Amerikai Magyar Újság, 1999 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1999-04-01 / 4. szám
8 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1999. április „...Mindig jöhet egy pillanat mikor a féltés átszakad és harangozni kezdenek, kik minden imát elfeledtek a hosszú éjszakák alatt". (Kannás Alajos) Megdöbbentő írást kaptunk Angliában élő kiváló pályatársunktól, amely a Demokrata című lapban jelent meg, „Himnusz, Haza, Honlap" címmel és 1999. január 21 -én hangzott el az Országos Széchényi Társaságban „A Magyar Kultúra Napja ” alkalmából rendezett találkozón. Az előadást Török András, az MSZP-SZDSZ párt volt helyettes kultuszminiszteri államtitkára tartotta, aki Kölcsey Ferenc Himnuszát, nemzeti imádságunkat elemezte évezredünk utolsó éveinek megfelelő szellemben. Mondanivalója, mely múltunk és nemzei kultúránk megtagadása olyan döbbenetes, hogy valóban meg kell kongatnunk a vészharangot, mint mottómban idéztem és felébreszteni a magyar milliók, — elsősorban a fiatalság — tiltakozását az ilyen merénylet ellen. Arról van szó, hogy a nagytekintélyű előadó nézete szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban írt „Himnusz a magyar nép zivataros századaiból" című nemzeti imádságunk, amit Erkel Ferenc 1844-ben zenésített meg, ebben a „digitális korban, a jelenlegi módon csak ideig-óráig tartható fenn". Ennek oka, hogy az Úristen megszánta a magyarságot és azt lehet mondani, hogy soha ilyen kedvező helyzetben nem volt az utóbbi évszázadok idején saját sorsa meghatározásában. (Idézet.) „Ha a Himnuszt, mint érdekes gondolatgyűjteményt kulturálisan érdekes versnél nagyobb rangban kívánjuk őrizni, akkor igazodnunk kell a mai fiatalság ízléséhez és vágyaihoz... A Himnusz pillanatnyilag nem múzeumi darab, de úton van afelé". Nem csodálkozhatunk Török András, a nyilvánvalóan ismert szakember véleményén sem, hiszen aki az MSZP-SZDSZ kormány magasrangú tisztviselője volt, az feltétlenül az Amerikában uralkodó, demokráciának gúnyolt üzlet kiszolgálója, vagy megszállottja. Jöjjön hát inkább a „rock-himnusz”, hogy a „diszkók söpredéke ” még rángatózni is tudjon rá, mikor záróra előtt üvöltözik. A változás különösen egyszerű lesz, hiszen Taszáron, ami a „világ vezető hatalmának ” hídfője, vagy talán inkább gyarmata, ott vannak a felsőbbrendű emberek, akik minden tanítást megadnak az amerikai kultúra fejlesztésére. Valószínűleg ez az oka, hogy Somogybán a lányok már csak „ amerikaiul ” akarnak beszélni. Mindez nagy segítséget fog nyújtani a „demokratikus köztársaság ” megszilárdításához, hiszen soha nem lehet elfelejteni a dicsőséges heteket, amikor szülőhazánk, az ezer éves királyság Károlyi Mihály, Kun Béla, Rákosi Mátyás, Kádár János, vagy a „ parlamentáris demokrácia ” első, dicső két kormányának kizsákmá- nyoltja és köztársaság volt, amihez Kossuth adta a példát 1849-ben. Fel hát, jöjjön azi új, „digitális Himnusz, hadd felejtse el a magyar nép ezeréves történelmi múltját. Ezért ajánlotta a fentebb említett kiváló előadó, hogy a millenniumra sürgősen írják ki az új himnusz pályázatát. Ugyanakkor megemlítette a Kossuth-díjjal kitüntetett és más kiválóságok (30) neveit, kik halhatatlan költészetükkel korszerűvé teszik, főleg pedig mindennemű nemzeti jellegtől megtisztítják ezt a nyilvánvalóan hazafias költészetet a nagy siker reményében. Tervét alaposan megfontolva javasolta a pályázók névsorát. Többek között három olyan kiválóságot, akik közül egyik költő az egész világra kiterjedő szövetség vezetője, talán a Rákosihoz írt ódája megjutalmazásaként, a másik Prohászka Ottokár szobrának húzta nyakára a kötelet, hogy a bolsevisták ledönthessék, a harmadik pedig 1943-ban megírta a közismert dicsőítését, ami csak 1945-ben jelent meg: „A teremtés letelt, ma reggel ótaJés minden nap újra a himnusz alatt/e gyesül Szovjet Európa ”! Fölöslegesnek látom, hogy folytassam a névsort, mert újabban valamennyien „demokraták ”, akik közül kizárólag Kányádi nevén csodálkozom. Amit írtam nem annyira megbotránkozás, mint inkább nagy szomorúság, hogy ide jutottunk. Éppen ezért ismertetem néhány szóval a „korszerűtlen”, múzeumban őrzendő himnuszt, ezt az egészen idáig szentnek tartott nemzeti imádságunkat, ezt a remekművet, mely nem digitális, tehát anakronisztikus. Azért teszem ezt, mert ha az oláhok oláhoskodnak, ha a tótok szlovákoskodnak és minden hazugságot ránk kiabálnak, akkor ha odahaza nem teszi meg senki, az
