Amerikai Magyar Újság, 2000 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2000-12-01 / 12. szám
2000. december AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 11 STIRLING GYÖRGY: ROSSZKEDVŰ KÖRKÉP MAGYARORSZÁGRÓL = Pártsirató = Már több, mint tíz év telt el azóta, hogy Magyarországon megtörtént a hatalomváltás és demokratikusnak mondott rendszerben él a magyar nép, de ha az ember körülnéz az országban, bizony egyelőre még nagyon kevés nyomát látja a demokráciának. Ami demokrácia címszó alatt történik ebben az országban, az inkább csak a (magyar megfelelővel) "népmalom" vadhajtása: nekem mindent szabad, mert ez egy szabad ország. Szabad lopni, csalni, szabad a másikat kifosztani, az államot becsapni (mert az is becsapja a polgárokat), szabad közpénzekből megtömni az erszényünket, mert ki tudja, holnap lesz-e rá még alkalom?... Ez a mentalitás jellemzi az ország mai vezető rétegét a politikai szférában éppúgy, mint a gazdaságiban. Megengedem, hogy mindenütt a világban vannak gyönge jellemű, becstelen emberek és létezik korrupció, de hogy egy tízmilliós kis országban ennyi moral insanity legyen, az már világrekord. Nincs nap, hogy ne pattanjon ki valamilyen botrány egyik vagy másik párt házatáján, amelyben parlamenti képviselők is érintve vannak, kompromittálva ezzel nemcsak azt a pártot, amelynek nevében ott ülnek a Parlamentben, hanem az eszmét is, amelyet a párt képvisel. Hol van ezekben az emberekben hivatástudat, elkötelezettség vagy kötelességérzet? Csak egy van: minél gyorsabban és minél alaposabban lefölözni minden előnyt és minden hasznot, amihez hozzájuthat azon a helyen, ahová összeköttetései, hízelgése, pénze vagy éppen szerencséje révén került. Ez a hely azonban nemcsak jól kamatoztatható kapcsolatokat, kijárási lehetőségeket és csúszópénzeket jelent, hanem kötelezettségeket is. A néppel, az országgal szemben. Erre a jelek szerint senki sem gondol azok közül, akik a Parlament padsoraiban ülnek (ha ülnek, mert ezek a padsorok majdnem mindig üresek), csakis a saját egyéni érdekeik vezérlik őket. Tisztelet a kevés kivételnek... Ezek az emberek meg sem érdemlik a "politikus" jelzőt. A minap is, hogy egy képviselőt rajtakaptak, amint éppen húszmillió forint vesztegetési pénzt fogadott el, írták az újságok, hogy X.Y. "politikus" ilyen és ilyen ügybe keveredett. A későbbiekben a politikusról kiderült, hogy a pártelnöktől pénzért vette a mandátumát, a képviselőházban soha ki se nyitotta a száját és a képviselőségét kizárólag arra használta, hogy üzleti vállalkozásai felvirágoztatásához összeköttetéseket vegyen igénybe. Hát ilyen politikusaink -- és minisztereink — vannak ma nekünk, akik ha rátermettségüket kell bizonygatni, azt hozzák elő, hogy a hetvenes-nyolcvanas években nyugati egyetemeken tanultak. Ilyennel jobb lenne nem kérkedni, mert aki múlt rendszerben külföldön tanulhatott, az jó káder volt, de legalábbis a szülei voltak megbízható párttagok. Mert közönséges halandónak azokba az években nem járt nyugati útlevél, mégkevésbé nyugati ösztöndíj. Ezek az emberek úgy gondolják, hogy ők törvényen felül állnak és rájuk nem vonatkoznak azok a szabályok, amelyek másokat korlátoznak. Ezt sugallja nekik az országos átlaghoz képest irracionálisán magas fizetések és egyéb anyagi juttatások mellett a mentelmi jog, a megkülönböztető kék fény az autóikon, a családtagjaiknak járó diplomata-útlevél és még számtalan más kedvezmény, amiről más nem is álmodhat. A kocsijuk nem lehet más, mint kizárólag Mercedes, Audi vagy BMW, de megilleti őket szolgálati gépkocsi is. Sofőrrel természetesen. Hogy az újsütetű magyar demokrácia tizedik évében ide jutottunk, annak számtalan oka van, kezdve a primitív emberek úrhatnámságától a rongyrázáson át egészen az arroganciáig. De szerintem mindennek az okait ott kell keresni, hogy a magyar Parlamentben nincs egyetlen olyan párt sem, amely politikai öntudatot és erkölcsi tartást követelne meg a tagjaitól, illetve a képviselőitől. Mert ezek a pártok légüres térben léteznek, igazi társadalmi támogatottság és gyökerek nélkül. A koalíciót alkotó három kormányzó párt közül a Fidesz arc- és jelleg néküli gyüjtőpárt, amelynek vezetői igazi program hiányában rögtönöznek és mindig azt mondják, amit a nép vár tőlük. A pártnak nincs múltja, de a jövője is kétséges. A Kisgazdapártnak van múltja, de a jelenlegi vezetők lejáratták a pártot és elherdálták az évtizedek alatt fölhalmozódott erkölcsi tőkét. Az az öncsonkító párt, amely ma Kisgazdapárt néven szerepel a Parlamentben, nem is viselhetné jogosan ezt a történelmi nevet és nem indokolt, hogy a nagy elődök utódjának szerepében tetszelegjen. Az MDF-nek csak múltja van (az is elnyészően rövid) és tízéves története tipikus példája az értelmetlen vergődésnek, ami abból következik, hogy a pártnak nincs vezetője, talaja pedig mégkevésbé. A politikai palettán elhelyezkedő hat parlamenti párt közül a két szélsőséggel most nem kívánok foglalkozni, mert a kommunista utódpártra kár egyetlen mondatot is pazarolni (legfeleljebb veszélyességét lehetene ecsetelni, de az közismert) a jobbszélen állókat pedig nem akarom minősítem, nehogy megbántsam egyesek érzékenységét. (A MIÉP-ről egyébként előző számunkban jelent meg ismertetés.) Az SZDSZ — azóta, hogy az 1990-es első szabad választáson nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket s ezért kegy- vesztett lett bizonyos körök szemében — lassan csúszik lefelé és messze van attól, hogy valaha tömegpárttá válhasson. A polgárok számára túl radikális, a baloldali értelmiség számára túlságosan liberális, a kispolgárság szemében pedig túl intellektuális. Jövője nincs. Amikor 1989. októberében -- a köztársaság kikiáltásakor — felvirradt Magyarország fölött a demokrácia napja, aki valaha foglalkozott politikával, az úgy képzelte: mint a legtöbb nyugati demokráciában, három nagy kristályosodási pont alakul majd ki a magyar közéletben és a lakosság minden rétege meg fogja találni azt a neki megfelelő keretet -- pártot —, amelynek zászlaja mögé állhat és támogathat. Azt vártuk, hogy feltámad a két nagy történelmi párt — a Kisgazdapárt és a Szociáldemokrat Párt — s mellettük életrekel a régi
