Amerikai Magyar Újság, 1999 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1999-03-01 / 3. szám

24

ÁM ERIKÁI MAGYAR ÚJSÁG 1999. március

Mégis fontosnak érzem, hogy tisztában legyünk vele: a gazdaság biztató állapota ellenére a költségvetés helyzete továbbra is kedvezőtlen. Ez első pillantásra ellentmondásnak tűnik, de csak első pillantásra.

A költségvetés mindannyiunk háztartásának mérlege. Hiába emelkedik a család jövedelme, hiába dolgozunk és keresünk egyre többet, hogyha minden év elején megjelenik egy hitelező, és magával viszi a család költségvetési forintjainak tekintélyes részét. Hazánk ma ebben a helyzetben van.

Költségvetésünk bevételi oldala ugyan komoly javulást mutat, de kiadásainkat még mindig nem tudja fedezni, mert tovább kell cipelnünk hátunkon a múltat, a korábbról maradt hatalmas államadósság súlyát. Szerencsésebb országok minden évben a többletet osztják a szét az emberek között, mi pedig még mindig a hiányt.

Nehéz elképzelni, de az ország 1999-ben a korábban felvett hitelek kamataira 769 milliárd forintot kényszerül költeni. Minden hetedik megkeresett forintunkat erre az adósságra költjük. Óriási összegről beszélünk. Ennyi pénzből egyetlen év alatt befejezhetnénk autópályáink építését, kétszeresére emelhetnénk a közalkalmazottak bérét vagy egy csapásra megduplázhatnánk mindenki nyugdíját.

Egyszerre kell biztosítanunk a gazdasági’tiöVekedést és javítanunk az életszínvonalon. A mérleg nyelve egyik irányban sem billenhet el. Ezért 1999-ben is különösen megfontoltan kell gazdálkodnunk.

A gazdaság növekedése évek hosszú sora alatt hozza meg gyümölcsét.

Ezzel szemben mindannyiunk mindennapi életét már 1999-ben érezhetően befolyásolja az, hogyan gondolkodik a polgári koalíció kormánya a családok, a polgárok élet- színvonalának javításáról. Sokan önök közül már saját személyes életükben is érezhetik az eddig megszületett intézkedéseink hatását. Ez az élményük 1999-ben sokkal határozottabb formát ölt majd.

A kérdés, amelyben a kormánynak döntenie kellett társadalompolitikájának kialakításakor, a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető könnyűnek. Kinek az érdekében és hogyan használjuk fel azt az összeget, melyet az életszínvonal javítására fordítanunk adatik?

Vajon helyes elgondolás-e, ha a rendelkezésre álló teljes összeget kizárólag a reményvesztettekre, a legszegényebbekre költjük, azokra, akik a maguk erejéből jelenlegi helyzetükből kitömi nem képesek? Vagy - hangzott a másik lehetőség - osszuk meg a rendelkezésre álló

keretet oly módon, hogy jusson a polgárok azon csoportjainak is, akik e segítséggel képesek lesznek a maguk erejét megsokszorozva feljebb kapaszkodni vagy legalább lábukat megvetni a méltóbb élethez vezető úton?

A polgári koalíció kormányának az a meggyőződése, hogy a legszegényebbek helyzetének tartós javulását csak akkor érhetjük el, ha azokat a családokat is megerősítjük, amelyeknek a tagjai dolgoznak, akik a vállukon viszik az ország gondját, és akik magukra vállalják a gyereknevelés örömteli terheit is.

Az az ország tudja, meggyőződésünk szerint, a saját nehezebb sorsú polgárait segíteni, ahol az ott élők túlnyomó többsége tisztes megélhetési lehetőségekkel bír. A kormányt ez a meggyőződés vezette, amikor meghozta társadalompolitikai döntéseit. így a következőképpen döntöttünk: igyekszünk segíteni a szükséget szenvedőknek. Ezért választottuk a nyugdíjtörvény esetében azt a megoldást, amely lehetővé tette, hogy a legkisebb nyugdíjjal rendelkezők illetményét 1999-ben annak akár a negyedével emeljük.

A szegények támogatása mellett ugyanakkor jelentős összegeket juttatunk a dolgozó és gyermekeket nevelő szülőknek is. Elsősorban azoknak a lehetőségeit szeretnénk bővíteni, akik dolgoznak és gyermeket is nevelnek. Meggyőződésem, hogy ők vállalják a legtöbbet Magyarország jövőjéért. Ezeknek a családoknak a támogatása - a mi felfogásunk szerint - közös jövőnkbe való biztos és garantáltan megtérülő befektetés.

Ezért:

Először: 1999-ben már nem kell tandíjat fizetni.

Másodszor: 1999-ben az adók és a járulékok alacsonyabbak lesznek.

Harmadszor: minden gyermek után adókedvezmény jár. Ha az egyik szülő nem tudja a teljes kedvezményt kihasználni, a másik szülő is felhasználhatja azt.

Negyedszer: akik lakást építenek, az áfa egy részét visszaigényelhetik.

Ötödször: 1999-ben minden gyermek után jár a családi pótlék. Alanyi jogon jár, de elvárjuk, hogy a támogatást kapó szülők eleget tegyenek törvényi kötelezettségüknek és iskoláskorú gyermekeiket valóban járassák iskolába. Iskoláskorú gyermekek esetében ugyanis csak ekkor kapják meg a támogatást.

