Amerikai Magyar Újság, 2001 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2001-07-01 / 7-8. szám
8 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2001. júl.- aug. Riché lapjai nyomán Ottó és Szilveszter társaságában a lovas a magyar helyzet valóságához úgy tartozik, hogy a történelem dátumához a míves emlékezést a nép szívéből aranypántként köthetjük; a követendőt minden századon át. Akárhogy is volt, István pápai áldással királlyá lett, és 1001. augusztus 15-én fel is szentelték írja a francia. Az erdélyi völgyekben pedig egyszer csak így kezdtek énekelni: Ó, Szent István, dicsértessél. És zsolozsmák születtek, himnuszok, a magyar középkor jeles latin munkái. Székesfehérvár szent magyar várossá vált: Alba Regia örvendezzél, mekkora a méltóságod! Később arról olvasni, hogy a nevezett barokk korban új katedrális kellett itt, az ősi-városban, de restek voltak (?) a polgárai. Egy jezsuita szószéken harsogott, és véresre csapkodta önmagát. Vajon van-e nektek időtök, hogy mennyezetes házakban lakjatok és ez a ház puszta? A prófétai szó akkor még hatott. Az emlékező idézheti a legutóbbi istváni jubileumot, amikor az elfeledett Faludi Ferenc jezsuita költő verses imádsága Sinkovits Imre ajkáról katedrátokban fölzengett: Óh dicsőséges Szent Jobb kéz, Melyet magyar óhajtva néz. Drága kincse népünknek, Nagy öröme szívünknek. Sokáig középkori versnek hitték, mint ahogy sok poétái munka, himnusz e kor remeklése. Különös gondolkodás, de ha meggondoljuk: a romantikus nemzeti érzés elsősorban nem csillogó felszínesség, hanem múltkeresés, a folyamatosság megszentelése hitben, buzgóságban. Ilyenkor az idő kevésbé számít. Köln, Aachen. Mindkét városban van Szent István-ereklye. A Háromkirályok templomában (Köln) gyertyát gyújtottak magyar három királynak is (István, Imre, László); egy régi utazó a XVI. században a képüket látta, felirattal. Istvánnál ezt olvasta: Szent István, első királya Magyarországnak, aki angyaltól nyert koronát. Lagújabban Padova épített templomot Istvánnak. Olaszok, 1956 emlékezetére. Egy szlovák-morva históriásének-változat így emlékezik az országalapítóra: Tombolt a harc, tombolt, Szent István velünk volt. Míg világ a világ: Földi olyat nem lát. Elölegzett lovagi erény a későbbi korokban, amely Lászlóhoz kötődik? Inkább az az egységlátás, amely szent eleink buzgalmának gyümölcse. /Új Ember. ÁLL A VIHARBAN MAGA A MAGYAR! Egy fiatal erdélyi magyar lány gondolatai a magyar állam ezeréves fennállásának ünnepén A Kárpátoktól le az Al-Dunáig Egy bősz üvöltés, egy vad zivatar! Szétszórt hajával, véres homlokával Áll a viharban maga a magyar. (Petőfi) Petőfi szavaival élve ’áll a viharban maga a magyar immár több mint ezer éve. Mit is jelent egy magyar fiatalnak az a biztos tudat, hogy ilyen rendíthetetlen nemzethez (vagy nemzetiséghez?) tartozik Azt hiszem a létezéshez, a küzdelmes célok eléréséhez egy nélkülözhetetlen támaszpont. Géza fejedelem, majd fia István megteremtették azokat az alapokat, amihez minden magyarnak kötelessége egy újabb téglát illeszteni, hogy fokozatosan, de annál biztosabban emelkedjen a megkezdett építmény és fennmaradjon a magyar állam. Az sem keseríthet el, hogy ‘amit rakunk délig leomlik estére, amit rakunk estig leomlik reggelre". István király fiához intézett szavai a mindenkori jelenhez is szólnak. Az Istenre figyelés, a külföldi vendégek tisztességgel fogadása, hogy nálunk örömest maradjanak, mert 'az egynyelvű és egyszokású ország gyengebölcsességre törekvés, az igaz ítélethozás, alázat, mértéktartás, kitartás mind nélkülözhetetlen feltételei annak, hogy egy nép fennmaradjon, és ne csak vitális szükségleteit elégítse ki, hanem alkosson és igazi értékeket hozzon létre, ami halhatatlanná teszi az alkotót és vele együtt a nép nevét is. Pannonius szavait idézve: ■Szellemem egyre dicsőbb s általa híres e föld.' Ezer évvel ezelőtt a római kereszténység felvétele mentette meg a magyarságot attól, hogy felmorzsolódjon, beolvadjon a környező népek közé, mint ahogy ez megtörtént a jóval erősebb népek esetében is olykor (például az avarokéban). Most ezer év tévlatából visszatekintve az akkori eseményekre elmondhatjuk, hogy elejink a lehető legjobb útat választották, megmentették a kialakulóban lévő államot a haláltól, és ezzel megmentették a magyar nemzetet is a pusztulástól, az eltűnés lehetőségének veszélyétől. Ez részben annak is köszönhető, hogy a magyarság jelleméből adódóan mindig áhítozott a szabaság után, és nehezen tűrte a ’bilincseket'. Ebből adódóan legférfiasabb hivatásnak a katonai pályát tekintette. Ez meghatározó szerepet játszott a magyarság önszemléletének kialakításában is. Nyugat is a magyarság nagyságát katonai erényeiben
