Amerikai Magyar Újság, 2000 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2000-11-01 / 11. szám
2000. november AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 13 arat estétől estére. A színház repertoárjában Trianon áll.) A MIÉP vezetői, élükön Csurka Istvánnal, fáradhatatlanul, szinte megállás nélkül hangoztatják a rendszerváltás kárvallottal kifosztásának módját, és főleg nevén nevezik az elkövetőit. "Szerencsétlen" tolvajok már régen nyugalmat szeretnének maguk körül, hogy békében feléljék vagy forgassák külföldre menekített százmilliárdjaikat, és akkor ez a Csurka István és társai mindent elkövetnek, hogy megkeserítsék az életüket. Hát nem kellemetlen, nem kínos? Van itt más baj is. Ezekből a rablott milliárdokból, összefogva a nemzetközi karvalytőkével, a globalizáció jegyében fel lehetne építeni a plazák Magyarországát. És akkor jön a MIÉP, akik undorodva a plazák Magyarországától, keresztény nemzeti hazáról sóvárognak. Hát igen, egy olyan Magyarországot szeretne a MIÉP, ahol az az igaz magyar, akinek még mindig fáj Trianon. Akinek a magyarság nem Lökösházánál, nem Balassagyarmatnál, nem Záhonynál, és nem a Dráva partjánál ér véget. Ezért sipítanak és szörnyülködnek a Köztársaság téren, a Síp utcában, és a Mérleg utcából elköltözve, most az ördög tudja, hogy hol. Az is fáj nekik, hogy a MIÉP nem keveredett bele a VPI listába, az olajbotrányba, a tocsikolásba, és egyéb sötét ügyekbe, ahol az MSZP szaktekintélynek számít. Mert tiszta tudott maradni, így egyre többen hisznek neki. Hát nem szörnyű!? Visítanak is az ávós csemeték a két liberális pártban. A MIÉP tagsága és szimpatizánsainak tábora egyre nő. Ismert művészek, írók, közéleti személyek tesznek hitet a MIÉP mellett. Közben az SZDSZ és az MSZP nem lankad. Mindent elkövet a párt bomlasztásáért. Végül csak az ellenkezőjét éri el. Nincs az országban még egy olyan párt, ahol egy nemzeti ünnep alkalmával százezer ember családi hangulatban, az összetartozás érzésével ünnepel a Hősök terén. A sok pozitív tulajdonság mellett, azért a MIÉP-et is megtámadta a "magyar virus", melyet széthúzásnak neveznek és ismert, hogy a legkisebb békétlenséget is felkapja a sajtó, ha az a MIÉP házatáján van. A sztárriporterek horribilis gázsiért, mindig kaphatók a torzsalkodások felnagyítására, ha ezzel ártani tudnak a pártnak. Mindezekkel együtt a MIÉP rendületlenül és megállíthatatlanul menetel előre. Nem kell jósnak, vagy prófétának lenni ahhoz, hogy megjövendöljük, 2002-ben az országgyűlési választásokon a Parlamentben meghatározó tényező, vagy akár a mérleg nyelve is lehet. Jelenleg a MIÉP a jövő pártja. Ha erről az útról, amin elindult és jelenleg is halad nem fog letérni, ha megmarad harcos antikommunistának, keresztény nemzetinek, és jó magyarnak, nem veszítheti el a tömegek bizalmát. Soós Géza "A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk amién a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol - még közvetve sem - igazoljuk a gyilkosokat." Alben Camus: A magyarok vére. HOL A HAZA...? Sokat gondolkozom a közös Európáról, ha megvalósulhat a határok átjárhatósága, ha ott dolgozhat, ha ott telepedhet meg mindenki, ahol akar, ahol az érdekeinek leginkább megfelel, vajon az erdélyi magyar, s főleg a székelyek elidulnak-e majd, itt hagyják-e szülőfödjüket; lesz-e akkor is ilyen visszahúzó megtartó ereje a szülőföldnek, a zord havasoknak, a zúgó fenyveseknek, az agyagos de édes anyaföldnek, mint most vagy a múltban? Mert van ebben a tájban valami csodálatos vonzerő, valami erősebb a gazdag városoknál, a pénzesebb, könnyebb életnél; van valami ami könnyebbé teszi a nehéz munkát, elviselhetőbbé a szegénységet, ami többet jelent a pénznél, fényűző életnél, ez az érzés velünk születik, bennünk él, ezt nem lehet kiirtani semmilyen politikával az életünkből, érzéseinkből. Én öt évig éltem kényszerlakhelyen, ahol úgy szenvedtem a honvágytól, hogy sehol nem leltem helyemet. (14-19 éves koromig.) Nem tudtam igazi barátokra lelni, csak a régi zsindelyes kis házat, rózsákkal teli kertet, az erdő tövénél meghúzódó kis falut sirattam állandóan. Öt év után elindultam haza a szülőföldre, ahová édesapámnak nem volt szabad visszatérnie, - elindultam a bizonytalan jövő felé, ahol nem tudtam mi vár rám. Soha nem felejtem el azt a hajnalt, amikor fokhagyma szagú vonatfülkében, a horkoló egymással nem törődő idegenek közt ébren töprengtem azon, milyen lesz majd a megérkezés, a fogadtatás a szülőfalumban. Hajnalban, amikor Csíkcsikóban két, fehér posztó- harisnyás, átalvetős, öreg, székely bácsi, erős hangon beköszönt az áporodott szagú fülkébe: "Adjon Isten jó reggelt!" - és velük együtt beáramlott a csíki fenyvesek friss, hajnali, tiszta levegője, úgy kaptam fel a fejemet, mit aki akkor ébredt újra. A lelkemben valami csodálatos jó szép érzés támadt és elsírtam magam. Szerettem volna megölelni, megcsókolni őket, olyan szeretet, olyan boldogság áradt szét bennem. Oda fészkelődtem melléjük, boldogan újságoltam hogy én is székely vagyok, öt évig éltem távol, de most már soha el nem megyek, akármilyen nehéz legyen itt a sorsom. Ahogy hallgattam őket, ahogy a pirkadó hajnalon az ablakon át bámultam a fenyves hegyoldalakat, tudtam, hogy ez így is lesz, mert itt finomabb a fekete kenyér, jó a pityóka is, az agyagos föld, az ózondús levegő. Itt testvér az ember, itt az én nyelvemen beszélnek, az én érzéseimet érzik, itt a kenyérrel a szívét is odakínálja a vendéglátó gazda, a teste melegét is odaadja a fázónak és szeretettel fogja meg a feléje nyújtó kezet. Lehet közös Európa, kinyílhat a nagyvilág kapuja, de ezt, az otthon édes melegét, magához ölelő szeretetét nem nyújtja felénk semmilyen új haza, semmilyen gazdag ország, mert házai ugyan lehet építeni (vagy vásárolni) de hazát csak ott találhatunk, ahol születtünk, s ahol gyermekéveinket töltöttük. Finta Etelka, Futásfalva-Erdély