Amikor e döntéseink mozgatórugóit igyekszem megvilágítani, két fontos dologról kell tájékoztatnom önöket. A Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi jelentése arról beszél, hogy Magyarországon még soha nem volt ilyen magas a nyugdíjasok, tanulók, különböző segélyekből élők, egyszóval azoknak az aránya, akiket a statisztika inaktívaknak nevez. A legfrissebb adatok egészen szomorú eredményeket mutatnak. Először fordult elő, hogy a hatvan évnél idősebbek száma meghaladta a gyermekek, a fiatalok számát hazánkban.

Nem tudom, elgondolkodtak-e már azon, hogy jelenleg Magyarországon alig hárommillió-hatszázezer dolgozó ember gondoskodik tízmillióról. Ha nem történik gyökeres változás, húsz év múlva már minden egyes dolgozónak két nem dolgozóról kell majd gondoskodnia. Nincs olyan gazdag ország a világon, amely ilyen terhet képes lenne tartósan elviselni.

A KSH néhány nappal ezelőtt megjelent jelentése egy másik fájdalmas hírt is tartalmaz. A legfrissebb statisztikai adatok azt mutatják, hogy Magyarország népességének fogyatkozása minden eddigit meghaladó méretet öltön. Az eddig sem szívderítő adatok után az elmúlt évben mélypontra jutott az újszülöttek száma. Soha Magyarországon még nem született ilyen kevés gyermek, mint az elmúlt évben.

Ez a szívszorító jelenség hosz- szú távon olyan mértékű népesség- fogyást jelez, mely, ha jelentős fordulat nem következik be, a magyar társadalom olyan fokú elöregedéséhez vezet, amely veszélyezteti az ország jövőjét. Magyarország a nagyszülők országává válik - az életünknek igazi értelmet adó unokák nélkül.

Ezért kell 1999-ben a kormánynak a leghatározottabban cselekedni. Határozottan cselekednünk, de nem rombolnunk - ahogyan az a Bokros-csomag idején történt. Amíg polgári kormánya van hazánknak, nem fordulhat elő, hogy gyerekek, családok, nyugdíjasok jövőjét áldozzák fel csak azért, hogy jelezzék a külvilágnak, hibátlanul fel tudják mondani az éppen divatos közgazdasági leckét.

S ezen a pontok engedjenek meg nekem egy rövid kitérőt. Úgy gondoljuk, hogy azoktól a közéleti szereplőktől, akik a gondjaikra bízott emberek érdekeinek védelme helyett eltűrték, hogy sokan reménytelen helyzetbe sodródjanak; akik hallgattak a Bokros-csomag idején

vagy esetleg éppen a Bokros-csomagért felelős kormány mögött álltak; sőt a kormányban vagy a kormánypárti padsorokban ültek; nos, tőlük a magyar családokon ütütt sebek gyógyításához nemcsak türelmet és megértést kérek, de önmérsékletet és önvizsgálatot is várok. Természetesen mi egy pillanatig sem kérdőjelezzük meg közéleti jogosítványaikat, de semmiképp sem ismerhetjük el, hogy van erkölcsi alapjuk arra, hogy követelésekkel lépjenek feli azzal a kormánnyal szemben, amelyik a Bokros-csomag súlyosan romboló következményeinek orvoslásán dolgozik.

E rövid kitérő után engedjék meg, hogy válaszoljak arra a kérdésre, mi várható a kultúra és az oktatás terén 1999-ben?

Oktatásra összesen 34 százalékkal többet fordítunk, mint amennyi az elmúlt évben rendelkezésre állt. A pedagógusok kiemelt béremelést kapnak. A tankönyvek árának csökkentése érdekében azok áfáját eltöröltük. A tengeri kígyóként húzódó egyetemi integrációt 1999-ben lezárjuk.’ Új korszakot nyitunk a felsőoktatás történetében: ötvenmil- liárd forint értékű, ötéves átfogó fejlesztési programot indítunk el. Ezerkilencszázkilencvenkilencben lezárjuk a nemzeti alaptantervről szóló vitákat, és benyújtjuk a közoktatási törvény módosítását.

Azt akarjuk, hogy az iskola a legbiztonságosabb hely legyen gyermekeink életében, hogy ne kelljen aggódnunk értük, amikor reggel elbúcsúzunk tőlük.

Ezért határozott és szigorú törvénnyel még időben megakadályozzuk, hogy fiaink, lányaink a kábítószerek áldozataivá váljanak. Van, amit az életben ki kell próbálnunk, hogy eldönthessük, szükségünk van-e rá. A kábítószer szerintünk nem tartozik ezek közé. Mi felnőtt fejjel el tudjuk utasítani a kábítószert, mert tudjuk, hogy aki a droggal kacérkodik, az az ördöggel cimborái. De a gyermekeink védtelenek. A drogok fogyasztása csak akkor lehetséges, ha azok kaphatók. Ezért aki a kábítószer-ellenes törvényeket támadja, az egyben pártolja a drogkereskedelmet.

A drog és a bűnözés ördögi kör, s ez az ördögi kör mindannyiunk biztonságát veszélyezteti. Tisztában vagyunk azzal, hogy a drog fogyasztása teljes mértékben nem szüntethető meg. De a kérdésre - kábítószer vagy élet - világos választ kell adnunk. És mi azt mondjuk: a kormány az élet oldalán áll. Nem tűzhetünk ki kisebb célt, mint egy drogmentes Magyarország megteremtését. Ezért 1999-ben szigorú kábítószerellenes törvényt léptetünk életbe.

Tíz éve birkózunk mindannyian a tömeges munkanélküliséggel. Emberek százezreinek nincs mun-