Amerikai Magyar Újság, 2001 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2001-05-01 / 5. szám
2001. május AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 5 diófa a kút mellett már nem él. Kivágták. Most fáj a hiánya. A mama miatt. Amikor eltávoztam abból a régi házból, a sarkon mindig visszatekintek. Ott állt mindig a kiskapuban, tekintetével távozásom kísérve, kezét a szeme fölé emelte, hogy jobban lásson, vagy hogy a könnyeit törölje? Már réges-régen senki sem áll abban a kiskapuban, de én azt a házat mégis mindig úgy látom: a mamával. És arra gondolok ma, anyák napján, hány ilyen kis parasztházba vagy városi lakásba várják haza az anyák a gyermeküket. Meggyötörtek, az álmatlanul virrasztók, az elfáradtak, a magányosan, kis nyugdíjukból élők, a szomorú, kiapadt könnyű anyák, a megkeseredtek. Várják, hogy nyílik majd az ajtó, vagy felberreg a telefon és jelentkezik a gyermek hangja. A szomszéd városból, vagy csak innen, a másik kerületből, ahonnan már évek óta nem talál haza. Istenem, hány ajtó marad csukva, mert nem jelentkezik az, akinek betegágya fölé oly féltő gonddal hajolt valaha az a magányos öregasszony, aki most egyedül maradt. Legyen a gyermeki szeretet napja ez a mai és ne maradjon virág és ölelés nélkül egy édesanya se a világon. Akik pedig már nem mehetnek haza, a mamához, azok ma idézzék maguk elé a szívükben élő alakját és mondják ki lágyan a nevét, mert nincs ennél szebb szó. Édesanya. Illatos szélben imbolygó kerti virágok ők. Legyen áldott ez a vasárnap, a róluk való megemlékezés napja. LÁNGI A. MÁRIA ÉDESANYÁM MOSOLYA... Ha azt a szót kiejtjük "Édesanyám", szívünket- lelkünket melegség önti el. Fogalom lesz az egész lénye, amely a szeretetet, önzetlenséget és az önfeláldozást hordozza magában. Virágos leikéből, már a bölcsőmbe szőtte a takarót. Altató dalával őrködött az álmaim felett. Mikor először néztem bele a világba az ő mosolya ragyogta be csöppnyi életemet. - Első gügyögésemnél az Ő neve hangzott el és Ő vigyázta első tipegésemet e földön. Értelmem nyiladozása drága arcát rögzítette a lelkembe. A betegágyamnál virrasztón, lázrózsáimat könnyeivel hűtötte le. Imádságaival elűzte a bújkáló halált és minden erejével az életemért küzdött. Örökségül adta a szép magyar nyelvet, melyen elhangzik majd utolsó szavam is. - Megtanított imádkozni és az Istenben hinni. Kisiskolás koromban, mindig a kapuig kísért és csókjával áldotta meg a napomat. Diákkoromban, amikor elszakadtam otthonról, minden gondolata én voltam és küldte utánam csomagjaiban a szívét is. Mikor nagylány lettem a tisztességre, szerénységre nevelt és megmutatta a tiszta erkölcs meredek útját. Örömében megsíratott, amikor férjhez mentem és tisztelte azt a fiút, akivel megosztotta a sze- retetét. Kiléptem az életbe a szülői házból, akkor is a kapuig kísért és szótlanul hullottak a könnyei. Távolról már csak a zsebkendőjét láttam, ahogy szemét töröl- gette... A háború megpróbáltatásában büszkén viselte a sorsát. Édesapám szenvedése miatti mélységes fájdalmát csak kisírt szeme árulta el. A gyászban, a magányban is sugározta a vigaszt, az erőt és mindenen áttört a mosolya. Ha a messzeségből hazaérkeztem, órák hosszat várt a kiskapuban. Ezt a képet a lelkemben az elszaladt évek naggyá és felejthetetlen emlékké tették. Még halálos beteg volt, de ha reggel kinyitotta a szemét, kedvesen mosolygott rám, felülemelkedve az elmúláson is. Közeledett a vég, amikor hazavittem kicsi falujába, ahová vágyott és ahol eltelt az élete... Akkor beszéltem Vele utoljára. Ágyban feküdt és már búcsúzott tőlem. Álltam az ágy végénél és zokogva hallgattam halk, már messziről jövő hangját.- Tudtam - sosem hallhatom többé! Mikor fölé hajoltam a fiatalkori mosolyát láttam, láz rózsás arcán. Utolsó erejével is áldásra emelte kezét, ahogy elbocsátott. Ezt követően már csak a végtisztességen találkoztam Édesanyámmal. A csupa virág ravatalon, összeolvadt a teste-lelke a virágokkal. Mikor leborultam Hozzá, nem láttam mást csak megfagyott, örök mosolyát... A gyöngyvirágot szerette a legjobban. Anyák napján mindig repülővel küldtem a messzeségből, kedvenc virágait. - Sok év elrohant azóta, de ha gyöngyvirágot látok, az ő mosolya sugárzik felém az égi-messzesé- gen át és áthatja az egész lelkemet. Virágos leikéből, amit nekem hagyott, az a szeretet, a becsület az Isten és a Haza szeretete. Áldani tudom, haló porában is. Ilyenkor Anyák napján, Szeretném átölelni a Magyar Anyákat a küzdelmükért, a szenvedésükért és hősies helytállásukért! A jövendő anyákat és lányokat az Isten gonviselésére bízni, hogy a szívük teljék meg világossággal, magyar öntudattal és vágyakozással a tiszta, családi erkölcs felé! Ismerjék fel és higgyenek abban, hogy bennük rejlik a jövő, hogy megmentsék ezt a fogyó Nemzetet! Köszönet mindazoknak, akik színvonalas munkájukkal, anyagi támogatásukkal segítik a lap folyamatos megjelenését!
