Amerikai Magyar Újság, 2000 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2000-02-01 / 2. szám
2000. február AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 21 még élő öt koronaőrrel a hagyományőrző szervezetet. Díszruhában vett részt a múzeumi ünnepélyen. Mint mondotta: ő maga a Várban látná szívesebben a koronát, s helyesebbnek vélné, ha a magyar Honvédség állományához tartozó koronaőrök vigyáznának rá, s nem a Belügyminisztériumhoz tartozó őrezred tagjai.-Csodák történnek majd velünk. Az Euro űrszondától a tengerek vízszintjének jelentős emelkedéséig minden bekövetkezhet a XXI. században írja a Stuttgartban megjelenő Bild der Wissenschaft című lap. A XXL századra vonatkozó jövendölések a következőket tartalmazzák: 2001-ben felbocsátják az ionhajtúműves első űrszondát. 2002-ben mobiltelefon segítségével megtartják az első világméretű videokonferenciát. 2004-ben sorozatban gyártják az üzemanyagsejtekkel működő autókat. 2005- ben az AIDS-ben megbetegedettek kezelése révén megtorpan a HIV-virus okozta járvány. 2009: megtalálják a diabétesz (cukorbaj) okozóját. 2010: repülő autók jelennek meg az USA égboltján. 2012: a tárgyalásokon elektromos tolmácsok vesznek részt. 2014: a német energiaszükséglet tíz százalékát pótolható energia látja el. 2015: vérvizsgálatokat az ereken át áramló mikrógépekkel végeznek el. 2016: az első ember megérkezik a Marsra. 1019: gyógyítani tudják az Alzheimer-kőrt. 2025: bonyulúlt műkéz készül. 2028: nyolcmilliárd ember él a földön. 2040: értelemmel és tudattal rendelkező robotok jelennek meg. 2050: üzembe helyezik az első magfúziós erőművet. 2061: ismét földközelben a Halley üstökös. 2081: teljes napfogyatkozás Ausztria és Dél-Németország fölött. 2100: a tengerek vízszintje 96 centiméterrel magasabb lesz.-A Helikon Kiadó idei terve szerint áprilisban Márai Sándot születésének századik évfordulójára a Petőfi Irodalmi Múzeummal közösen szerkesztett emlékkönyvet adnak ki. A kötetben fotók, dokumentumok, visszaemlékezések, tanulmányok idézik fel Márai Sándor életét, műveit. A könyvhétre egy eddig még meg nem jelent versekből összeállított kötetet is kiadnak.-A múlt év októberig eltelt háromnegyed évben 353 ezer bűncselekmény jutott a hatóságok tudomására. Ez 98 ezerrel, csaknem 22 százalékkal kevesebb, mint amennyi az elmúlt év hasonló időszakában vált ismertté. Az ismertté vált bűncselekmények számának e nagy mértékű csökkenése korántsem jelenti a bűnügyi helyzet ugyanilyen arányú javulását. Ez a látványos változás abból adődik, hogy most a statisztikákban nem szerepel az 1998. évi parkolójegycsaláshoz hasonló sorozatbűncselekmény. Az emberölések száma 200-ról 184-re csökkent, viszont az emberölési kísérleteké 116-ról 127-re emelkedett. A házasság, a család, az ifjúság és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények száma 1,3 százalékkal csökkent, ellenben 3 százalékkal emelkedett az erőszakos közösüléseké. Sokkal nagyobb arányban növekedett az államigazgatás, az igazságszolgáltatás és a közélet tisztasága elleni bűncselekmények száma. E csoportben több mint 60 százalékos a növekedés. Harminchat százalékkal több kábítószeres ügy jutott a hatóságok tudomására, de számuk még így sem éri el a kétezret. Harmadával, 100 ezerrel csökkent a vagyon elleni bűncselekmények száma, s kevesebb gépkocsilopás és zsebtolvajlás került a statisztikákba. Az okozott kárból mindössze 4,9 milliárd forint térült meg, ami még fele sincs az 1998. évi 11,9 milliárdos megtérülésnek. 95 ezer bűnelkövető vált ismertté, 4 ezerrel kevesebb mint egy évvel korábban. A nyomozások eredményességi mutatója 48 százalék, szemben a 98-as 54 százalékkal. Még rosszabb a helyzet az ismeretlen tettesek ellen indult eljárásokban, itt csupán a tettesek 35 százalékát találták meg. Figyelem, fontos közlemény! Közeledik a tavasz, majd a nyár, a szabadságra menés, nyaralás ideje. Sokan lesznek, akik a postán bejelentik, hogy ideiglenesen távol lesznek (Temporarily away.) Kérjük előfizetőinket, hogy erről minket is szíveskedjenek értesíteni, máskülönben a posta visszaküldi a lapot és nekünk fizetni kell egy dollár postaköltséget. Az előfezető reklamálja a lapot, újra elküldjük, ez egy másik egy dollár. Tehát háromszor fizetünk posta- költséget. És ahány hónap a távoliét, annyiszor három a postaköltség. Másik eset: a posta nem küldi vissza a lapot, eldobja, küld egy értesítést, ezért csak 50 centet kell fizetni. Igen ám, de a lap elveszett. A lap ára postával két dollár, plusz 50 cent, ez összesen 2.50. Jön a reklamáció, újabb lap küldése, mely a postával ismét két dollár. Tehát 4.50 a veszteség. Es ez is ismétlődhet. Sajnos ezeket a többlet kiadásokat az évi 20-23 dolláros előfizetés nem bírja el. A jövőben, ha vissza jön a lap, leállítjuk a küldést mindaddig, amig az olvasónk nem jelentkezik, és a többlet kiadásokat áthárítjuk arra, akinek a mulasztásából adódtak. Kérjük előfizetőink szíves megértését. (Itt említjük meg, hogy a címváltozás esetén ugyanez a helyzet, a posta NEM továbbítja a lapot.) meloroel An all natural vine. 750 ml, alcohol 12-14% by volume. Produced and bottled by: FERENC (Frank) ANDRÓCZI Rt. 6, Box 323, Buckhannon, WV 26201 Telephone: (304) 472-6634 Old fashioned European small farm winery production Ha rokonait és barátait meg akarja lepni eddig soha nem Ízlelt finom borral, rendeljen a fenti magyar cégtől. Ára üvegenként 6 dollár, egy tucat 66 dollár.