föld sorsáról: "És más hon áll a négy folyam partjára, / Más szózat és más keblű nép". Vörösmarty előtt is felrémlik a nemzethalál gondolata, amit szuggesztív költői képpel tesz érzékletessé: "Vagy jön! fog, ha jón! kell, / A nagyszerű halál, / Hol a temetkezés fölött / Egy ország vérben áir. A nemzethalál a magyarság tragédiája lenne, de nemcsak a magyarság, hanem az emberiség pótolhatatlan vesztesége is. 'S a sírt, hol nemzet súlyed el, / Népek veszik körül, / S az ember millióinak / Szemében gyászkőnny ül". De a felmerülő alternatívát ellenpontozza mindaz a szenvedés, amit már át élt a magyarság és ez megakadályozza azt, hogy a költő minden le-hetőséget kizárva elfogadja a nemzethalál gondolatát: ‘Az nem lehet, hogy annyi szív / Hiába onta vért, / S keservben annyi hű kebel / Szakadt meg a honért. / Az nem lehet, hogy ész, erő, / És oly szent akarat / Hiába sorvadozzanak / Egy átok súly alatt". És ma: ‘Áll a viharban maga a magyar. Ez a hazaszeretetnek, a nemzeti érzés erősségének, az erkölcsi parancs teljesítésének ‘A haza minden előtt" az eredménye. Ma is figyelmeztetően hatnak Vörösmarty szavai: ‘A nagyvilágon e kívül / Nincsen számodra hely, / Áldjon vagy verjen sors keze: / Itt élned halnod kell." Kisebbségi magyarként talán még erőteljesebb visszhangot keltenek bennem e szavak. Trianon tényleg a magyarságunk tragédiáját jelentette, de azután, hogy "felébredtünk" és ma is létezünk, mégha kisebbségként is, bizonyítja a magyarság fannmaradásának létjogosultságát. A naptalan kelet emberei megállták a helyüket a veszteségek közepette, lehetetlen helyzetekben, csupán viszonylagos értékeket látva maguk körül "síriglan reményben égtek er azzal a gondolattal, hogy ‘Lesz még egyszer ünnep a világon". Milyen gondolatai lehetnek egy magyar ifjúnak a magyar állam ezeréves fennállásának ünnepén? A hazáját szerető ifjú büszke lehet a magyarság szellemi, tárgyi alkotásaira, tettekben megnyilvánuló eredményeire. Petőfivel engem is vallomásra buzdítanak e nemes gesztusok: "Ha nem születtem volna is magyarnak, / E néphez állanák ezennel én", ó életével igazolta, hogy hazaszeretete nem csupán demagog felindultság, frázispufogtatás, hanem igazi, szívből jövő tiszta érzés, mert "Mi nékem a világ, ha nincs hazám?" (Vörösmary) Gróf Széchenyi István ‘a legnagyobb magyar* a reformkor egyik kiemelkedő személyisége. Nevéhez fűződik a vaskapui hajózás, Lánchíd, vasútépítés, Magyar Tudományos akadémia megalapítása, a gazdasági- és kereskedelmi élet reformja. Kossuth Lajos, Erdélyben báró Wesselényi Miklós munkássága mind példaként áll előttünk. Számomra is egyértelmű a feladat a jövőre nézve. Nemzetemet szolgálni emberként az embertelenségben, mert "Ml dolgunk a világban? • Küzdeni - erőnk szerint a legnemesebbekért"! (A szerző, ezzel az Írásával, a Szabad Magyar Újságírók Szövetsége millenniumi irodalmi pályázatán a második díjat nyerte el.) E számunk a szokásos nyári összevont (júl.-aug.) szám, mely egy héttel később került postázásra. Következő számunk a szeptemberi lesz. Lehet, hogy azzal is késni fogunk, megvárjuk az augusztus 20.-i, hazai ünnepségekről szóló híreket.
