Amerikai Magyar Újság, 1999 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1999-01-01 / 1. szám
J I 1999. január AMERIKAI MA GYÁR ÚJSÁG 7 STIRLING GYÖRGY MI LESZ 2000-ben? Amikor valaki nagyon rászokik valamire, pontosabban rabja lesz valaminek - cigarettának, italnak, kábítószernek - arra azt mondják: dohányfüggővé, alkoholfüggővé, drogfüggővé vált. Ami mindenképpen hátrányos, majdnemhogy megalázó állapot. Mert a függés azt jelenti: valamit nem tudunk nélkülözni s anélkül nem élet az élet. Ez nagyon költőien hangzik egy hősszerelmes szájából -- drágám, nem tudok nélküled élni!... -, de már távolról sem annyira romantikus, ha mondjuk valaki pálinka nélkül nem tud élni. Mert ilyen is van. De korunkban ugyan sok gondot okoz a mértéktelen dohányzás, alkoholizmus vagy a kábítószerezés, ám ezek közül egyikhez sem kötődik annyi ember, mint a számítógépekhez. A huszadik század végére a világ komputerfüggővé vált és ma már ott tartunk, hogy számítógépek nélkül moccanni sem tudnánk. A huszadik század civilizációja a század végére teljes egészében a számítógépekre épül. Ez a valóban csodálatos instrumentum mindent megold, kiszámít, nyilvántart és följegyez. Elvégzi az üzletemberek helyett a kalkulációt, kiszámítja a várható nyereséget, statisztikát és leltárt csinál, szóval nélkülözhetetlen a gazdasági életben. De ma már legalább ennyire pótolhatatlan a közlekedésben, a hírközlésben, a tervezésben és a technika minden területén. A katonaság mozdulni sem tudna számítógépek nélkül: minden túlzás nélkül állítható, hogy katonailag nem az az ország erősebb, amelyiknek több katonája, több tankja vagy repülőgépe van, hanem az, amelyiknek nagyobb és modernebb a számítógépparkja. A komputerek egyre fontosabb szerepet játszanak az emberiség életében és ha ez ilyen arányban folytatódik, a fejlődés perspektívái beláthatatlanok. Mert gondoljunk csak arra, hogy fél évszázadnál alig telt el hosszabb idő az első használható számítógépek mejelenése óta: a nyugati szövetségesek a második világháború utolsó éveiben már igénybe vették a számítógép segítségét, de az akkor még szobaméretű gépek úgy viszonyultak egy mai "lap-top" komputerhez, mint a Wright testvérek első repülőgépe egy mostani szuperszónikus harcigéphez. És a fejlődés nem áll meg. Ha a jelenlegi tempót vesszük figyelembe, a következő ötven év alatt olyan szédületes fejlődést várhatunk, ami az emberi agy kapacitását is túlszárnyaló, ad abszurdum akár az embernél is " okosabb" komputerek megjelenését eredményezheti. A kilátások szédítőek, ám egyben félemletesek és riasztóak is. Emlékszem: a két világháború közötti időben, amikor az átlag újságolvasó még harangozni sem hallott a számítógépekről, kezembe került egy amerikai utópisztikus regény, amely arról szólt, hogy a gépemberek - más néven robotok -- egy szép napon fellázadnak az őket létrehozó ember ellen és átveszik a Földön az uralmat. És az író szerint a jövő háborúját nem emberek vívják emberek ellen, hanem gépagyú robotok az egész emberiség ellen. A huszas években, amikor a feltalálók mégcsak elektrónikus vezérlésű hasznos robotok szerkesztésén törték a fejüket, ez a regény feltűnést keltett ugyan, de a lehetőség inkább megmosolyogtatta, mint nyugtalanította az olvasókat. Aztán kitört a második világháború és az emberiséget a gépesített pusztításnak és a technikai csodáknak olyan áradatával lepte meg, amelyek mellett a lázadó robotokról szóló történet dajkamesének tűnt. Az élet túlszárnyalta a tudományos-fantasztikus regényt és azt hamarosan be is lepte a feledés pora. Aztán megjelentek a komputerek és alig kellett hozzá sok idő, hogy érzékeljük: ami néhány évvel ezelőtt még utópiának, fantazmagóriának tűnt, az ma már nem is olyan elképzelhetetlen. A tökéletes komputerek olyan feladatok megoldására és számítások elvégzésére képesek, amelyek meghaladják az emberi elme teljesítőképességét is. Egyelőre ugyan még mindehhez szükséges egy számítás- technikai szakember, aki beprogramozza a gépet, de kitudja, mikor függetleníti magát az embertől egy szuper- számítógép olyan mértékben, hogy önálló életet képes élni s önmagát is képes programozni. Lehet, hogy ez a feltevés naivnak tűnik egy szakember számára, de ki tagadhatná, hogy a technika ma már alig ismer lehetetlent és nemcsak az idegen világok kapuit döngeti, de konstruktívitása szinte a teremtés határait súrolja. Leegyszerűsítve: a különbség csupán annyi, hogy a homo sapiensnek lelke, szelleme van, míg a komputereknél mindezt az elektromosság helyettesíti. És ebben rejlik sebezhetőségük, gyöngeségük is. Mert a számítógépek képtelenek elektromosság nélkül dolgozni vagy "gondolkozni". Elég elfordítani egy kapcsolót, vagy elvágni egy drótot és vége a tudományuknak. Áram nélkül a legbonyolultabb, legtökéletesebb komputer sem ér többet egy darab ócskavasnál. (Az ebben rejlő lehetőségek a hidegháború idején nagyonis foglalkoztatták a szembenálló feleket. Mind az Egyesült Államokban, mind a Szovjetunióban folytak olyan kísérletek, amelyek arra irányúltak, hogy kiderítsék: egy konfrontáció esetén miképp lehet a másiknál "kikapcsolni az áramot". Mert az ellenség megbénításának a "blackout" a legcélravezetőbb módja. Ha tegyük föl, egy háborús konfliktus esetén a szovjeteknek sikerült volna Amerikát"coast to coast" áram- talanítani - ami elméletileg egyetlen különleges atombombával megvalósítható lett volna -, akkor az ország védhe- tetlenné válik. Mert nemcsak a liftek álltak volna meg a New York-i felhőkarcolókban és a föld alatt kiépített katonai irányító központokban, hanem irányíthatatlanná váltak volna a bombázók és a harci gépek, megbénult volna a légvédelem, nem lehetett volna kilőni a megtorló rakétákat, megszűnt volna a kapcsolat a felsőbb parancsnokságok és a beosztottak között, ésígytovább, ésígytovább s végül komputerek hiányában teljes lett volna a zűrzavar és a káosz. Élektromosság és számítógépek nélkül ma már nincs élet s e kettő nélkül a technikailag fejlettebb ország is kiszolgáltatottá válik. A cikkünk elején említett függőség teljes.) i r
