Amerikai Magyar Újság, 1999 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1999-12-01 / 12. szám
1999. Karácsony AAMER1KAI MAGYAR ÚJSÁG 17 FEKETE ISTVÁN KARÁCSONYEST A csend az erdőből indult el. Ekkor még kora délután volt. Mire kiért a rétre, ott várta már szürke palástjában a köd, és a falu alatt melléjük lépett a téli délutánok rövid árnyéka: az alkony. A városba már egyszerre értek. Először a külvárosi boltok ablakai csukták le előttük szemüket, de aztán üresek lettek az utcák: a rendőrök a fal mellé húzódtak és hazagondoltak: az állomásról elmentek az utolsó vonatok is, és a kaszárnyában sem hallatszott más, csak a Bóka honvéd tollának sercegése, aki napostizedesi minőségben de teljes szolgálaton kívüli hangulatban írt a levélpapírra, melynek bal felső sarkában nefelejcsvirágok között két galamb csókolódzott... A csend, a köd és az alkony benéztek az ablakon, aztán ráborúltak az egész kaszárnyára. A homályos, hideg folyosókon ekkor mintha léptek koppantak volna, és Bóka honvéd arra gondolt, hogy talán betlehemesek jönnek. De nem jött senki, csak a karácsonyest békessége és vágyakozása lépegetett a hosszú folyosón, a városban, talán az egész világon. Ekkor nyitott be hozzám Pacolai hadnagy feldúl- tan, az ajtót nyitva hagyva és végigrobogva szobámon. —Hát ilyet még nem hallottál!-Pacolai, légy szíves, tedd be az ajtót.-Hanyatt esel, ha elmondom!-Édes Pacolai, tedd be az ajtót, és ne izgass! Látod, hogy borotválkozom.-Becsukatom ezt a gazembert! Be én, ha száz évig volt is a legényem! Erre már megállt a kezemben a borotva, mert nagy dolognak kellett történnie, ha Pacolai ilyesmire vetemedik. Miska ugyanis, Pacolai legénye, nemcsak közönséges tisztilegény volt, hanem ezenfelül egy személyben: anyós, pénztáros, szerelmi futár, gondnok, titkár, szakács, hajtó és - minden. Ha este valahová készültünk, Pacolai először hozzá fordult.-Hogy állunk, Miska?-Sehogy...-De mégis? Miska erre elővette a családi kasszát, kiutalt valami nyavalyás összeget, és "több nap van, mint kolbászát morogva otthagyott bennünket.-Holnap kidobom - káromkodott ilyenkor Pacolai, de ezt már senki sem hitte el, mert Pacolai Miska nélkül nem élhetett. De ennél többet is mert Miska! Amikor a szomszéd erdőben csináltunk egy nagy összejövetelt az előléptetések örömére, Miska lekésetté Pacolaival a vonatot, aminek következtében Pacolai nem vett részt abban az általános lecsukásban sem, mely a kirándulás következménye lett. Mi másnap fejfájósan ődöngtünk a gyakorlótéren, gyomrunk és erszényünk üresen émelygett, Pacolai pedig üdén nyikorgatta vadonatúj csizmáját.-Hallom, jól mulattatok...-Jól! - néztünk rá sötéten, és majd rosszul lettünk, amikor tízóraira kolbászt és bort rendelt. - Bort! - mondta kajánul, és csettintett melléje. És aznap, a rendkívüli zavaros kihallgatás után Pacolai - állítólag - homlokon csókolta Miskát, és őrangyalának nevezte... ...és most lecsukatja.-Csak csukasd le, Pác, nagyon szemtelen volt már. Pacolai csak legyintett.-Emlékszel a kőgáti erdőre? Sokat meséltem róla.-Valamire emlékszem, de akkor még nem voltál katona.-Nem, sorozás előtt volt. Nagybátyám ott a főerdész. Mint diák minden szabadságomat ott töltöttem, és szabadon puskázhattam az erdőben. Most van négy éve, karácsonykor is ott voltam, és őzeket hajkurásztunk. Lőttem is kettőt, aztán hazaküldtem a kocsit. Egyedül bolyongtam tovább, mert csodálatos szép volt az erdő, lassan esni kezdett a hó, és én észre sem vettem, már kiértem a határra, hol kétméteres drótkerítés zárta le a mi erdőnket a szomszéd községitől. Itt aztán megálltam. Mind jobban esett a hó, és abban a süppedő ünnepi csendben jó volt nem mozdulni. Egyszer csak megfordult velem a világ. A kerítés mellett, az egyik bokor mögül kiviláglik egy alak. Vállán keresztbevetve egy óriási bak. Mire magamhoz tértem, már fenn volt a kerítésen. Irtózatosan felháborodtam. Drillingemben golyó és sörét. Agyon nem lőhettem, de annyi időm volt még, hogy kicseréltem a patront madársöréttel... éppen a vastag részét mutatta felém...-Szóval megtorpedóztad. Pacolai megakadt az előadásban, és mérgesen nézett rám.-Hogy érted ezt?-Ez finoman van mondva, ha egy hajót fenékbe lőnek. —Hát igen. Az alak odakapott, káromkodott, és eltűnt a túlsó oldalon. Később már bántott az eset. Nagybátyám csúnyán leszidott, de hiába érdeklődtünk jegyzőtől, csendőröktől, orvostól, nem hallatszott semmi, hogy valakit meglőttek volna...-Elhibáztad, Pacolai. Előfordul ez nálad...-...és most - ugrott fel -, ahogy hazajövök váratlanul, Miska az én mosdótálamban mosdik...-A fogkefédet is használja... ha ez hozzá tartozik zavaros előadásodhoz...-Az nem igaz! Szóval szidom, mint a bokrot, hogy most már irgalmatlanul elzavarom, amikor azt látom, hogy a háta csupa himlőhely, vagy mi a fene... még valami betegséget kapok tőle. "Nem himlő ez hadnagy úr - mondja Miska bűnbánattal -, csak belém lőtt egy marha a kügáti erdőn: hadnagy úrnak elmondhatom. Úgy volt az, hogy fogtam egy őzikét..."
