Amerikai Magyar Újság, 1999 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1999-03-01 / 3. szám
14 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1999. március BUDA SÁNDOR A SZABADSÁGHARCBAN- Három országgyűlés képviselője - írta: Dr. Buda Bálint - Sándor déd-unokaöccse (Az alábbi írás a Szabad Magyar Újságírók Szövetsége által, az 1948-49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulóján meghirdetett irodalmi pályázatra érkezett, melyet a bíráló bizottság javaslata alapján, a Szövetség elnöksége a megosztott első díjjal jutalmazta.) * "Tudom, hogy sokan nem fognak szívesen hallgatni, mert manapság nem szokás az ősökről emlékezni Sokan nevetni fognak engem és gúnyolni igyekezetemért, hogy érdemesnek tartottam leírni apáink együgyű dolgait." (Kós Károly) Elszoktunk attól, hogy a történelmi eseményeket az egyes emberek, családok vagy népek közösségének mélyértelmű összefüggésében lássuk. Sorsfordító idők hatalmas sodrában egy-egy egyszerű ember, egyszerű család története nem tűnik lényegesnek, legtöbbször nem is szerepel a krónikákban - esetleg csak a családok hagyományai vagy sárguló iratai őrzik azokat. Az 1848-as magyar forradalom és szabadságharc történetében is így van ez. E lényegesnek nem tűnő események összessége mégis részét képezi a nagy idők történetének. Nagysomkuti Buda Sándor igen régi - a Szamos és Lápos folyók vidékén már a honfoglalás /honvisszafoglalás) előtt is itt élt - magyar nyelvű népesség (akárcsak a székelyek) egyik családjának leszármazottja. Kővárremetén született 1813-ban. - Különös, ősi határőr-terület településének egyike ez; Szent István óta királyi birtok, várispánok fennhatósága alá tartozik. Az itt élők az ezeréves határok védelmét látták el, történelmünk egész folyamán. E vidékhez tartozott a későbbi "Partes"- nek (Részekének) nevezett országrészben Kővár-vidéke is, mely egész a XIX. századig - a vármegye-rendszerhez szorosan nem tartozó - önálló képviseleti joggal rendelkező, saját törvényhatósággal bíró terület volt, mely a mindenkori kővári várkapitány parancsnoksága alá tartozott. E területnek a XII. század elejéig színtisztán magyar volt a lakossága, de a XV. század elején már tömegesen élnek itt a beszivárgott, ide-oda vándorló oláhok, akiket ezek a magyar határ-alakulatok telepítettek le, szerveztek közösségekbe és e telepek első vezetői is mind magyarok voltak. Az itt élő fegyverforgató, határvédő szabadok - későbbiekben mind nemesek - mindig féltékenyen őrizték nagyon régi és igen erős szokásjogaikat, társadalmi tudatukat. Mint általában a végvárak társadalma, ők is megszokták az önállóságot, a magukra hagyatottságot és azt, hogy csaknem állandóan készenlétbe kellett lenniük és védekezniük minden ellenség és elnyomás ellen - bárhová is tartozott éppen akkor szükebb hazájuk: akár a királyi Magyarországhoz, akár az Erdélyi Nagyfejedelemséghez, akár a törökhöz, vagy az osztrákhoz. E végvári vidék társadalmára soha nem tudott eredményesen hatni semmi idegen, mert szüntelen háborúságokban összekovácsolódva mindig megvédték magukat mindenkitől - kunoktól, krimi tatároktól, török martalócoktól, oláh vajdáktól, osztrák elnyomóktól - és megmaradtak a legtisztább és legkeményebb magyaroknak. A határvédő szerep megszűntével az újabb időkben már aztán másképp szolgálták a hazát: vagy továbbra is fegyveresként, a fejedelmek vagy a király mellett, ha azoknak "jó legényekre" volt szükségük, vagy szükebb pátriárkájuk irányításában a közigazgatásban. Sokan aztán a nagybirtokok szorongató önkényeskedései és a szűkössé vált megélhetési lehetőségek miatt elvándorolni kényszerültek. így volt ez a Buda családban is - János, Sándor nagyapja, például, Kővár-vidék küldöttjeként Mária Terézia nemesi testőrségében szolgált. Más ősei táblabírói, szolgabírói, levéltárnoki, úti biztosi és egyéb hivatalokat viseltek, egyik nagybátyja - Károly - pedig a királyi Magyar- ország területére vándorolt és Tatán az Esterházyak pincemestere lett. Sándor ügyvédnek tanult és korán bekapcsolódott a Partium és Erdély politikai életébe és képviselő lett az erdélyi országgyűlésben. Családot alapítván feleségül vette a közeli nyir-vasvári származású Vasvári (korábban Fejér) Pál nővérét; két fia születettAz 1848-49-es pozsonyi országgyűlésen az összes megyék közül Kővár-vidék volt az, amely elsőként követelte Erdély és Magyarország unióját, érdekes módon annak ellenére, hogy lakossága zömmel román volt és az erdélyi románság vezetői mind az unió ellenzői voltak! Korabeli tudósítók újra csak Kővár-vidékét említik, mint amely vidék rendjei 1848. március 12-én, Pozsonyban Kossuthnál tisztelegnek és úgy üdvözlik őt,"mint a görnyedő pómép várva-várt szabadítóját" és ez alkalommal "ezüsttölgyágból font koszorút" nyújtanak át neki. Március 15. Forradalom Pest-Budán! A jól ismert események ezután drámai gyorsasággal peregnek... Április 14-én, szitáló esőben, a fővárosban hatalmas tömeg várja a Pozsonyból hajóval érkező új minisztereket: Batthyányt, Kossuthot és Széchenyit. A tömegben újra csak itt találjuk a lelkes erdélyieket. Sándor sógora, Vasvári - aki ragyogó szónoki képességével, csengő hangjával, héroszi termetével, nagy tudásával méltán volt egyike az események irányítójának - mondja az üdvözlő beszédet: "most e néptömeg hasonló elszántsággal szentesíti meg Önöket s komoly, de szívből fakadó szóval kiáltja: éljen az első magyar minisztérium... Mi előkészítettük az útat, hogy ti,
