Amerikai Magyar Újság, 1998 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1998-03-01 / 3. szám
1998, március AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 3 MÁRCIUS 15 SZÁZÖTVENEDIK ÉVFORDULÓJÁRA 150 esztendő, másfél évszázad távlatából tekintünk most vissza arra a napra, amely az elnyomás hosszú korszaka után meghozta a magyar nép számára a szabadságot. 1848. március 15-én virradt föl Magyarország fölött a szabadság napja és a negyvennyolcas forradalom történelmünknek olyan dicsőséges fejezetét jelzi, mely fényével ma is utat mutat a magyarságnak. Igen, Negyvennyolc ragyogása máig sem fakult meg és nemzeti ünnepünknek még ma is van üzenete számunkra. Ennek az üzenetnek pedig különös időszerűséget nem csak az ad, hogy idén kerek évfordulóját ünnepeljük a magyar feltámadás kezdetét jelző 48-as forradalomnak, hanem az is, hogy napjainkban is a lelkek forradalmára lenne szükség ahhoz, hogy a nemzet magára találjon és megindulhasson a felemelkedés utján. A nagy történelmi pillanat erre már csaknem egy évtizede érkezett el az ország életében, de a magyar nép nem tudott élni a lehetőséggel és a demokratikus átalakulás vakvágányra futott. Ebben az évszázadban (és a felnőtt generációk életében) már másodszor vetélt el egy olyan demokratikus kísérlet, amire a világpolitika esélyt adott számunkra s amely lehetőséggel élni képtelenek voltunk. 1945-ben, amikor egy röpke történelmi pillanatra úgy tűnt, a háborútól meggyötört, kivérzett, de lassan eszmélő nemzet előtt megnyílt az út, hogy demokráciát építhessen magának, a szovjet csizma taposta el legszebb reményeinket, az elmúlt években pedig a magyar nép maga játszotta el a sors nyújtotta lehetőségeket. 1989/90-ben megbukott a kommunzizmus, összeomlott a gyarmatbirodalom és hosszú idő után újra szabadon választhatott a magyar nép. A több mint négy évtizedes elnyomás után akkor természetesnek tűnt, hogy a társadalom minden rétege a demokráciára szavazott, arra a demokráciára, menynek áldásait oly régen kellett nélkülöznie s amelyben reményt látott arra, hogy megfélemlítés nélkül, szabadon s a maga teremtette jólétben élhet, dolgozhat és építheti jövőjét. S talán még a haza jövőjét is... Nem így történt. A sok évtizedes agymosás megtette a magáét és az első szabadonválasztott kormány tehetetlensége, valamint a vadkapitalizmus észszerű korlátozás (és demokratikus szabályozás) nélkül elburjánzott torz jelenségei elriasztották a tömegeket a demokráciától és a választópolgárok 1994-ben visszaszavazták hatalamba a régi uraikat, a volt kommunistákat, az ország tönkretevőit. Bebizonyosodott, hogy a magyar nép még nem érett a demokráciára és nem tud mit kezdeni a rászakadt szabadsággal. Magyarországon 1998-ban százötven évvel az abszolutizmus ellen a demokrácia jelszavaival harcba induló 48-as forradalom után, demokratikusan választott többpárti kormányzás folyik ugyan, de ezt fényévek választják el az igazi demokráciától. Mert ez csak papíron demokrácia, amihez hiányzik a demokratikus közszellem, a polgárok demokratikus gondolkodása és az a mentalitás, ami például az amerikai demokráciát jellemzi s amit néhai Kennedy elnök öntött szavakba közérthetően, tömör egyszerűséggel. "Ne azt várd, hogy a haza tegyen érted valamit, hanem azt nézd, hogy mit tehetsz te a hazádért’' - ez az a mondás, ami (ha több mint egy évszázaddal később hangzott is el) leginkább jellemezte a 48-as forradalomkor a magyar nép hangulatát és foglalta össze érzéseit, amelyekkel a haza üdvére mindenki igyekezett tenni valamit. Akár Petőfi "Nemzeti dalt" szavaló hevületével, akár Széchenyi fontolva haladó módján, akár Kossuth lelkesedésével. És ebbe a mondatba sűríthető össze a demokrácia lényege is. 1848-ban ebben a gondolatban fogalmazódott meg a magyar nemzet közös akarata - aminthogy 1956-ban is ettől forrt soha nem látott egységbe a magyar nép - és ez hiányzik ma. Ezért nincs demokrácia ma Magyarországon és nem is lesz addig, mig a közel fél évszázados elnyomás alatt a köz érdekei iránt közönbössé, de annál önzőbbé vált magyar társadalom gondolkodásmódja gyökeresen meg nem változik. Elsorvadt a közösségi érzés. És hogy így van, az nem a magyar nép bűne, hanem a bukott rendszeré. Hogy e bukott rendszer még megmaradt és magukat átmentett urait emelték vissza a hatalomba a magyar szavazók, az sem az ő vétkük, hanem annak a manipulálásnak tudható be, amivel megfosztották őket józan Ítélőképességüktől. A demokrácia örve alatt megjelent vadkapitalizmus könyörtelensége megriasztotta őket és visszavágják az ún. szocializmus egyenlőségét, amikor nem kellett gondolkozni, nem kellett küzdeni, de mindenkinek jutott munka, fedél és megélhetés, ami ha szűkös is volt, de biztos. Most van munkanélküliség, vannak hajléktalanok és van létbizonytalanság. Kialakult a nagyon gazdagok vékony rétege és egyre nőnek a nyomorszinten tengődök tömegei. És a kormány tovább folytatja az agymosást: nem hatalmi szóval nyomja el a szabad véleményt, hanem ügyesen manipulálja, ravaszul irányítja a közhangulatot. Létezhetne ugyan szabad sajtó, de az ellenzéki lapokat lehetetlenné teszik, az ellenzéki pártokat felszalámizzák és a demokráciáról csak beszélnek, ám intézkedéseikkel tudatosan kiábrándítják a tömegeket. Ezek a gondolatok kívánkoztak a toliamra, amikor a negyvenyolcas forradalom vívmányaira emlékezem. E vívmányok közül első volt a sajtószabadság, Mert Petőfiék és a március 5-én velük tartó pesti ifjak jól tudták, hogy a sajtó, az írott, a nyomtatott betű szabadsága nélkül nem
