Amerikai Magyar Újság, 2000 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2000-10-01 / 10. szám
2000. október AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 3 FÁY ISTVÁN ARAD Ezerszáz éves történelmünk bővelkedik nemzeti tragédiákban, melyek elsősorban annak köszönhetők, hogy évszázadok óta Nyugat-Európa, elsősorban Ausztria biztonságának, fejlődésének védelmezői és kizsákmá- nyoltjai voltunk. Meg is hálálták a magyar önfeláldozást! Elsősorban az osztrák császárok és kamarillájuk tette ezt. 1526-tól minden erejükkel azon voltak - nagyon kevés kivétellel hogy Magyarországot minél előbb “rabbá és koldussá” tegyék a hírhedt Kolonics Lipót “kegyes” tervének megfelelően. Arról azonban egy szót sem szóltak, hogy Ausztria semmi más nem volt, mint a Német-Római birodalom egyik választófejedelemsége, akárcsak Bajor-, Porosz-, vagy Szászország. Azt sem vették tudomásul, hogy a birodalom császári méltóságát kizárólag mint Magyarország apostoli királyai kapták meg, mert homlokukat a Szent Korona érintette. Ugyanilyen “hálás” volt kiöntött vérünkért a “müveit Nyugat”, amit Trianon, Jalta, majd a szovjet rabszolgaság és 1956-ban szabadságharcunk vérbefojtása bizonyít. Hiszek azonban a vorkutai haláltáborban lelkileg összeomlott fiatal költőnknek, aki azt írta: minden csepp vér világító láng, mely “fényt vet a hazára ”. Érdekes módon kiment a szokásból, hogy balsorsunkra emlékezzünk. Ez talán az oka annak, hogy nemzeti ünnepeknek főleg szabadságküzdelmeink diadalmas kezdetét, március idusát, vagy október 23-át, azonkívül Szent István napját tartjuk Ma az alábbiakban október 6 gyászünnepéről írok, mert hálátlanság lenne, ha nemzeti hőseink életáldozata teljesen feledésbe merülne. 13 tábornokunk hősiességére emlékeztetem olvasóimat, hogy Mindenszentek napján ne felejtsenek el egy gyertyát gyújtani lelki üdvükért. Március 15 ujjongó, vértelen forradalma után 26 nappal V. Ferdinánd magyar király szentesítette a nemzet követeléseit, a tizenkét pontot. Sajnos ezek hitelében egyedül ő és az uralkodójában mindig bízó magyarság hitt csak, senki más. Olyan őszinte volt az öröm és a jövőbe vetett hit, hogy a republikánus Petőfi ódát írt Ferdinándhoz. Azt azonban nem sejtették, hogy az uralkodót körülvevő és hatalmukban tartó kamarilla, Európa legsötétebb reakciósai: Zsófia főhercegnő, Win- dischgraetz és Schwarzenberg hercegek, báró Jellasics és Bach Sándor tervszerűen izgatják lázadásra a magyar Szent Korona országaiban élő nemzetiségeket, ami végső fokon az “alapszerződésekhez ” vezetett, melyekben a felelőtlen, fajtanktól idegen adminisztráció a történelmi Magyarország minden területi igényéről és a kettős járom alatt vegetáló testvéreink minden embert megillető jogairól lemondott a legcsekélyebb ellenszolgáltatás nélkül. Azt sem tudta Zsófián kívül senki, hogy nyolc hónap múlva lemondatja a törvényes uralkodót és a nagyműveltségű, toleráns, jogos utódot, Ferenc Károly főherceget, hogy 18 éves gyerekember fia két évtizeden át játékszer legyen a sötét bűnszövetkezet kezében. így nem csodálható, hogy bíztatásukra Jellasics horvát bán megindult a “lojális ” horvátokkal a magyarság megbüntetésére, tehát eszköze lett a birodalom öncsonkításának. Nem sokkal ezután Windischgreatz herceg is átlépte a nyugati határt, hogy két tűz közé fogják és megsemmisítsék a kiképzetlen, fegyvertelen, hazájukat védő honvédeket. December 30-án, a Mór melletti vesztes csata után Kossuth, a honvédelmi bizottmány elnöke a kormánnyal Debrecenbe menekül annak ellenére, hogy semmi veszély nem fenyegette. Görgeyt rendkívül felháborítja ez a gyávaság. Ugyan akkor kitér az osztrák támadás elől, mert az újoncokból álló cspattestét nem volt hajlandó kitenni a biztos pusztulásnak. Ehelyett Vác irányába húzódik, hogy időt nyeljen a katonai kiképzésre. Ez előtt azonban kiváló reálpolitikai érzékkel kibocsátja a “Váci Kiáltványt”, mely szerint hadteste “Magyarország V. Ferdinánd által szentesített alkotmánya megvédéséért minden külső ellenséggel szembeszáll” (Jellasics, Schwarzenberg, Windischgraetz, etc ). Nyilatkozata Európa szerte nagy rokonszenvet keilt a magyar ügy iránt. Ezután csapattestével eltűnik a Felvidék hegyei között, mire Kossuth és környezete árulásról beszél. Annál nagyobb a meglepetés, amikor 1849 hideg telén bebizonyítja katonái harcértékét Branyiszkónál, a nagyszerű haditettel. A téli hadjárat így jelentős győzelmeket hoz és Görgey ezek után egyesíti csapatait Klapka tiszai hadtestével. Sajnos február 26-27-én hibás stratégia következtében csatát vesztenek Kápolnánál Dembinszky vezérlete alatt, melyet a kamarilla túlértékel és az ifjú császárral - aki törvényesen nem Magyarország királya - aláíratja a hírhedt “Olmützi Diplomát”, mely Erdélyt, a Bánságot s Horvátországot bekebelezi és az örökös tartományok közé sorolja, amihez semmi joga nem volt. A vezérkar vereségük után követeli Dembinszki leváltását, ami meg is történik, de az új fővezér, Vetter tábornok hanyatló egészsége miatt képtelen e nagy felelősséggel járó feladat ellátására, ezért Kossuth fanyalogva ugyan, de Görgeyt bizza meg a fövezér- séggel. Egyedül az ő nagy katonai tudásának köszönhető a sikeres tavaszi hadjárat: a tápióbicskei, isaszegi, váci, nagysallói, komáromi győzelmek. Ugyanakkor Bem szétverve Puchner seregét szilárdan kezében tartja Erdélyt, Damjanich pedig a Délvidéket.
