Amerikai Magyar Újság, 2001 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2001-05-01 / 5. szám
2001. május AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 15 SAÁRYÉVA: KI VOLT HENRY DUNANT? Most, midőn a terrorizmus dobzódásának korszakát éljük, nem árt fölidézni egy olyan ember emlékét, aki életét, vagyonát felebarátai megsegítésére áldozta. Hogy ne is mondjam, senki sem köszönte ezt meg neki. Henry Dunant, a Vöröskereszt megalapítója, a legnagyobb nyomorban, saját szervezetéből is kizárva halt meg az északsvájci Appen- zellben. * 1956. november 23. Egész éjszaka erőltetett menet után, hajnalban végre megpillantjuk az osztrák határt. Igaz, az orosz járőr nyomunkban van, de már nem mer lőni. Gondolkozás nélkül ugrunk rá az előttünk lévő kis folyó bizonytalan jegére, mert látjuk, hogy a túloldalon vöröskeresztes autók állnak. Tea, kétszersült, szabad levegő... Néhány percig még tartjuk magunkat, de azután - az átélt feszültség és kimerültség hatására -, úgy csuklunk össze "mint a zollstock". Két hét a bécsi Gurkgasse 32-ben (igaz, szalmán, de megkönnyebbülten), majd december 6.- a estéjén indulás Svájcba a vöröskereszt külön- vonatán, amelyet erre az alkalomra kegyes kezek csodálatosan földíszítettek. A fülkék apró asztalkáin mikulási gyertyák égnek, mellettük háromszögletű Toblerone csokoládé, narancs, banán... Meghatottan mondunk búcsút Bécs repdeső fényeinek. Utunk valóságos diadalmenet! Zürichben, Bernben nemcsak a szeretetszolgálat emberei hoznak az állomásra nagy kondérokban meleg levest, de kitódul látásunkra a lakosság is. Édességet, pénzt adnak az ablakokban bámészkodóknak. A lausannei kaszárnyában, amit számunkra kiürítettek, rendbe tettek, meleg szoba, teljes ellátás, orvosi kezelés, és a pincékbe a világ minden részében összegyűjtött ruhaneműk bálái várnak ránk... Az anyagiasabbak kis idő múlva 5-6 börönd holmival indulnak új életük felé. Én, mivel afrikai vízumomra kell várnom (olajkutató geológusként szerződtetett egy francia vállalat), hónapokig élek a vöröskereszt kenyerén - eleinte Lausanneban, utána pedig egy gyönyörű alpesi üdölőhelyen, Lenk im Simmentalban. Mindaddig gondoskodnak rólam, amig el nem tudom foglalni az állásomat. Feledni? Hogyan lehet mindezt elfeledni? - Pedig vannak, akik megkísérlik, sőt most, több mint 40 ezstendő távolából, nem a kapott támogatásra gondolnak, hanem a vöröskereszten belüli “visszaéléseket'1 feszegetik. Az érdemek kisebbítésével próbálnak a hála nyomasztó terhétől szabadulni!? * De térjünk vissza Dunantra! 1828-ban született Genfben. Jómódú fiatalember volt, tele sokat ígérő tervekkel. Pusztán azért utazott a lombardiai Solferinóba, hogy III. Napóleonnal az Algériában létesítendő öntözéses gazdálkodás részleteiről tárgyaljon. Véletlenül (de “a véletlen a végzet szolgálóleánya"!) szemtanúja lett az 1859. június 24-én, Ferenc József osztrákjai és a francia-szárd hadak között lezajlott borzalmas ütközetnek, melynek végén 40 ezer halott maradt a csatatéren. (A sebesültek nagy részét meglehetett volna menteni, ha létezik szervezett egészségügyi szolgálat! De ilyen akkor még nem volt.) Az ifjú Dunant lelke mélyéig megrendült, s ettől a naptól kezdve egész életét a segítség gondolatának szentelte. "Ha már lehetetlen elkerülni, megakadályozni a véres háborúkat, legalább a sebesültekről, a hadifoglyokkal való emberséges bánásmódról, s a menekültekről kell gondoskodni!" - S mindezt nemzeti, vallási, faji hovatartozásra való tekintet nélkül! Ma már (legalábbis a fejlettebb országokban) mindezt természetesnek, magától értetődőnek találjuk. Akkor azonban nem volt az! A mindnyájunk számára ismerős emblémát, a fehér mezőben vörös keresztet is, meg kellett tervezni. Mint minden új, forradalmi gondolatot, Dunant tervét is hitetlenkedve, kétkedéssel fogadták, "utópiának" bélyegezték. Elismertetése sokkal több fáradságba (utazgatásba, levelezésbe, tárgyalásba) került, mint kidolgozása. Végre 1863-ban sikerült megalakítani Genfben az "Ötök tanácsát" (Dufour, Moynier, Appia és Maunoir orvosok, valamint Dunant - mint titkár), mely később "Nemzetközi Vöröskereszt" csúcsszerve lett. Aztán a helvét és francia kormány segítségével, összehívtak egy konferenciát. Ezen elhatározták karszalaggal felszerelendő önkéntesek toborzását s azt, hogy az egészségügyi személyzetet minden országban "semlegesnek" kell tekinteni. 1864. augusztus 22-én 16 állam írta alá az első "Genfi Egyezményt“, amelyet továbbiak követtek. És Dunant? - Vagyona ráment a közügyekre, sőt munkahelye, a genfi bank is csődbe került miatta! A bírósági eljárás elől Párizsba kellett menekülnie. Soha többé nem térhetett vissza szeretett szülővárosába.
