Amerikai Magyar Újság, 2000 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2000-06-01 / 6. szám
12 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2000. június Kazinczy Ferenc (1759—1831) Fáy István Ez a portrésorozat hiányos lenne, ha Kazinczy Ferencnek, irodalmunk egyik legnagyobb alakjának életét, működését és hatását nem ismertetné. Valójában nem költészete állítja az első sorba, hanem a tény, hogy közel ötven éven át ő volt a magyar irodalom kommunikációs központja, szellemi megerősítésünk legnagyobb alakja, az ízlés, stílus és a nyelv felemelésének következetes harcosa, aki nagy hatósugarú erőt képviselt és személyes varázsa, nagy műveltsége, fáradhatatlansága kora minden tehetségét magához vonzotta. Azt jelentette nekünk, mint Voltaire a franciáknak, vagy Goethe a németeknek. 1759. október 27-én született Érsemlyénben, anyai nagyszülei, Bossányi Ferencék házában. Apja Kazinczy József, anyja Bossányi Zsuzsanna. A nagyszülői ház, ahol hét éves koráig élt, egész életét meghatározta, mert ott szerette meg az olvasást. Hét éves korában került a Debreceni Kollégiumba, de csak egy évre, majd Késmárkra u- gyancsak egy évre, innen pedig Sárospatakra, ahol tíz évet tanult. Itt olvasta Bessenyei György „Ágis tragédiája ” című művét, mely eljegyezte az írói hivatással. Később ellátogat Pestre és Bécsbe, majd Báróczi Sándor és Baráti Szabó Dávid írásait olvassa nagy lelkesedéssel. Különösen Báróczi volt rá mély hatással. Ahogy írja: „ Még ma is bírom a könyvet, mert rajta van ifjú esztendeim emlékezete” (Önélétrajz.) 1779-ben Kassán kezdi el joggyakorlatát, azután Eperjesre kerül, majd 1782- ben esküszik fel a Királyi Táblán, Pesten. Azonban nem sokat törődik a jogtudománnyal mert elsősorban az irodalom érdekli. A latin klasszikusokat és a német irodalmat olvassa, közben pedig minél több magyar költővel igyekszik kapcsolatot teremteni. Egy tállyai szüreten ismeri meg későbbi főnökét, majd apósát, gróf Török Lajost. Az ő révén, mint a felvilágosodás híve és meg- győződéses szabadelvű intellektüel, 1784-ben belép a miskolci szabadkőműves páholyba. Abban az időben a szabadkőművesség korántsem volt azonos a napjainkban ismerttel. Európa szerte a nemzeti törekvések megvalósítására igyekvőket képviselte, akik a mindenki által óhajtott változásokat békés fejlődés útján akarták megvalósítani. Ugyanebben az évben Zemplén, majd Abaúj megye tiszteletbeli aljegyzője lett. Ebben a hivatalban csak nagyon rövid időt töltött, ugyanis gróf Török Lajos, akit II. József császár a felvidéki magyar iskolák tankerületi főigazgatójává nevezett ki, maga mellé vette a nagy műveltségű fiatalembert és kinevezte a nemzeti iskolák tan- felügyelőjévé, ahol felelős pozíciójában minden erejével a magyarságot igyekezett erősíteni, amiért több összetűzése volt a németesítésre törekvőkkel. Sajnos ez az egyéniségére szabott beosztás csak addig tartott, amíg a protestáns iskolafelügyelőket el nem mozdították állásukból. így 1791- ben ő is megkapta a felmondást. A hivatalból Kassán töltött öt esztendő folyamán a város szellemi életében mellette állt Batsányi János és Baráti Szabó, akikkel irodalmi folyóiratot alapított „Magyar Museum ” címen. Később önállóan szerkesztette az „Orpheust”, egy irodalmi lapot. Ez a folyóirat azt a célt szolgálta, hogy nyilvánosságot adjon az ifjú tehetségeknek, hirdesse nemzeti kultúránkat, az ízlést, a józan gondolkozást, a felvilágosodást és a vallási türelmességet. Abban az időben írja: „Sokat kell dolgozni, mert hisz a magyar nyelv fejletlen és készületlen. Fordítani kell tehát az írónak, hogy stílusa a külföldi íróktól szabad ömlést és simaságot kapjon, a régiektől pedig nemességet”... Ezzel elkezd egy folyamatot, mely a magyar műfordítást a világon páratlanná fejlesztette. Ő maga Sallustius, Ossián, Shakespeare, Moliere, Lessing, Goethe, Schiller és Wieland munkáiból fordított, ugyanakkor költőtársait állandóan bíztatta erre a munkára. Ha levelezésében elolvassuk az erre vonatkozó részeket, az a benyomásunk, hogy ezek mindegyike szellemi végrendelet. Illyés Gyula írja, hogy a világirodalmat németül, franciául, vagy angolul megismerni lehetetlen, ők ugyanis kultúrájuk fölényének tudatában más népek irodalmi remekeit harmadrangú költőkkel fordíttatták. Egyedül a magyar nyelv az, melyen a világirodalom hitelesen megismerhető, mert legnagyobb költőink a fordítók. Márai Sándor még hozzáteszi, ha egy magyar költő ismerte valamelyik idegen nyelvet, „kutya kötelességének ” tartotta annak lehetőleg minél több értékét átültetni anyanyelvűnkre. így született meg Shakespeare drámáinak első magyar átköltése: Vörösmarty Lear királya, Petőfi Coriolánusa, a Szenlivánéji álom Arany János csodálatos magyar nyelvén, majd Aristophanés összes művének fordítása. Ebben az évszázadban Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád, Szabó Lőrinc, Deve- cseri Gábor, Radnóti Miklós, Ábrányi Emil és a többiek fordításai olyan magas szinten állnak, hogy az eredetivel egyenrangúak. Nagy tudásukkal fejlesztették nyelvünket világirodalmi szintű kifejezőeszközzé,
