Amerikai Magyar Újság, 2000 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2000-06-01 / 6. szám

2000. június AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 13 aminek elindítása Kazinczy elévülhetetlen érdeme. Hivatala elvesztése után (1791) Alsóregmecre, édes­anyjához költözik és a szomszédban, Bányácskán épített házat, melyet Szép­halomnak nevez el. Ettől kezdve csak az irodalomnak él, szervez, hirdeti a minő­ség és a szépség fölényét, bátorítja valamennyi köl­tőtársát. Olyan levelezést folytat, mely hozzáve­tőlegesen 25-30 kötetre tehető és a kultúrtörténet felbecsülhetetlen értéke. Sokoldalú munkásságát letartóztatása szakítja meg 1794-ben. A vád: részt vett a Martinovics által vezetett összeesküvésben azzal, hogy ismerte a „forradalmi kátét ”, de nem jelentette a hatóságoknak. A többi vádlottal együtt Budára szállítják. Ezek közt van Verseghy Ferenc, Szentjóbi Szabó László, Hajnóczy József és a többiek. Az öt fővádlottat kivégezték. Kazinczy ellen a vád: fel­ségárulás, lázadás a trón és az alkotmány ledöntésére, s a közbéke felborítására való törekvés. Tipikus kirakatper, melyhez hasonlókat (csak éppen más színekben) a legújabb kori magyarül­dözés történetében nagyon sokat találunk. Halálra ítélik, de a királyi kegyelem büntetését várfogságra vál­toztatja. Ezután következik kálváriája. Kegyetlen bör­tönök: Brünn, Kufstein, Munkács, míg végül hét évi rabság után 1801-ben am­nesztiát kap. Költőtársai kitörő öröm­mel üdvözlik. Siet haza Széphalomra, hogy folytassa munkáját, de kiderül, hogy testvérének a rossz gaz­dálkodása csaknem koldús- botra juttatta. 1804-ben, negyvenöt éves korában veszi feleségül a művelt, finomlelkű gróf Török Zsó­fiát. Súlyosak az anyagi gondjai, de mindezért kár­pótolja felesége, gyerekei és költőtársai szeretete és ragaszkodása. így munkáját töretlen energiával folytatja. Anyagi helyzete csak 1812-ben javul, mikor édes­anyja halála után a családi vagyont elosztják a testvé­rek. Közben állandó érintke­zésben van Kiss Jánossal, Virág Benedekkel, Kisfaludy Sándorral és több más számottevő szellemi ember­rel. A világirodalom egyik legszorgalmasabb levelező­je. Ezekben vitatja meg többek között a mértéktartó és ízléses nyelvújítást. Ud­varias, de mindig őszinte kritikája, jóindulata és ő- szintesége adnak költőtár­sainak biztonságérzetet, a fiataloknak pedig támaszt. Levelezése köti össze az ország különböző részeiben élő írókat. Elve, hogy az isteni szikrán kívül a tudás, a szépség, az igazság és az erkölcs vezesse költőinket az alkotásban. Ádázul tá­madja a műveletlen és ízléstelen nyelvújítókat, akik nevetségessé teszik irodal­munkat. Ezt a munkával teli, önzetlen, konstruktív életet két esemény zavarja meg. Első az úgynevezett „Árká­diái per” (1806-1807). Debrecen tanácsa ugyanis rájött, hogy egy lángelmét hagyott tüdővészével halálra éhezni, tehát elhatározták, hogy városuk nagy szülötte, Csokonai Vitéz Mihály sírjára emlékművet állíta­nak. A derék cívisek ezért Kazinczyhoz fordultak, mint legilletékesebbhez, hogy adjon tanácsot, mi legyen a sírfelirat. Ő azt ajánlotta: „Árkádiában éltem én is”. Ez persze azt jelentette, hogy a nagy görög költők és drámaírók is annak szü­löttei. Erre a tekintetes városi tanács elővette a jó öreg Barthelemy művét, mely azt mondja, hogy Árkádiában nagyon jó lege­lők vannak, főleg szamarak­nak. így aztán kitört a vi­har. Kazinczy hiába állítot­ta, hogy Csokonai emlékét szentnek tartja. A viszony közte és Debrecen között egész életére megszakadt. Közben változatlanul folyt a nyelvújítási harc. A fiatal tehetségek Kazinczy hívei voltak. Vitkovics Mi­hály, Szemere Pál, Berzse­nyi Dániel, Kölcsey Ferenc és sokan mások. Kazinczy vitriolos epigrammákat ír a túlzásba menő újítók ellen „Tövisek és virágok” cím­mel. Majd megírja „ Poétái epistola Vitkovics Mihály úrhoz" címmel szatirikus levelét, melyben nekirohan .a műveletlen és tehetség­telen túlzóknak. A második nagy kiábrán­dulás az lett számára, hogy irodalmunk két részre sza­kadt. A nyelvünket ízléssel és mértéktartással újítókat „/teológusoknak”, a „baju­szos magyarokat”, irodal­munk Pató Páljait „ortho- lógusoknak" nevezték. Ezek bírálatára Kazinczy lelkes híve és levelező partnere, Szentgyörgyi József debre­ceni orvos írt egy humoros pamfletét, melyben Barcza- falvi Szabó Dávidot, mint a legerőltetettebb szavakat gyártó „nyelvészt" aposztro­fálta. Erre Somogyi Gedeon, a neológusok ádáz ellen­sége, tehetetlen dühében összegyűjtötte a fellelhető Kazinczy-ellenes írásokat és azokat Szentgyörgyi írásá­hoz csatolva „Mondolat” címmel kiadta 1813-ban. Abban az időben ilyen késhegyig menő vitákkal igyekeztek a magyar nyelv tökéletesítésére. A neológusok körében rendkívüli felháborodást keltett ez az ellenséges lépés. Szemere Pál és Köl­csey Ferenc írták meg rá a választ. Ez a nevezetes „ Felelet a Mondolatra ”, melyben Somogyi Gedeont nevetség tárgyává tették az egész ország előtt. Gúnyol­ták ízléstelen népieskedését és az „orthológusok” szel­lemi szegénylegény csoport­ját. A visszaütés olyan kemény volt, hogy nem kaptak rá választ. Kazinczy ízlésére és etikai felfogására jellemző, hogy nem vett részt ebben az őt érintő vitában. Az volt a véleménye, hogy a nyelv­újításra vonatkozó vélemé­nyét részletesen kifejtette Báróczi Sándor és Dayka Gábor életrajzában. A kér­dést utoljára az „Onkológus és neológus nálunk és más nemzeteknél” című tanul­mányában érintette. Öreg korában utazgatott.

Next

/
Thumbnails
Contents