Amerikai Magyar Újság, 1999 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1999-10-01 / 10. szám

1999. október AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG

17

ÖNVALLOMÁS

(Régi naplórészlet)

... Hát szabad-e csak egy percig is fecsérelnem az időt, hogy vigasztalanul bús legyek s keseredetten könnyeket hullassak bármiért?

Sokszor, hogy nincs, aki megért, vagy, hogy a sorsom mostoha.

Sót van úgy - elég gyakorta -, hogy únom az életet s nem lelek feleletet arra, miért is élek én?

Mi a célom, mire várok, mire lehet még remény?

Annyi okom van panaszra,

"szívet gyötrő" fájdalomra, vagy haragra és ilyenkor érzem, nagyon szenvedek - s nem találok semmiben örömet, vigasztalást- igaz, nem is keresek - és lopom a perceket, órákat, sőt megesik, hogy így tart ez napokig.

... Ma délelőtt éppen ilyen keseredett hangulatban, amint mentem az utcán, egy fiatal lány - talán - húsz éves sem lehetett - lassan szembejött velem.

Járása bizonytalan, sötét üveg két szemén, rögtön láttam, vak szegény. Meggörnyedt, vézna termetén régóta nyűtt kék kabát, nyakán ócska, fakult prém, kopott kis kalap fején.

És , ami oly csodálatos, arca nem is bánatos.

Nincs rajt a fájdalom jele: a száj legörbült két szeglete.

De, mintha állandó derű,- mely azért mégsem kényszerű - békés, alig sejtett mosoly sugározna az ajkáról.

... Amint mellettem elhaladt megálltam, mintha egy falragaszt olvasnék éppen figyelmesen, de közben egyre őt figyeltem. Botjával a járda szélét kereste,

majd megállt, várt mig át mehet az utca szemközti felére. ... Aztán eltűnt a szemem elől s én még mindig csak állottam egyhelyben ott és be vallom most, hogy nagyon szégyeltem magam...

Panajothné László Márta

*

ÚJ SZEPTEMBER VÉGÉN

Még élnek a szívben a régi emlékek még ősi zenéjével csendül a szó...

De turistaként járod az ismerős bércet, hol feljajdult néha tárogató.

Még mosolyra derít egy diákköri tréfa, még hívogatóan int az iskola pad... de fizikai síkon már nem leled a helyed és sehol nincs már a régi önmagad.

Még HAZA számodra a Kárpát-medence, öt világrésznyi terved is odafűz... de a megváltozott hang, az út, a szándék etnik-csoportok köreibe űz.

Még élnek és hívnak, - még talán húsz évig - talán még egy újabb nemzedéken át...

Mi, - a két-hazájú, hontalan nemzetség a Lélek horizontján így nyerünk hazát.

Abelovszky Eliz

*

NÉHÁNY VIRÁG MARADT...

Ősz felé járunk, a kertemben,

Csak néhány virág maradt:

Napsugaras, hűvös reggelen,

Siratom a búcsúzó nyarat.

Színek, záporeső, hulló akác;

S túlról... ismerős hegyek,

A naptárt nézve fogadkozom,

Májusban - majd újra elmegyek.

Ősz felé járunk... s körülöttem,

Csak néhány emlék maradt:

Szomorúan, tölgyfa árnyékában,

Siratom a búcsúzú nyarat.

Gábler Antal