Amerikai Magyar Újság, 2000 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2000-11-01 / 11. szám
2000. november AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 9 Erdélyben élő magyar politikusok megbocsáthatatlan és történelmi bűnt akarnak elkövetni, az ott élő magyarsággal szembe, akor bedőlnek ennek a szirénhangnak. Ha bölcsek, nem vállalnak közösséget, pláne nem koalíciót a régi baloldallal. Ugyanis ezek az urak nem győzik hangoztatni, hogy Romániában a kisebbségek jogai meghaladják az európai normákat. Ami pesze hazugság, hiszen arra a kevés törvényre is fittyet hánynak, és eszük ágában sincs betartani, amelyek nagy nehezen megszülettek a nemzetiségek érdekében. Ma Nyugatnak nincs lekiismeret furdalása a kialakult helyzet miatt, szívesen hallják az olyan hangokat, hogy a Magyarországtól elszakított területeken élő nemzetiségek alapvető jogait biztosítják. Ha az RMDSZ behódol a következő posztkommunista rendszernek, ezzel gyakorlatilag azonosul kisebbségi politikájával is, és akkor Nyugat megnyugodhat. Déli szomszédunkkal Jugoszláviával még bonyolultabb a helyzet. Milosevicsék elvesztették a választásokat, de a hatalmat nem akarják átadni a győztes ellenzéknek. A Vajdaságban élő magyar testvéreinkért őszintén aggódhatunk, akik lassan tíz éve áldozatai a szerb konfliktusnak. Meg kell jegyeznem, hogy volt egy történelmi pillanat, és erre Csurka István a MIÉP elnöke rávilágított, amikor egy parányi lehetőség adatott a Vajdaság státuszának megváltoztatására. Ezt a történelmi pillanatot elszalasztottá a kormány, az eredmény ismert. Az ott élő magyarok Európa egyik legjogfosztottabb népévé vált, akiket lassan tíz éve, idegen érdekek szolgálatába hajtanak a vágóhídra. Félő, hogy az elkövetkező időben, felgyorsultak az események, melyek ilyen vagy olyan formában tovább növelik az ott élő honfitársaink szenvedését. Végezetül az olimpia. Nagy reményekkel indultak Sydneybe sportolóink, de majdcsaknem kudarcot vallottak. Sikeresnek elkiabált versenyzőink sorba lemaradtak. Az oka is megvolt. Jó magyar szokás szerint az edzők és a sportvezetők a versenyzők eredményeit meghamisították, felnagyították a kiküldetés reményében, ahol természetesen, mint kísérők, ők is jelen lehettek. Ott viszont a valóságot nem lehetett eltitkolni. Kudarc, kudarcot ért. Szerencsére a vége jó lett. Ugyanis az utolsó napokban aranyeső érte a magyarokat, főleg kajak-kenuban, és a vízilabda döntő is remek volt. Nyolc aranyéremmel a 13. helyen végeztünk a nemzetek sorában. Ez végül is jónak mondható. EZ NEM DUMA Egy különös reklámról Egyik, többnyire divatos tánczenét sugárzó kereskedelmi rádióadónk ezzel a sokatmondó reklámszlogennel rukkolt elő: ez nem duma. Mivel azonban a duma, a szöveg, a rizsa nemcsak hallgatva, hanem olvasva is unalmas, ezért a napilapjainkban megjelenő reklámszöveghez egy jókora színes kép is társul. Kövér, elhízott, kopasz papot láthatunk a képen, reverendában, nyakában stólával, előtte gyóntatórács. Mintha térdelne valaki a rács mögött, arcát azonban nem látjuk tisztán. A pap nem rá figyel, nem a gyónóra, fején fülhallgató van, arcán bárgyú félmosoly. Valószínűleg ilyen arcot vágnak a rádiócsatorna rendszeres hallgatói is. Még több zen. Ez nem duma. Az egyházi személyek mindig is ideális reklám- alanyok voltak. Bicikliző apáca, ferences csuhát viselő, focizó szerzetes, telefonáló vagy számítógépet használó pap. Ezekben a hirdetésekben a kontraszt az, ami megfogja a célszemélyeket. Mert milyen is az egyházhoz tartozó ember: maradi, konzervatív, unalmas. Az egyház ideje már lejárt. A reklámok pedig valami észbontóan modem árut akarnak rásózni a gyanútlan szemlélőre. A régi és új találkozása, amikor a régi világ képviselője is az újat választja: ez a reklámdialektika üzenete a szemlélőnek. Tézis: a pap, antitézis: a rádió, szintézis: rádiózó pap. Mi már csak a végeredményt látjuk. De mit is üzen a gyóntatószékben rádiót hallgató pap képe valójában? Azt, hogy a divatos tánczenék fontosabbak, mint a gyónás. Nem ócska duma, hanem még több "zene”. (Nem érdemes most belemenni abba a parttalan vitába, hogy voltaképpen mi is a zene. A rádiócsatorna hallgatói és szerkesztői szerint nyilván az, amiből még többet sugároznak.) Sőt, nem egyszerűen fontosabbak, hanem valami nagyon fontosnál is fontosabbak. A gyónó és a pap számára nyilván a szentségi élet a legfontosabb, mindennél fontosabb. A gyónás ugyanis a katolikus egyház szerint szentség, az Istennel való találkozás egyik módja. Nem csak több száz éve voltak olyan papok, akik életüket áldozták a gyónási titok védelmében: alig ötven éve, hogy az orosz katonák többheti brutális kínzás után agyonverték vagy kivégezték Kiss Szaléz Ferenc-rendi szerzetest, mert nem volt hajlandó arról nyilatkozni, mit hallott gyónóitól. Sosem fogjuk megtudni, hogy hallott-e valamit egyáltalán. Péter Gábor és Bauer Miklós terve ördögi volt: addig kínozzák áldozatukat, amig el nem árul valamit a gyónási titokból. Ha nem vall, átadják az oroszoknak, akik végeznek vele, ha azonban a széteső emberi test gyengeségénél fogva mégis elmondana valamit, nagy nyilvánosságot kap a gyónási titkot megszegő pap esete: lám, katolikusok, ennyire bízhattok papjaitokban. Kiss Szaléz nyilvános bírósági eljárásban akarták halálra ítélni, pere előjáték lett volna Mindszenty bíboros peréhez. Kiss Szaléz inkább meghalt, de a gyónási titkot nem árulta el. Ez a mostani reklám pap a rádiócsatorna hirdetésén el sem jut a gyónási titok megőrzéséig, hiszen nem is figyel a "dumára". Nem szükséges, a gyónás kevésbé fontos, mint a még több zene. Néhány éve a pápa ásítozó képe "szentelte meg" a nagybőjti készület idejét. Most pedig a fékezhetetlen agyvelejű reklámszakemberek legújabb ötletétől vezérelve egy elhízott, kövér pap, aki a gyóntatószékben rádiót hallgat. Ez nem duma! Magossy Lóránd Kérjük, hívja fel barátai figyelmét lapunkra!
