Amerikai Magyar Újság, 1999 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1999-07-01 / 7-8. szám
6 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1999. júL- aug. békeközvetítésre önként vállalkozó Martti Ahtisaari finn köztársasági elnök is, aki megpróbálta közelebb hozni egymáshoz Talbott és Csemomirgyin egymástól meglehetősen távoleső álláspontjait. Helsinkibe visszatérvén Ahtisaari annyit mondott az őt váró újságíróknak, hogy a holtpontról való elmozdulás azért nehéz, mert Milosevics hajthatatlanul makacs és — ahogy ő remélte - népe érdekében sem hajlandó változtatni magatartásán. Martti Ahtisaari ezután közölte az újságírókkal, hogy haladéktalanul Stockholmba utazik, ahol találkozni fog Kofi Annan ENSZ főtitkárral. Ez elsősorban azért érdekes, mert a belgrádi elnöki hivatal diplomáciai csatornákon kiszivárogtatta, hogy Milosevics szívesen ülne le tárgyalni Kofi Annannal a békefenntartó koszovói ENSZ-alakulatokról. De ennek is előfeltétele a bombázások azonnali leállítása. Tehát ismét csak zsákutca. Egyébként Kofi Annan, aki kezdetben kritikusan vélekedett a NATO légi-csapásairól, kijelentette, hogy azokat addig kell folytatni, amíg a koszovói menekültek vissza nem térhetnek lakóhelyeikre. Az ENSZ főtitkára az elmúlt napokban járt Macedóniában és meglátogatott több menekülttábort, ahol nem fukarkodott a bíztatással. Ezzel párhuzamosan A G-7 országok és Oroszország képviselői már napok óta tanácskoztak Bonnban, de nem sikerült közös platformot kialakítaniok a politikai rendezés kérdésében. Oroszország megbízottja végülis bejelentette, hogy országa megkísérli egy olyan ENSZ-határozat szövegének kidolgozását, illetve bizonyos határidők megszabását, amelynek nyomán véget lehet vetni a háborúnak. Moszkva indokoltnak tartaná, ha ez a tervezet alapjául szolgálhatna az ENSZ Biztonsági Tanácsa Koszo- vóval kapcsolatos határozatának. Elsősorban a majdani rendezés polgári kérdéseiben való ENSZ-közreműködésről tárgyalt Moszkvában Igor Ivanov orosz külügyminiszter, Carl Bildt, az ENSZ-fötitkár balkáni különmegbízottja és Georgiosz Papandreu görög külügyminiszter. (Itt említjük meg, hogy a NATO-tag Görögország elutasította a NATO főparancsnokság azt a kérését, hogy engedélyezze légterének használatát azoknak a török gépeknek, amelyek dél-kelet felől vennének részt Jugoszlávia bombázásában. Ennek hátterében nem csak az áll, hogy Görögország ellenzi a légicsapásokat, de régi vetélytársa Törökországnak és nem szívesen látna légterében török repülőgépet.) Figyelemreméltó az orosz diplomácia ügybuzgalma, amivel részt kivánt venni a balkáni béke megteremtésében és az utána következő rendezésben. Ennek oka nemcsak az. hogy Moszkva mindig kitüntető figyelmet tanúsított a Balkán iránt, hanem az is, hogy az oroszok így próbálják menteni megfakult nagyhatalmi tekintélyüket és presztiskérdést csinálnak abból, hogy beleszólásuk legyen a rendezésbe és a békefolyamat későbbi ellenőrzésébe is. Ez véletlenül egybevág a NATO és az Egyesült Államok érdekeivel, mert a balkáni helyzet az új évezredben csak úgy lehet majd stabil, ha a konszolidálásban közreműködik Oroszország is. (Moszkva "hozzáállása" egyébként gyökeresen megváltozott a krízis kezdete óta: amikor két és fél hónappal ezelőtt hullani kezdtek ez első NATO-bombák Jugoszláviára, az oroszok kardcsörtető és fenyegető kijelentéseket tettek, s ellenállásra bíztatták Milosevicset. Nem telt bele három hét és egészen más húrokat pengettek: azt tanácsolták Milosevicsnek. hogy keresse a békés kibontakozás útját és békeközvetítésre vállalkoztak. Nyilván lemérték az erőviszonyokat, ami nagy1 szerencse, mert pálfordulásuk elősegítette a diplomáciai megoldást. És ezt méltányolni kell.) A rendezést célzó diplomáciai erőfeszítésekhez tartozott az a legújabb terv is, amely szerint a NATO-szövetségesek június végén Bonnban vitatják meg Jugoszlávia háború utáni politikai és gazdasági újjáépítésének részleteit. Erre a konferenciára hivatalosak Jugoszlávia utódállamai, az EU minden tagországa, a Jugoszláviával határos minden ország, Oroszország és nemzetközi pénzügyi szervezetek. Az itt hozott döntéseket aláírná az ENSZ, a NATO, az EBESZ, a Világbank és az IMF is. Élénk diplomáciai tevékenység folyt tehát annak érdekében, hogy' egyrészről befejeződjék a háború, másrészről Koszovóban békeállapotokat lehessen teremteni. Az egyik fél részéről megvan a jószándék, még csak Milosevicset, illetve lehetséges utódját kell tárgyalóasztal mellé kényszeríteni. Mióta ugyanis a hágai nemzetközi bíróság háborús bűntettek miatt vádat emelt a jugoszláv elnök ellen, ő többé nem lehet tágyalópartnere egyetlen NATO-országnak sem és mire előbb vagy utóbb béketárgyalásokra kerül majd sor, addigra már új embernek kell ülnie a belgrádi elnöki palotában. De legalábbis annak kell hiteles politikusnak lennie, aki a jugoszláv delegációt vezeti. E feltételek megvalósulásáért legtöbbet az orosz békeközvetítő, Csemomirgyin tehet, aki már eddig is jó diplomáciai érzékről tett tanúbizonyságot s akinek a szava súllyal esik a latba Belgrádban. A diplomáciai megoldás kulcsa -- úgy tűnik -- az oroszok kezében van és ez nagyon jó így7, mert Moszkva úgy érezheti, hogy megint van beleszólása a világpolitikába. És most úgy tűnik, a diplomaták fáradozásait siker koronázta!... Oroszország még ma sem heverte ki azt a traumát, ami akkor érte. amikor közel egy évtizeddel ezelőtt úgy omlott össze a Szovjetunióként ismert gyarmatbirodalom, mint egy kártyavár. Moszkva addig egy szuperhatalom fővárosa volt, a maga nemében páratlan katonai erőt képviselve. A Kreml beleegyezése nélkül semmi sem történhetett a világon és ha az oroszok valamire azt mondták, hogy "nyet", azt még Washintonban is respektálták. Ilyenkor került sor csúcskonferenciákra, ahol vagy sikerült meggyőzni a Szovjetuniót, vagy nem. Ha pedig Moszva vétót emelt valami ellen, akkor még a nyugati hatalmak is deferáltak. Mert a szovjet birodalom gazdaságilag és katonailag egyaránt félelmetes hatalom volt, amelynek állásfoglalását nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Hol vannak már ezek az idők? Napjainkban aligha érdekel valakit is a Kreml urainak véleménye és kis túlzással azt lehet mondani, hogy7 a világ eseményeibe annyi beleszólása sincs Moszkvának, mint egy délamerikai banánköztársa
