Amerikai Magyar Újság, 2000 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2000-01-01 / 1. szám
2000. január AAMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 13 A TÖRTÉNELMI MÁRAMAROS Személyes élményeim (técsői Móricz Éva, Lausanne, Svájc). A Nagy-Magyarország keleti szélén fekvő Mára- maros 1000 évig ennek szerves részét képezte; ott terül el, ahol a Tisza két forrásból ered a Kárpátok övezetébe beágyazva. A két világháború leválasztotta az anyaországtól és a minden szempontból - földrajzilag is - összetartozó megye ketté lett vágva. A Tiszától északra: Kárpátalja most Ukrajnához tartozik. A Felső-Tiszavidék kis "fővárosával" Técsővel szemben fekszik a román oldalom Márama- rossziget, ez már Észak-Erdély. Técsői Móricz őseim éltek itt évszázadokon át. Bár az rég volt, de a sors azt akarta, hogy én is - életemben először - felvegyem ott élő "testvéreimmel" a kapcsolatot. Megragadtam az alkalmat, hogy én magam vigyek segítséget, amikor a Tisza áradása katasztrófát okozott. 1999 tavaszán egy megrakott teherautót kísértem, mely tartalmát: tartós élelmet Técső református és katolikus közösségei a rászorultak között osztottak szét. Élményem volt már akkor is a személyes kapcsolat; örömöt adni, és örömöt kapni. Sugározni akartam a szeretetet mosollyal, biztatni őket és főleg elismerni, nagyrabecsülni létfenntartásukért vívott küzdelmüket és magyarságtudatuk ápolását. Tettem ezt a magam és azoknak a magyaroknak a nevében, akik itt külföldön úgy gondolkoznak és éreznek mint én.- A Ferences Misszióra Nagyszőllősre értem jött a técsői református lelkész, útközben megmutatva a Huszt-i katonai végvár romjait, ahol a Rákóczi időkben egyik elődöm volt a várkapitány. Técsőn, az ottani kulturális szervezet elnöke elvitt megkoszorúzni a 100 éves Kossuth- szobrot; majd leróttam kegyeletemet a szép Árpád-kori református templomban elhelyezett - nemrég a templom padlásán megtalált - 1848-as Máramarosi Függetlenségi Párt zászlaja előtt, többek között gondolva azokra a técsői Móriczokra, akik hősi halált haltak a Rákóczi szabadság- harcban, valamint 1849-ben. Megismerkedtem a técsői Hollósy Simon-ról elnevezett középiskola igazgatójával, aki büszkén mutatta az épülő új szárnyat és azt a helyet az udvarban ahová a volt magyar miniszterelnöknek és tiszteletbeli igazgatójuknak, dr. Antall Józsefnek szeretnének emléktáblát helyezni. "Jöjjön újra közénk a felavató ünnepségre augusztus végén" invitált kedvesen az igazgató. Ez meg is történt azóta. De közben, négy hónap alatt "hegyeket mozgattam meg", hogy hathatós segítséget tudjak szerezni az iskola berendezését illetőleg. Láttam, hogy magyar segítséggel felépítették ugyan az új magyar nyelvű gimnáziumnak és bentlakásos kollégiumnak szánt épületet, de többre már nem jutott. Sikerült egy itteni mecénástól komoly dollár-adományt kapnom az iskola gázfűtés beszereléséhez, Dél-Amerikából is érkezett nagyobb pénzadomány részükre. Megszerveztem továbbá mindenféle és nagy mennyiségű iskolai, labaratoriumi és fogorvosi berendezés összegyűjtését és szállítását Svájcból oda, kb. 1.700 kilométerre: ezt jószívű adakozók jóvoltából tudtam finanszírozni. Október közepén beállt nagy teherautóm a técsői iskola udvarába, valamennyiünk nagy örömére! A felavató ünnepség "nagy napjuk" volt técsői és a környékbeli testvéreimnek, de nekem is felejthetetlen emléket jelentett. Utána, kirándulás keretén belül megint ellátogattam ahhoz a kilátóponthoz, ahol jól át lehet látni a Tisza túlsó partján fekvő Máramarosszigetre: a református és a katolikus templomtorony napfényben csillogva hívón intett felém... El is határoztam, hogy legközelebb (2000 év tavaszán) elmegyek Máramarosba, arra a földre, amelyen - amikor az magyar volt - őseim és felmenő rokonaim, az akkori közéletben szerepet játszottak és tanultak a XIX. században a máramarosszigeti híres református líceumban, Magyarország akkori szellemi végvárában. Ellátogatok ahhoz az emlékoszlophoz, amit 1887-ben emeltek Asztalos Sándor és Móricz Samu 48-as szabadságharcos hősök emlékére és ahol 1990 óta a máramaroszigeti magyar polgárok ünnepük nemzeti ünnepeinket. Felkeresem a temetőben Móricz Károly, 48-as szabadságharcos honvéd huszár alezredes és az akkori máramarosi Honvéd Egylet elnöke sírját. Meg szeretném tekinteni az RMDSZ könyvtárát, melynek állítólag több száz rendszeres magyar olvasója van. Feltétlenül érdekel a jelen helyzet: az emberek és problémáik és segíteni szeretnék itt is ahol a legjobban kell, oktatási és kulturális szervezetekre gondolok elsősorban a magyarság-fenntartás miatt. Hivatásomat - hídépítő szerepemet a máramarosiak és a nyugati magyarság között - fogom folytatni. Liszt Ferenc és szülőhelye. Doborián Soprontól alig húsz kilométerre délre már a Várvidéken, Burgenladban fekszik az alig több mint 800 lakosú Doborján (Raiding), amely Liszt Ferenc szülőhelye. A zeneszerző édesapja, Ádám 1798-tól volt az Esterházyak gazdatisztje, tíz év múlva helyezték ide. Az apa Doborjánba is magával vitta a csellóját és zongoráját, s kisfia, Ferenc első zenei nevelője volt. A gyermek tízéves korában került el szülőfalujából, és négy évvel halála előtt, 1872-ben látta viszont Doborjánt. Szülőháza fehérre meszelt, jellegzetes XVIII. század végi vidéki kúria, amelyen magyar és német nyelvű emléktábla látható, és Liszt aggkori domborműve. "Itt született Liszt Ferenc, 1811-ik évi október 22-én. Hódolata jeléül a soproni irodalmi és művészeti kör, 1981-ben." A jobboldali szobában született Liszt, itt áll a márványszobra. A falakon régi fényképek, reprodukciók láthatók életéről, rokonairól, barátairól. A múzeum eredeti tárgyait, bútorait 1945-ben az Ausztriát is megszálló szovjet hadsereg elhurcolta. A kúriát 1951-ben alakították át Liszt-emlékházzá. Kérjük olvasóinkat, ne felejtsék el megnézni a címzésnél, hogy mikor jár le az előfizetés.
