Amerikai Magyar Újság, 1999 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1999-03-01 / 3. szám
1999. március AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 3 MÁRCIUS 15. - A MAGYAR SAJTÓ NAPJA A Szabad Magyar Újságírók Szövetsége felhívása Március 15.-én ünnepeljük minden esztendőben a magyar sajtó napját, annak emlékére, hogy az 1848-as forradalom első napján született meg a magyar sajtószabadság. A Szabad Magyar Újságírók Szövetsége azokban a sötét években is számontartotta ezt a napot, amikor a kommunisták bitorolták a hatalmat a Hazában és a diktatúrát elvtelenül kiszolgáló sunyi bértolnokok irányították a magyar sajtót. Évtizedeken át nem lehetett az igazat írni Magyarországon, csak azt, amit a Moszkvából irányított Kádár-rendszer propagandistái diktáltak és engedélyeztek a gyáva, megalkuvó firkászoknak. A szabad sajtó szellemiségét ezekben az időkben az emigráns újságírók ápolták és az emigrációban megjelenő lapok őrizték a lángot, a sajtószabadság lángját. Egyedül az emigráció lapjai írták meg az igazságot s ezzel olyan feladatot teljesítettek, amelynek gyökerei 1848. március 15.-ig nyúltak vissza. Az elnyomatás évtizedeiben a Szabad Magyar Újságírók Szövetsége képviselte a magyar sajtószabadság gondolatát és évről-évre megemlékezvén a negyvennyolcas forradalom vívmányairól, megünnepelte a Szabad Magyar Sajtó Napját. És ez emlékeztető kellett legyen az írás otthoni művelői számára, hogy csak annak van hitele, amit az igazság és meggyőződés sugall. Hazugságban fogant írásokkal nem lehet tartósan elbolondítani a népet és az a rendszer, amely az írástudókat árulásra, az elvek feladására kényszeríti, nem lehet időtálló. Jól tudták ezt 1848-ban Petőfíék is, akik a nép szabadságának első feltételéül a sajtószabadságot jelölték meg és azt ki is harcolták. A szabadföldi magyar újságírók is ezért küzdöttek évtizedeken át az emigrációban és nyugodt lehet a lekiismeretük, mert mindenkor megtették kötelességüket, amivel a Hazának és hivatásuknak tartoztak. 151 esztendővel ezelőtt harcolták ki a márciusi ifjak Petőfivel az élen a sajtó szabadságát és az emigráns sajtó munkásai mindvégig hűek maradtak azokhoz az ideálokhoz, amelyeket az 1848-as szabadságharc, egy évszázaddal később pedig az 1956-os forradalom ifjúsága megtestesített. Az emigráns lapok hordozták azokat az eszméket, amelyeket a kommunizmus évtizedeiben megtagadtak a hazai írástudók s ezzel méltatlanná váltak a magyar sajtó nemes hagyományaihoz. Ennek ellenére legtöbbjük a rendszerváltás után sem vonta le a konzekvenciát és köpönyeget forgatva továbbra is rontja a levegőt a demokráciának elkötelezett hazai sajtóban. Ők, akik néhány évvel ezelőtt még Moszkvát dicsőítették, ma a legnagyobb demokraták és a nyugati integráció, a NATO-csatlakozás élharcosai. Még ma, kilenc évvel a rendszerváltás után is a kaméleonok dominálnak a hazai sajtóban. Idén már százötvenegy esztendő távolából emlékezünk a Negyvennyolcas forradalomra és arra a Március 15.-re, amelyet azóta is a magyar sajtószabadság születésnapjaként tartunk számon. A szabadföldi Újságírószövetség hosszú éveken át küzdött azért, hogy otthon szabaddá váljék az írás, hogy megszűnjenek az újságírók tollát béklyóba verő tilalmak és visszanyerje hitelét a nyomtatott betű. Ami a múltban nem az igazságot közvetítette az olvasókhoz, hanem a párt szavát és kénytelen volt a kommunista rendszer hazugságainak szócsövévé válni. Ezt a lealázó szerepet a mindenható párt kényszerítette a sajtóra, de mindig bőven akadtak olyanok, akik judáspénzért és pozicióért vállalták, hogy tollúkkal kiszolgálják a hatalom érdekeit. Felelősségük mérhetetlenül nagy, mert tehetségükkel hozzájárultak ahhoz, hogy a kommunisták félrevezethessék a magyar népet. A rendszer bukása után szabaddá vált a magyar sajtó és megszűntek azok az intézmények, amelyek addig rákénysze- rítették akaratukat az újságokra. Azóta mindenki azt írhatja, amit akar, nem korlátozza senki sem. A sajtószabadság hallatlanul nagy vívmány, de azzal nemcsak élni, hanem visszaélni is lehet. Kiegyensúlyozott sajtóélet helyett kaotikus állapotok uralkodnak ma Magyarországon, mert sokan úgy vélik, gátlás nélkül támadhatnak bárkit és manipulálhatják a közvéleményt. A sajtószabadság visszaszerzése sajnos nem járt együtt a szellemi felemelkedéssel, hanem inkább gonosz és alantas indulatokat szabadított fel, amelyek megfertőzik a sajtó levegőjét. Sokan nem tartják magukra nézve kötelezőnek a jóizlés szabályait és a lapok egy részében olyan hang uralkodott el, amire azelőtt nem volt példa a magyar sajtó történetében. A színvonal lesüllyedt. Mindez nem mondható el az emigráns újságokról. A haza határain kívül megjelenő magyar lapok szerkesztői fokozottabban ügyelnek nyelvezetre és az elvekhez való ragaszkodás mellett nem feledkeznek meg arról se, hogy vigyázanak a magyar nyelv tisztaságára. A nyugati magyar lapok száma egyre csökken, de a még meglévők híven teljesítik küldetésüket és szolgálják az örök magyar eszményeket. A nyugati magyar lapok ma is kötelességüknek tartják a nemzeti gondolat ápolását és a magyarságtudat, a magyar értékek őrzését. Szerkesztőik a legnehezebb körülmények között, munka utáni szabadidejükben, anyagi ellenszolgáltatás nélkül gondoskodnak az újságok megjelenéséről. A magyar írás, a magyar betű szolgálatával pótolhatatlan kultúrmunkát végeznek, olyan feladatot teljesítenek, amiről ma, a magyar Sajtó Napján csak az elismerés hangján szabad megemlékezni. Már nem sok nemzeti szellemű emigrációs lap létezik a világon: hogy hány van még, azt két kézen meglehet számolni. Hétről-hétre megújuló küzdelmet folytatnak a létért. A régi emigráció kihalásával olvasóik száma egyre fogy és a szerkesztőknek mind több gondot jelent fenntartásuk. Európában a Nemzetőr, a Bécsi Napló és a svájci Duna jelenik még meg.
