Amerikai Magyar Újság, 2000 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2000-10-01 / 10. szám
4 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2000. október Az “Olmützi Kiáltvány” tehát bosszantó szájas- kodás, melyen egy igazi államférfi legfeljebb nevet, vagy káromkodik, de semmi komoly jelentősége nincs, mert az egész ország szilárdan a honvédség kezében van. Ennek ellenére rendkívüli a felháborodás, ami teljesen érthető. Mire Kossuth, aki zseniális szónok, igaz magyar, de csak érzelmeire hallgat, hisz csalhatat- lanságában és a helyzetet pillanatnyi benyomások alapján ítéli meg, április 14-én a debreceni Nagytemplomban detroni- záltatja az uralkodó házat. Ezt Széchenyi, Deák, vagy Görgey semmi körülmények között sem tette volna meg, jól tudva, hogy e lépéssel a dinasztikus Európa azonnal ellenük fordul. Ehhez hasonló politikai baklövés az 1707-ben tartott ónodi országgyűlés óta nem történt. Az addig rokonszenvező, sőt nyíltan nekünk tapsoló Európa még jól emlékszik a francia forradalomra, tehát késedelem nélkül ellenforradalomnak minősíti szabadságharcunkat, úgyhogy Bismarck és II. Miklós cár felajánlja Bécsnek a katonai segítséget. A cár és Ferenc József találkozása után az oroszokét fogadják el. A helyzet rendkívül veszélyessé válik. Adott helyzetben hidegfejü, széles látókörű reálpolitikusra, nem pedig szívére hallgató, emocionális vezetőre lett volna szükség. A kamarilla parancsait végrehajtó fatal császár nem hibás, kizárólag az orránál tovább nem látó, gyűlölködő “első társaság’'. így aztán az osztrák császár hadat visel a magyar király, vagyis önmaga ellen. A legnagyobb szépséghiba, sőt felelőtlenség mégis az, hogy Kossuth nem a teljes országgyűléssel, hanem a kalapjuk mellett viselt vörös toliról “flamingóknak” nevezett üresfejű demagógokkal mondatta ki a trónfosztást. Mindezt tetézte, hogy a helyzet tökéletes ismeretével megfogalmazott “Váci Kiáltvány” szerzőjét, Görgey Artúrt, nem vették semmibe. Igaz magyarságára azonban jellemző, hogy ennek ellenére sem mondott le a fovezér- ségről, mert tudta, hogy nincs senki olyan, aki ezt a feladatot képes lenne ellátni rajta kívül. Terve az, hogy Widischgraetzet Klapka segítségével kiszorítja az országból és a Lajtánál, vagyis az ország határánál megállva megegyezéses békét köt, ami az ugrásra kész olaszok és poroszok adta helyzetben nagyszerű és sikeresnek ígérkező elgondolás volt. Sajnos e terv meghiúsult. Fogcsikorgatva ugyan, de a kormányzó parancsának engedelmeskedve május 4-21 között elfoglalja Budát, mely hadászati szempontból teljesen lényegtelen. Mint Illyés Gyula, - akit semmi esetre sem lehet részrehajlónak nevezni e kérdésben - szomorúan írja: “A kormányzó a tragikus következményekkel járó általános örömmámort nem hagyhatta kihasználatlanul, mert a visszafoglalt Budára ünnepélyesen akart bevonulni a díszhintón, csillogtatni páratlan zsenijét és végighallgatni az operaházi díszelőadást. Külsőség volt ez, semmi más és sajnos szabadság- harcunk vérbefojfását eredményezte ”. A háromhetes késéssel, mely éppen elég lett volna az osztrák csapatok kiűzésére, hazánk sorsa megpecsételődött. Görgey súlyos fejsebe az ácsi csatában, majd a sorozatos visszavonulások Paskievics 200 ezer és Haynau 176 ezer jól táplált és felfegyverzett katonája előtt, reménytelenné tette a 30 ezer leharcolt és kiéhezett magyar honvéd ellenállását. Ezért a fővezér harcuk folytatását a temesvári csatától tette függővé, mely, mint várható volt, elveszett. Erre augusztus 11-én Kossuth lemondott. Görgeyt kinevezte “diktátornak” és lelkére kötötte, hogy “nagy hatalmát a nemzet üdvére használja ”. Ezután leborotváltatta szakállát s elmenekült, a török szultán és az angol követ védelme alá helyezve magát. Arról azonban nem feledkezett meg, hogy Vidinből kiáltványt intézzen a nemzethez, melyben Görgey Artúrt honárulónak nevezte. Végül elindúlt szónoki sikereinek útjára Angliába és Amerikába, ami szabadságunk visszaszerzésében semmit nem jelentett. A fővezér e krízishelyzetben vezérkarával haditanácsot tartott és másnap, augusztus 13-án letette a fegyvert Rüdiger orosz tábornok előtt. Elhatározásával nyíltan tudomására hozta mindenkinek, hogy kizárólag az oroszok győzték le, az osztrákok soha. A kamarilla tajtékzott dühében és sértett hiúságában szabad kezet adott Haynau tábornoknak, a “bresciai hiénának”, aki jól ismerve a nemzetközi helyzetet megvárta, amíg Klapka feladja a fegyverrel, lőszerrel, s élelemmel bőven ellátott Komárom várát (legidősebb Krúdy Gyula, a tábornok vezérkara tagjának naplója) és amikor ez a számára létfontosságú okmány a kezében volt, azonnal, október 6-án kivégeztette 13 hős tábornokunkat az aradi várárokban. Ugyanaznap első felelős miniszterelnökünket, gróf Batthyányi Lajost - aki ellen a hadbíróság semmi vádat sem tudott emelni - Zsófia személyes parancsára sortüzzel végezték ki Pesten. Haynau rémuralma hazafiak ezreinek koponyájával kövezte ki az utat a magyar Kálvária felé és hazánk legjobb fiait juttatta Kufstein, Olmütz és Wiener- Neustadt kazamatáiba. Ezt eredményezte a politikai tudatlanság, mely megakadályozta a győzelmet és Lombardia kivételével ellenünk hangolta Európát. így vált történelmünk szent helyévé, fajtánk kohéziójává Arad, mint ezt Fáy Ferenc 1951-ben írt “Kiáltás Arad felé” című költeményében zokogta el, melyből két versszakot közlök. Arad. Legendák négy betűjű vége, Megcsúfolt út, megcsúfolt szenvedés. Földedre hulló tizenhármak vére örök magyar sors, magyar magvetés.
