Amerikai Magyar Újság, 1999 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1999-12-01 / 12. szám
6 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1999. Karácsony tanivalókat. Amiket mi azoknak érzünk. Dehát mindenki viszonyít valamihez és mi ahhoz viszonyítunk, amit évek, évtizedek alatt láttunk és megszoktunk. Ugyan mihez is lehetne máshoz viszonyítani, mint a Nyugathoz, amihez Magyaroszág tartozik? Hiszen a rendszerváltás óta ezt szajkózza mindenki, még a volt kommunisták is... (Vagy talán az orosz állapotokhoz viszonyítsunk s azokról mintázzuk a magyar életet, onnét vegyünk példát, ahogy ez majd' fél évszázadon át történt? Nem volt elég ennyi ideig?...) Aki bent áll az erdő közepén, nem lát mást, csak a fákat. A közvetlen közelében lévőket. De nincs, nem lehet átfogó képe magáról az erdőről. Az bent élt a kommunizmus sünijében, ugyanígy nem láthatta a fától az erdőt. De nem láthatta a részleteket, az összefüggéseket sem. Mert az egész látásához — nevezzük ezt szintetikus látásnak - távlat kell. Amivel csak az rendelkezhet, aki kívülállóként szemlélődik. A magyar társadalom közel ötven évig bent élt az erdőben és a horizontja nem teijedt, nem terjedhetett tovább a következő fáknál. ( Ha keveseknek néha megadatott, hogy kipillanthattak az erdőből, Moszván túl azok sem láthattak.) Érthető hát, hogy a magyar társadalom átnevelődött, gondolkodása átformálódott és látásmódja hozzáidomult a kommunizmus adottságaihoz. Úgy is mondhatnók: a társadalom többsége akarva-nemakarva részévé vált a diktatúrának. (Tökéletesen érzékelteti ezt Illyés Gyula az "Egy mondat a zsamok- ságról"-ban: "Ő les, hiába futnál, fogoly vagy s egyben foglár, Dohányod zamatába, ruháid anyagába, beivódik, evődik velődig, /Eszmélnél, de eszme csak övé jut eszedbe. /Néznél, de csak azt látod, mit ő eléd varázsolt... /Hol zsarnokság van, mindenki szem a láncban... /Vakondként napsütésben, így járunk vaksötétben... /...Porod is neki szolgál...) A nyugati magyarság segítő kezét tehát (elenyésző kivétellel) a hazaiak visszautasították — nem akartam úgy fogalmazni, hogy ellökték... --, ami bizony keserűséget okozott azoknak, akiket a jószándék vezérelt. No de ez már unalomig ismert lemez, kár újra föltenni... Dehát mindezt csak azért bocsátottam előre ilyen terjengősen, hogy kellőképp bevezessem írásom tulajdonképpeni tárgyát, két objektív nyugati vélemény bemutatását. Annak illusztrálására, hogy milyen elferdült és kimarjuk gondolkodásmódban ragadtak meg azok, akik évtizedeken át az un. szocialista szemléleten nevelődtek és nőttek föl. A most következő és a hitelesség kedvéért jórészt szószerinti idézetek mindenki számára szemléltetően bizonyíthatják, hogy Magyarország bizony elmaradt a Nyugattól, ahol az embernek van értéke, a munkának van becsülete és az adott szónak van hitele. A következőkből mindenki érzékelheti, mennyire igaza van a költőnek: Kádár (és elődei) azzal tették emlékezetessé a nevükkel jelzett gyászos korszakot, hogy eltolták keletre Magyarországot... Most tehát két olyan, pár hete a kormányhoz közelálló Magyar Nemzetben megjelent írásból fogok részleteket bemutatni, melyeknek írói nyugateurópai magyarok. Az egyik Németországban élő közgazdász, a másik Párizsban dolgozó idegenforgalmi szakértő. Ez utóbbi a hajdan világhírű magyar vendégszeretetet hiányolja és -- mint az írás címe