Amerikai Magyar Újság, 1999 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1999-01-01 / 1. szám

1 1

1999. január AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG

3

FÁY ISTVÁN

MIT VÁRHATUNK AZ ÚJESZTENDŐTŐL?

Az "év" szó annak az időnek a meghatározása, melyet a Föld ellipszis alakú pályáján tesz meg éltetője, a Nap körűi. Sok milliárd éve száguld, soha nem késve és nem sietve. Most arra a pontra ért, ahová tavaly és a teremtés pillanatától a Világegyetem összeomlásáig minden kört befejezve ugyanabban az órában, percben, s másodpercben visszatér.

Régi szép szokás szerint Óév estéjén összekoccannak a poharak. Visszaemlékezünk az elmúlt tizenkét hónap minden sikerére, sikertelenségére, örömére, fájdalmára és boldogságot kívánunk az újeszendőre. Szép kívánság ez, de soha nem válik valóra, mert a boldogság nem más, mint rövid ideig tartó önáltatás. Én inkább kevesebb bajt, szomorúságot, több örömet és sikert kívánnék minden embertársamnak. Elsősorban magyar testvéreimnek, akiknek nem volt lehetőségük megismerni az emberi szabadságot, amit Isten igazsága és szeretete minden teremtménye számára biztosított.

Ha a múlt év eseményeire visszatekintünk, félős, hogy semmi jót nem várhatunk a jövőtől. Amerre csak nézünk, mindenütt vér, erőszak nyomorúság. A gazdagok minden jó birtokában, teli hassal és "krőzusi vagyonnal" éppen olyan boldogtalanok, mint akik milliószám éhenhal- nak, miközben a szakadék egyre mélyül az éhbérért dolgozók, vagy a munkanélküliek nagy tömege és a földi javak irigyelt birtokosai között. Kegyetlen versenyfutás ez, mely egyetlen cél eléréséért folyik, amit félrevezető hazugsággal "új világrend"-nek neveznek.

A Szovjetunió néhány esztendővel ezelőtt történt széthullásáig a világ két hatalmi tömbre oszlott. E váratlan történelmi esemény után azonban Amerika maradt győztesen a porondon, hatalmas fegyverfölényével és gazdaságával kényszerítve egykori (és jövendő) szövetségesét, majd hidegháborús ellenfelét a fegyverletételre. Sajnos a "világ vezető hatalmának" ingadozó külpolitikája és főleg az egykori szovjet birodalom középpontjában fekvő, még mindig igen nagy erőt jelentő Oroszország világnézeti, gazdasági és katonai erejének változása következtében ismét elkezdődött a "demokratizálódás". Nyilvánvaló, hogy ez a folyamat nagy befolyással volt a lengyel és a magyar választások eredményére is. Reménykedünk azonban, hogy Orbán Viktor kormánya elkezdi végre hazánk újjáépítését.

A nyugati demokráciák ki nem mondott ellentétei és politikai bizonytalansága mögött aztán megjelent a színen "Ázsia, az ezerarcú óriás" és ki tudná megmondani, hogy ez a hangyaszorgalommal és több ezer év kultúrájával megáldott, közel kétmilliárd lélekszámú sárga tömeg mikor lép elő igényeivel, mint egyenrangú versenytárs? Gazdasági és ipari vonalon máris bebizonyította mennyire korszerű,

félelmetes erőt jelent, ami teljes mértékben elérte már Észak-Amerika iparának és kereskedelmének a szintjét. Ezért arra törekszik az üzlet, hogy csődbe juttassa ezeket, amennyiben nem védekeznek.

Aminek most tanúi vagyunk semmi más, mint kompúterizált hatalmi és gazdasági versenyfutás, melyben az emberélet mit sem számít, mert kizárólag a végső célt, a sikeres világgyarmatosítást akarja végrehajtani az amerikai üzlet. Ezért az ember többé nem személyiség, csak eszköz, egy hatalmas, központilag irányított mechanizmus alkatrésze, amit többé nem Isten vezet, hanem a haszonért való kíméletlen törtetés.

Mit számítanak ebben a gigászi falanszterben olyan parányi országok, mint a Baltikum népei, a lengyelek, a csehek, vagy a mi sokat szenvedett hazánk? Semmit! Formailag megvalósult ugyan 1990-ben a demokráciának nevezett államrend, megtartották korrekt formák között a választásokat, azonban a szabadságtól, az önálló gondolkodástól négy évtizeden át megfosztott magyar nép elbizonytalanodott és nem tudta mit kezdjen szabadságával, így arra várt, hogy tűnődjön helyette az adminisztráció, s az országgyűléssel karöltve megindítsa a tisztogatást, 45 esztendő bűnözőinek tetemrehívását, a romok eltakarítását, majd elkezdje az anyagilag, szellemileg, erkölcsileg tönkretett nemzet újjáépítését. Milliók reménykedtek, hogy szorgalmas munkával elérik a nyugati demokráciák emberi életszínvonalát. Az első, az Antall-kormány cselekvési szabadságát sajnos mindvégig korlátozták a rájuk kényszerített titkos szerződések, ezért lett sikertelen az újjáépítés szándéka. Nem is beszélve a félelemről, ugyanis a Kádár évtizedek bürokratái, elsősorban a vidéki kiskirályok valamennyien a helyükön maradtak. Az elkeseredést súlyosbította, hogy a magát 15 millió magyar vezetőjének nevező miniszterelnök Ukrajnának ajándékozta Kárpátalját, s ezzel megteremtette a precedenst utódai gaztetteihez. így jött el aztán az új választás 1994-ben, mely visszaállította azoknak a hatalmát, akik négy évtizeden át rabszolgasorsban tartották őket, de legalább biztosították számukra a mindennapi szegényes kenyeret és pálinkát, melynek árát most fizeti vissza hazánk becsapott népe a "jólelkű" uzsorásoknak, miközben a jellegzetes profilú hitelezők ügynökei multimilliomossá lopták magukat.

A négy évvel ezelőtti döntés sajnos egyenlőnek bizonyult a meggondolatlansággal, a nemzet jövőjének elkótyavetyélésével egy tál lencséért. Hat hónap éppen elegendő volt annak felismeréséhez, hogy azoknak, kiknek feladata lett volna, semmit nem tettek a magyar milliókért. E helyett leértékelték a forintot, befagyasztották a munkabéreket és felemelték a közszükségleti cikkek árát. A közbiztonságról kár is beszélni, mert a maffia és egyre nagyobb bűnözés ellen képtelenek védekezni, s védelmet nyújtani. Ma ott tartunk, hogy csak imádkozni tudunk az Orbán-kormány tisztességes, építő munkájáért. A Hom- koalíció idején súlyosbította a helyzetet, hogy a segítség minden reménye nélkül, tehetetlenül kellett látni a nemzetgyilkosságot, melynek áldozata a békediktátumok eredményeként, gyűlölködő, alacsony kultúrájú népek kénye-