Amerikai Magyar Újság, 2000 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2000-11-01 / 11. szám
4 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2000. november zokogva adtam neki bűnbocsánatot: “Alexander, filius Dei, ego te absolvó”. Sándor, Istennek fia feloldozlak vétkeid alól. Aztán évek múltak el itt, a messze Ausztráliában, s meggyőződtem róla, hogy ez a sárbatiport, egyenlőtlen küzdelem nem volt hiábavaló. A legjobbak emlékeznek rá! Mikor az angol nyelvet megtanulva érettségi vizsgára készültem, kötelező olvasmány volt a kortárs ausztrál kültők antológiája, melyben Bruce Dawe versét is olvastuk. A hideg kilelt tőle, annyira hű, annyira szép és igazunkat bizonyítja harminckilenc sora, amit szabadságharcunk hatodik évfordulójára írt. Elküldöm ezt Általad lapjaitoknak és az a kérésem, ha méltónak találjátok, úgy adjatok helyet neki az ünnepi számban ”. Szívesen teszek eleget fiatal barátom kérésének, mert ennél méltóbban nem emlékezhetnénk hőseinkre. Nem tagadom, hogy engemet is kirázott a hideg, mikor e döbbenetes költeményt, a terzínákban megírt szabadverset elolvastam, mely egy fiatal, idegen elit-nemzedék őszinte lekiismeret vizsgálata. Többször elolvastam, mert nem lehet betelni keserű igazságával és bűntudatával. Hosszú idő óta nem fordítottam rendszeresen és amikor tettem, akkor is görögből, latinból, s főleg a német Lieder-költészetet. De ez az írás, melynek költője a BURIAL CEREMONY (Temetési szertartás) címet adta, annyira igaz, őszinte önmardosás, meggyászolása egy emberi méltóságában megcsúfolt nemzetnek és szabadságáért az életét feláldozó fiatalságnak, olyan súlyos bírálat és ítéletmondás a képmutató Nyugat, főleg a vezetők látni-nem-akarása felett, hogy lefordítottam magyarra. Ebből is láthatják olvasóink, hogy nem voltunk és remélhetéleg nem is leszünk egyedül szabadságmik visszaszerzésében, mely nemzetünk jövője felépítésének egyedüli feltétele. Jól tudom, hogy olvasóim túlnyomó többsége nem élvezné az eredeti angol szöveget, ezért kizárólag a magyar fordítást teszem közzé. Ennek ellenére, ha bárkit érdekelne az angol nyelvű költemény, úgy szívesen küldünk belőle fénymásolatban. Főleg olyan magyar családokra gondolok, akiknek a gyerekeit esetleg érdekelné, hiszen ezt jobban megértik, mint az irodalmi szinten álló magyar fordítást. BRUCE DAWE: GYÁSZ-SZERTARTÁS Mélyen temessétek el őket Hat év hangszigetelő súlya alá, Hogy jelentéktelenekké váljanak. Dobáljátok föléjük Anyagcserétek büzlő sarát, Mert táplálni kell a feledést. Süllyesszétek tetteiket a lapok Üresen ordító címei alá És hallgassatok az áldozatukról, Hiszen a futball hőseinek Gyakori porcleválása Az igazi tragédia, S rangot jelentő haránt-szalaggal Átkötött szépségkirálynők felvonulása Az élet legnagyobb dicsősége. Még fontosabbak a politikusok, kik Dühösen fojtják belétek a levegőt, Hogy könnyebben vehessenek a zűrzavarban Szabad lélegzetet, Pedig számtalan méltóbb ember Nyugszik máshol levegőtlenül. Kényszerítsétek közönybe A nemzet-államokat, ahol a szabadság Hite örökölt, történelmi hagyomány. Temessétek, temessétek őket Szorosan begöngyölve, hogy ne kisérthessen Cselekvésre végzetes bátorságuk. És peregj dob, peregj E magyar lelkekért, kiket Az elkeseredés leegyszerűsített, Mert minden válasz ugyanaz volt: Véres leszámolás a rabtartókkal, S a felszaggatott úttest kövein diákok Zokogtak, beteljesülni látva A fájdalmas paradoxont, hogy az élet csak azoké, Kik nagyon szeretve azt, készen állnak Megfizetve érte füst-fekete Haláluk szent áldozatával... Peregj dob, peregj! Mély szomorúság és szégyenérzet zeng ebből az 1962-ben írt hősi sirámból, mely elolvasása óta úgy hat rám, mint egy lelket felkavaró gyászinduló, az ártatlanul elpusztított, a nemzetünk jövőjében hívő fiatalok ezreinek teteme felett. Nemcsak az én fülemben és szívemben, hanem mindazokéban, akiknek megmutattam, ugyanilyen hatást váltott ki ez a költemény: a magyar nép, főleg pedig az ifjúság elsíratása, akik fajtánk jövője
