Amerikai Magyar Újság, 2001 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2001-07-01 / 7-8. szám
4 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2001. júl.- aug. "Kevesen vagyunk Uram Király jobbod árnyékában, mikor szemlédet fölöttünk megtartod. Sokszor kiáltoztunk, hogy "Hol vagy István király, téged magyar kíván, gyászos öltözetben teelőtted sírván" ... Hol vagy most István király? De — hej — nem tudtunk mi soha veszedelmek nélkül élni Ekkora azonban még soha sem szakadt reánk Nem panaszképpen mondjuk, nem is gyengeségből. Bízunk is magunkban, akármilyen sötét is az ég alja. El lehet azonban gondolkodni azon a különösen szép és különösen veszedelmes elrendelésen, hogy mióta e földre tettük lábunkat, mindig világokért küzdöttünk világokkal Kereszténységért, civilizációért, a békés emberi fejlődésért, eszmékért, gondolatokért, az emberiség nagy céljaiért és hivatásáén, sötét barbárságokkal, ázsiai elözönlésekkel szemben. Vérünket ontottuk, életünket adtuk, számtalanszor meg- dulattuk magunkat Nyugatén, hogy annak népei békességben fejlődhessenek, hatalmakká lehessenek, mialatt mi zsugorodtunk, kevesbedtünk és a végén mindig csak hálátlansággal fizetett a vén Európa. Az eszme, a gondolat, a jog és a világszemléletek, melyek az általunk megvédett nyugati kultúra ölében születtek, nekünk mindig szentség maradtak, az egymásra felfejlődő hatalmasságoknak pedig eszköz, legtöbbször semmire sem néző, önző céljaik elérésére. Látom Uram Király, hogy összehúzod szemöldöködet, mikor messziható tekintettel számba veszed országodat. Ismerjük a titkokat, hogy milyen elpusztühatatlanul nagyid, s erőssé lesz belül, a lélekben és igazságban az, aki külsőleg sokat veszít, vagy szenved. Az ilyen szenvedő, elnyomott hazán sohasem lehet tartósan olyan hatalom, amely véglegesen leírhassa a lélek, az emberi érték, az igazság impériumát, legyőzze a szenvedések és sírok halhatatlanságát. Az idő léptei lassúak, előre talán nem látható, újabb megpróbáltatásokon haladunk át, de mindig visszatérnek a régi, az erőszakkal félretolt, semmibe vett és megyalázott, de mégis előbb-utóbb szigorúan érvényesülő igazsághoz Ebben bizonyosak vagyunk, s majdcsak rájön erre ez a vesztébe rohanó, megbolondult világ is. Akármilyen kiszámíthatatlanok is Isten útjai, azok is alá vannak vetve a lényegből származó törvénynek, amely nem túri hosszasan, hogy ártatlan népek és nemzetek, akik csak áldozatot hoztak az O ügyének és az emberiségnek, mint a Te néped, Király, a magyar, a Föld és a világ hatalmi osztozkodásának áldozata legyen, bárki is elorozhassa ezer esztendős jussát Teszünk ellene magunk is, amíg egyetlen magyar él a világon. így mondom és jól mondom Király. Sokszor fordult hozzád az ország nagy bajaiban, hiszen sokszor kellett végigvergődnie a lét és nemlét mezsgyéjén, de mi ma nem a régi sirámokat hajtogatjuk 'Ah hol vagy magyarok tündöklő csillaga, ki voltál valaha országunk istápja" — hanem visszakényszerítünk ősi trónusodra, hogy újra tégy igazat nekünk Tégy igazat Uram és tedd látóvá ezt a nemzetet Ébressz rá mindenkit nagy felelősségére, amellyel a magyar közösségnek tartoznak! Az áldozatra és munkára, melyből nem adtunk eleget! Tedd, hogy megszűnjék végre a gyűlölködés, irigység és egymás fojtogatása, becsületünk árulása, a koncért-marakodás, az aljas ösztönök felburjánzása, eszményeink meggyalázása, erőink pazarlása, az egymás ellen emelt öklök sujtolása. így — ha kell — csoda árán is kiharcoljuk méltó helyünket és igazunkat a népek sorában. Pillanatra sem tágítunk mellőled, mikor az új életre keresztelő sót helyezed nyelvünkre és felemelsz újra az ősi magyar virtusokra, megújítod bennünk a faj minden csodálatosan szép tulajdonságát, hogy ezután is fejet hajtson előttünk a világ. Elszántan sorakozunk melléd, mikor megemeled honmentő kardodat és egy egész világgal szembevetett mellel addig nem tágítasz, amíg el nem hárítod a vészt felőlünk és áldott jobboddal meg nem mutattad az új magyar élet útját'. íme itt áll előttünk Szent István szerepe és remélt segítsége a haza tetszhalálból való felélesztésére. Mi, akik évtizedek óta hontalanságban élünk, hiszünk segítő erejében. Jól tudjuk, hogy sokan vannak odahaza és a nyugati világban is, akik azt állítják, hogy nincs többé szükség az emigrációra. Nincs szükség a keserves évtizedek során szerzett tapasztalatainkra, nagy hűséggel megőrzött hagyományainkra, történelem-tudatunkra, mellyel a nemrég indult "demokratikus" változásban segíteni tudnánk hazánkon. Ez a bizalmatlan, s bántóan fölényes magatartás jellemzi egyes politikai vezetők velünk kapcsolatos kijelentéseit is. Az bizonyos, hogy kevés kivétellel nem tolakszunk és nincs szándékunkban bárkinek a kenyerét elvenni. Hiszünk viszont abban, hogy az emigrációra jóval nagyobb szükség van ma, mint korábban lett volna, mert megvan hozzá a távlata, hogy az otthoni helyzetet, a kísérletezés jó és rossz oldalait tisztán lássa. Hisszük, hogy mi vagyunk Szent István szellemi örökségének a letéteményesei, mert nagyon vigyáztunk rá, hogy a hontalanságban ne szakadjon meg a lelki és történelmi folyamatosság, úgy ahogy odahaza történt. Mikor Kodály Zoltán néhány évvel halála előtt közöttünk járt, a következő szavakkal búcsúzott tőlünk: 'Ti vartok a magyar nép külföldre szakadt Nyolcadik Törzse. Az a hivatástok, hogy hangot adjatok mindannak, amit ma otthon nem lehet elmondani". Szomorú, hogy kilenc évvel a "demokratikus változás" után, még ma sem lehet odahaza mindent őszintén elmondani. Nem szabad emlegetni a nagy király által alapított hazát sem, mert a nyugati üzlet felé kacsingató, haszonleső, hazátlan nemzetköziség megítélése szerint az ilyesmi 'keresztény-nacionalista izgatás vagy legalábbis anakronizmus. Nekünk viszont jogunk, s kötelességünk, hogy tiszta lelkiismerettel hirdessük az ezeréves magyar királyság visszaállításába vetett hitünket, akár tetszik ez hazánk baloldali, kozmopolita, sőt valójában marxista adminisztrációjának, akár nem. Egyetlen utat követhetünk csak, azt amit Szent István megvilágított árva népe előtt. FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA
