Amerikai Magyar Újság, 2000 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2000-12-01 / 12. szám
2000. december AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 19 L A KERESZTÉNY NEMZETI POLITIKA A címben megjelölt három szóhoz könyvtárnyi irodalom tartozik. Külön-külön értelmezhető, hogy mit is értünk azon, hogy keresztény, mi a nemzeti kritériuma, és egyáltalán mi az, hogy politika! DR. HASZNOS MIKLÓS Furcsa fintora a történelemnek, hogy éppen 2000-ben kell beszélnünk arról, itt a Kárpát-medencében, Magyarországon, ven-e értelme és esélye a keresztény nemzeti politikának, amikor a kereszténység kétezer éves, a keresztény magyar állam pedig ezeréves fennállását ünnepli. Nekünk magyaroknak igenis okunk van a büszkeségre, hisz kevés ország és állam dicsekedhet olyan évezredes történelmi múlttal, annyi megpróbáltatással és mégis megmaradással, mint ami a magyarságnak jutott. A címben megjelölt szavakhoz nemcsak könyvtárnyi irodalom tartozik, hanem számtalan értelmezés is. Mit is jelent ma, a 2000-ben az, hogy keresztény és nemzeti? Elég-e, ha valakik azt hirdetik, hogy ők keresztények és a nemzet érdekeit szolgálják? Ki mondja meg, mi a nemzet érdeke és mi a keresztény értékrend? A kérdésekre csak értékálló erkölcsi alapokon állva lehet válaszolni és nem egyéni, vagy párt érdekből, mert akkor mindenre lehet találni majdnem kielégítő magyarázatot, legalábbis engedményeket. Már Szókratész elengedhetetlennek tartotta a fogalmak tisztázását. Ezt azóta sem csinálják szívesen és felelősségteljesen, különösen nem a politikusok. Meg is látszik ennek eredménye a politikán, a keresztény nemzetinek mondott politikán is, és ezzel együtt az egész világon. Magyarországon a második világháború után a kibontakozó keresztény politizálást erőszakkal szétverték, és azóta sincs keresztény nemzeti politizálás, de a jövőben nem lehetetlen, hogy lesz! A keresztény szó nem az egyházat jelenti. A keresztény politika nem egyházpolitika, vagy az egyházi érdek érvényesítésének politikája. Sőt, a keresztény szó még csak nem is kizárólag a római katolikus dogmatika vagy morál által megszabott értékrendet jelenti, hanem annál sokkal szélesebb és mégis konkrétabb, az európai történelmi folyamatok, által kialakult — a tízparancsolatra épülő — társadalmi és morális rend megvalósítását és szolgálatát jelenti. A kereszténység azonban nemcsak Ószövetség, hanem elsősorban Újszövetség! Az újszövetségi szentírásban pedig van egy új parancs, amit sosem hallunk, mert kemény és kijátszhatatlan. Jézus mondja: "Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást". (Ján. 13,34.) Az újszövetség az embert Isten gyermekévé emeli. Isten átruházza saját jogait az emberre. Az ember üdvössége vagy kárhozata a jézusi új parancs szerint ítéltetik meg: "Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek": (Mt. 25,40.) Magyarán embertársainkkal való viselkedésünket Isten saját magára vonatkoztatja. A kereszténység tette naggyá Európát. "Imádkozzál és dolgozzálT Ez is a keresztény alapokhoz tartozik és ez is újszövetségi. "Atyám szüntelen munkálkodik, ezért én is munkálkodom." (Ján. 5,17.) A tízparancsolat nem félredobható régiség, de szükség volt az újszövetségi parancsokkal való kiegészítésre, hiszen sem a szeretet, sem a munka mint erkölcsi kötelesség még nem fordult elő benne. A keresztény politika nemcsak a hatalom megszerzésére irányul, hanem az állam működésének is más feladatot és más célokat állít. Ez pedig a Bonum commune, a közjó szolgálata, megteremtése. Az állam célja tehát nem az uralkodó osztály vagy csoport akaratának érvényesítése, részükre a hatalom megtartása, hanem a közjó, a mindenki számára jó érvényesítése. Ez a közjó nem valamiféle társadalmi átlag, nem egyszerűen a többségi akarat, hanem minőség is, ami erkölcsi szempontból is jó a többségnek. Ahol a társadalom hazaszerető és erkölcsös állampolgárokból áll, akik nem lopnak, csalnak, hazudnak, paráználkodnak, ölnek, a pénzért mindenre képesek, ott a közjó egyenlő a többség számára jóval. Ebben az esetben nem áll szemben a társadalom az állammal, a hatalommal és nem az a hős és követendő példa, aki az államot kijátsza, vagy megcsalja. Természetesen egy kedvező erkölcsű társadalomban is akadhatnak problémák, gondok, de ezek megoldására is van recept. A XX. század közepén, a második világháború után Európa ezer sebből vérzett, a háború nemcsak az anyagi javakban okozott hatalmas pusztításokat, hiszen az eszmékben, az emberi tudatban is komoly zavar keletkezett. Gondoljunk csak az istentagadó kommunizmus földrajzi térnyerésére, a kommunista diktatúrák megjelenésére a győztes oldalon. Erre a helyzetre új választ és új stratégiát kellett megalkotni, így született meg az európai kereszténydemokrácia modern változata, mely nem elégszik meg a lelkekre való hatással, hanem társadalomszervezési, államvezetési és gazdasági kérdésekben is megoldást ad, természetesen a keresztény erkölcs alapján állva. Ennek a hatalomra jutott keresztény politikának három olyan sarkalatos elméleti, de egyben gyakorlati tézise és modus vivendije volt, mint a perszonalitás, a szolidaritás és a szab- szidiaritás. A perszonalitás parancsa szerint azt jelenti, hogy az ember, mint Isten teremtménye, egyedi és önálló lélek, s mint ilyen rendelkezik szabad akarattal jogainak gyakorlásához és kötelességeinek teljesítéséhez. Nem lesz Isten előtt, de az államhatalom előtt sem kedvesebb, ha valamelyik párthoz, valamelyik osztályhoz, népcsoporthoz, netán valláshoz tartozik. A személyiség, mint állampolgár,