mondja -- csokorbagyűjti "turistaélményeit a mosolytalan országból". De máris átadom a helyet az idézeteknek, a szót pedig azok íróinak. Jól tudjuk, hogy Magyarország egyik fontos bevételi forrása az idegenforgalom, amelynek kifejlesztése és növelése érdekében évek óta mindent megtesznek az illetékesek. Lássuk, milyen eredménnyel? Hogyan ítéli meg a magyar idegen- forgalom helyzetét egy nyugaton élő magyar szakember — Cey-Bert Róbert Gyula —, aki hosszú idő után a legutóbbi hónapokban látogatott haza szülőföldjére? A cikk első megállapítása, hogy az a bizonyos sokat emlegetett "magyaros vendégszeretet" üres szólammá vált és napjainkban nyomát se látni Magyarhonban. "Egy 1998-ban végzett felmérés szerint, az első ízben Magyaroszágra látogató külföldi turisták körében, a kikérdezettek többsége negatív benyomásokkal hagyta el az országot." Következik az okok felsorolása: a szolgáltatások gyenge minősége, az emberek barátságtalan és közönyös magatartása és az "hogy többeknek az volt az érzése, hogy csak fizetőeszköznek tekintették őket, a lehető legtöbb pénzt próbálva kipréselni belőlük, nem mindig a legbecsületesebb eszközökkel." Ezek a rossz benyomások -- íija a cikk szerzője --, már a Budapest felé tartó Malév-gépen kezdődnek, ahol az utaskísérők hidegen és közönyösen bánnak az utasokkal, az ételek gyenge minőségűek, Ferihegyen az útlevélkezelők és a vámosok marconán és gyanakodva bánnak az érkezőkkel. A kézi pogy- gyászkocsiért fizetni kell (magyar érmével, amivel a külföldi még nem rendelkezik), a taxisok pedig a normális többszöröséért viszik el a szállodába. Ahol a recepción hidegen fogadják, a londinerek és hallban tartózkodó sze- mélyzet nem köszön, az étteremben a pincérek udvariatlanok és figyelmetlenek. Egy nyugati turista megállapítása: "A magyar szolgáltatások stílusával nem a mosoly országában, hanem a mosoly- talanság országában járunk." A szerző ehhez hozzáfűzi: "Egy elnézést kérő mosollyal kísért felszolgálási hiba könnyebben elfogadható, mint a legtökéletesebb felszolgálás hideg és komor magatartással." Igen, a mosolytalanság! Ez tűnik fel leginkább annak, aki Nyugatról érkezik Magyarországra. Hogy mindenki mogorva: utcán, üzletben, villamoson, mindenütt. Talán ezt lehetett a legnehezebben megszokni. És még sokminden mást... Kiegészíti a hazai mindennapokról alkotott véleményemet egy másik nyugati magyar tollából származó helyzetkép, amely ugyancsak a Magyar Nemzetben, annak szeptember 22,-i számában látott napvilágot. Az egészoldalas cikket Vilmos Tartsay Németországban élő magyar közgazdász írta "A becsületesség, tisztaság és őszinteség útja vezet Európába" címmel és az alcímben fölteszi a kérdést: "Milyen országban élünk?..." A kérdés igen időszerű és önvizsgálatra késztető éppen most, amikor Magyarország ott áll az Európai Unió kapujában és bebocsátásra vár, hogy "hivatalosan" is tagja lehessen az európai népek nagy családjának. Vajon megvannak-e ennek feltételei?... Az Európai Unióhoz való csatlakozás ma mindennél fontosabb a magyar nép számára, hiszen ezen múlik, hogy haladásban és életszínvonalban felzárkózhat-e a fejlettebb nyugati országok mögé, olyan országok mellé, amelyeket a sors megkímélt attól, hogy közel fél évszázadon át idegen megszállás alatt, a nép leikétől idegen kommunista rendszerben éljenek. Ez a néhány évtized hallatlan mértékben
