Amerikai Magyar Újság, 2001 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2001-05-01 / 5. szám
14 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2001. május liárdokat költött a cigányok felemelkedésére, iskoláztatásukra, átképzésükre. Az is igaz, hogy a romák saját helyzetük megváltoztatásában gyakorta nem partnerek. Márpedig akaratán kívül senkit nem lehet boldoggá tenni. Mindenesetre a liberális zsidó uszítóknak el kellene azon gondolkodni, hogy az ilyen kollektív megbélyegzés óhatatlanul antiszemita szemléletet szül. Persze az is lehet, hogy pont ez a cél, hogy később egy újabb lejáratásnál erre lehessen hivatkozni. Soós Géza Az Olvasó írja: Hozzászólás a Magyar Nemzet február 17-i számának 3. oldalán megjelent "Vádaskodik az ellenzék" című cikkéhez. Régi jó magyar közmondás: "Ki mint él úgy ítél". Ebből az következik, hogy az MSZP amikor hatalmon volt, akkor gátlástalanul "nyúlta le" a közpénzeket és harácsolt össze vagyonokat. Aki pedik ilyeneket tesz, az mindenki másról is feltételezi, hogy hasonlóan gondolkodik, tehát akkor a ma hatalmon lévő Fidesz is ezt teszi. Pedig ezzel a hamis vádaskodással csak saját magáról rántja le a leplet (vagy bárány bőrt, amit a farkas vett magára), hogy ő a Fidesz helyében mit tenne. Az MSZP-sek hozzászoktak az ún. "szocialista erkölcshöz", ami az ő értelmezésükben úgy szól, hogy "ami a tied, az az enyém, az enyémhez pedig semmi közötök". Azt hiszik, hogy mindenki, aki hatalomra kerül, így gondolkozik. Pedig ideje lenne már felismerniük, hogy aki a “keresztyén erkölcs" alapján áll, az nem az ő farkas törvényükhöz igazodó gondolkodású, hanem az tisztakezű, nem akar hirtelen az államtól elrabolt eszközökből meggazdagodni (amit a szocialista állam a polgáraitól rabolt el amikor államosított), és vannak erkölcsi gátlásai a többi ember megkárosításában. Persze, mindez fakad egy magasabbrendű lény tiszteletéből és sze- retetéből, aki iránt úgy lehet kimutatni a szeretetet, ha a másik embert is megpróbáljuk szeretni és emberszámba venni. Ez teljesen hiányzik a mai ellenzékből, különösen a szocialistának nevezett, de lényegében antiszociális gondolkozású, sőt nagymértékben rablókapitalista emberekből. Végülis az, hogy a "szocialistának" nevezett állam zsákmányolta ki az összes állampolgárt és ennek hasznát akkor egy szűk pártelit élvezte, lényegében azonos a mai helyzettel, ahol a rablókapitalisták zsákmányolnak ki állampolgárokat és ennek előnyét egy szűk gazdasági elit élvezi, amely ugyanazokból áll, ami ezelőtt 10-20 éve is volt. Erről pedig a legegyszerűbb hamis vádakkal elterelni a közvélemény figyelmét. Az tehát, ha valaki másokat hamis váddal akar bemocskolni, azzal tulajdonképpen saját gondolkozását árulja el és saját mocskosságát tanúsítja. Ez azért visszataszító, mert nagyon nehéz a negatívumot bizonyítani valakinek, hogy nem tettem ezt se és azt se, amikor az ellenfél feltételezéseket fogalmaz meg. De ez se ismeretlen a korábbi időből: sokakat úgy vádoltak meg bűntényekkel, hogy "maga azt gondolja hogy..." és azt mondták, amit nekik a párt brosúráiban leírtak. Pl. aki polgári származású volt, arról feltételezték, hogy reakciós, stb. De sok ember nem a kommunista sémák szerint gondolkozott, akkor is voltak, akik valláserkölcsi alapon álltak és mindig megbocsátották az ellenük elkövetett vétkeket. Tehát aki az MSZP részéről vádaskodik alap nélkül, ugyan azt teszi, hogy saját gondolatait vetíti ki a másikra, amit ő tenne és érdemes lenne az ő tevékenységét részletes vizsgálat tárgyává tenni inkább mint vizsgáló bizottságot felállítani olyan dolgok vizsgálatára, ami csak az MSZP köreiben fordulhat elő és más pártoknál csak azok körében, akiket a régi kommunisták építettek be a más pártokba, hogy azokat korrupt- sággal szétzilálják. Ezek azonban általában hiányoznak a családszerető, erkölcsös fiatalok körében. Már pedig a Fidesz éppen az ilyenek gyűjtőpártja. Ők azok, akik emlékeznek Berzsenyi soraira, hogy "minden állam támasza, talpköve a tiszta erkölcs, mely ha megvész, Róma ledől és rabigába görbéd." Fáy Csaba, Budapest KÉZZEL ÍRT BIBLIA Saját kezűleg, XII-XIII. századi ógót betűkkel írta le a biblia csaknem ezerötszáz oldalát Baja Béla kecskeméti festőművész - a 26 éven át készült kódex gazdagon illusztrált újszövetségi része várhatóan március végére jelenik meg az Advent Kiadó gondozásában. Baja Béla 1970-ben kezdte el a XVIII. századi magyar biblia másolását, szövegét a Vizsolyi Biblia részeivel egészítette ki. A 85 éves festő látása az aprólékos munka során erősen megromlott, így művészi vállalkozását nem tudta befejezni. A huszonhat év alatt összesen 1468 oldalt írt le oly módon, hogy iniciálékat, azaz díszes kezdőbetűket festett a söröseié, lapszéli díszeket tervezett, sőt a fontosabb bibliai történésekhez is ő rajzolt illusztrációkat. A lapok közül 871 oldal, a teljes újtestamen- tumi rész lát napvilágot. A kiadványt az iniciálék mellett 105 szövegközi kép és 46 festett fejábrázolás díszíti. A művész Jézus megszólalásait piros színnel emelte ki. A kétkötetes Baja Béla Biblia Kódex aranyozott kötésben és dísztokban kerül az üzletekbe. Az Advent Kiadó a különleges kiadvánnyal együtt közread egy harmadik kötetet is, amelyben - sok más információ mellett - a miniatúrák jegyzéke és a kódex története olvasható.