Amerikai Magyar Újság, 1998 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1998-11-01 / 11. szám
1998. november AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 7 karórákat és mindenféle - számukra jórészt ismeretlen - használati tárgyat összezabráltak, ahogy ivókutnak vélték a vízöblítéses angol vécét s ahogy bámulták a polgári komfort rekvizítumait. Amikor Sztálin rájött, hogy nem kellett volna hagyni, hogy a szovjet katonák megismerjék a Nyugatot, már késő volt és azokután már hiába küldte szibériai átnevelő táborokba a Németországot és a kelet-közép- európai országokat megjárt katonáit, a függöny már föl- lebbent. És azáltal, hogy ezek az országok a szovjet katonai megszállás révén a Szovjetunió előterévé váltak, az előzőleg áthatolhatatlanul záró határok is fellazultak. Sztálin rendszerét a háborús segítségért hálás nyugati hatalmak beültették Közép-Európába, ami magát a vörös diktátort is meglepte. Hogy 1945 után így alakultak a dolgok, abban nagy szerepe volt Jaltának, ahol ugyan megfogalmaztak bizonyos demokratikus garanciákat, de azokat Sztálin sohasem akarta megtartani, a nyugatiak pedig nem rendelkeztek elég erővel ahhoz, hogy azokat megtartassák. így aztán minden maradt úgy, ahogyan a német fegyverletétel pillanatában a hadseregek álltak. Azaz azokon a területeken, amelyeket a szovjet csapatok tartottak megszállva, ott bevezették saját politikai és gazdasági rendszerüket. És itt követte el Sztálin a második hibát. Mert a megszállt területeken meghonosított szovjet szisztéma nem volt ugyanaz, mint amelyik a nagyjából Szentpétervár - Belgrád között meghúzott vonaltól keletre már évtizedek óta aránylag zökkenőmentesen működött. Persze a mindenütt jelenlévő Párt vasfegyelmű irányítása és az KGB, meg a milicia ellenőrzése mellett. Az újonnan bekebelezett vazallus országokban mások voltak a működési feltételek, más volt az emberanyag és más volt a társadalmi közeg is, ami "megfertőzte" a rendszert, aminek hatása aztán lassan, fokozatosan továbbsugárzott kelet felé. Abban a pillanatban, amikor Közép-Európa szinte szerves politikai részévé vált a Szovjetuniónak, létrejött a bolsevik rendszeren belül az az ellentmondás, ami aztán később nagyban hozzájárult a gyarmatbirodalom felszámolásához. Kis túlzással azt lehet mondani, hogy tulajdonképpen Sztálin megnövekedett étvágya okozta a Szovjetunió vesztét és a későbbi bomlás magja akkor kezdett csírázni, amikor Sztálin tankjainak nyomában a helytartók és ügynökök hada is megjelent a bekebelezett közép-európai országokban, hogy a Szovjetunióban meghonosodott és ott többé-kevésbé kipróbált módszerekkel kormányozzák az itt élő népeket. És ez a kísérlet bizony csődöt mondott. Mert ami bevált keleten, az oroszországi körülmények között, még nem biztos, hogy alkalmazható a közép-európai társadalmak fejlettebb viszonyai mellett is. A szovjet-orosz rendszernek az lett a veszte, hogy erőszakosan behatolt Közép-Európába, ahol nem volt talaja. Ezt már elég korán jelezték a lázadások, felkelések és forradalmak, majd később a reformkísérletek. Amelyeek eleve kudarcra voltak ítélve, mert - ha kezdetben ezt nem is lehetett látni, ám később egyértelművé vált - a kommunizmus sem politikailag, sem gazdaságilag meg nem reformálható. A Közép-Európában végbe menő események nem maradtak hatástalanok a Szovjetunió belső életére, de még Nyugat-Európára sem. Elég ha az 1956-os magyar forradalom robbanásszerű politikai hatására gondolunk, de a szovjet gazdasági rend lenini dogmáinak szétporladása ugyanúgy a közép-európai hatásra következett be, csak egy lassú, több évtizedes folyamat eredményeképp. Amikor a szovjet-kommunista rend összeomlott, a nyugati ellemzők ezt úgy magyarázták, hogy a marxi-lenini tanok fölött elszállt az idő és életképtelenségük nyilvánvaló. Az utóbbi három évtized oroszországi lemaradását azzal intézték el, hogy annak okai a demokrácia és a piac- gazdaság hiányában rejlenek. Úgy vélték tehát, hogy e régió számára egyetlen orvosság létezik: a nyugati demokrácia és a liberális piacgazdaság bevezetése. Nosza, nekiláttak ennek megvalósításához, de hamarosan be kellett látniok, hogy ami Nyugaton jól bevált, az nem plántálható át egy az egyben keletre, mert ott zsákutcába vezet. A nyugati szisztéma Oroszországban nem működik, és alig telt el pár év, a Nyugatnak máris látnia kellett, hogy tanácsai nyomán nem felemelkedés, hanem politikai instabilitás és gazdasági visszaesés tapasztalható. Ami jó itt, az nem jó ott és vice versa. (Sokan úgy vélik, az orosz reformoknak a kínai szocialista utón kellett volna elindulniok: először csak a gazdasági eredményekre fektetni a súlyt és ezek teljesülése után lépni előre a politika területén.) Amikor Gorbacsov kitalálta a glasznosznyit és a peresztrojkát, úgy képzelte, hogy ezekből épít majd hidat a nyugati minta alapján felépülő piacgazdasághoz. Tévedett. Nemcsak ő bukott bele a kísérletbe, hanem - mert naívul hitt az eredményes nyugatosításban - a rendszer fokozatos megreformálása helyett majdnem szakadékba vitte Oroszországot, magával rántva, a közép-európai gazdaságokat is. A jelenlegi orosz válság nem napi jelenség, hanem hosszú folyamat eredménye és a konfúziója világos: az orosz viszonyokat nem ismerő és nem értő nyugati szakemberek tanácsait követve rossz úton indúltak el. Jelcinnek és körének le kell vonnia a tanulságot és újra kell gombolnia a mellényt - ahogy Deák Ferenc mondotta volt ahhoz, hogy Oroszország kilábaljon a krízisből és a maga útját járva felerősítse a gazdaságát. (Persze némi cinizmussal azt is lehetne mondani, hogy Európának jobb egy gyengélkedő Oroszország, mint egy ereje teljében lévő orosz birodalom, mert attól nem kell tartani, de ha globálisan nézzük a kontinens gazdasági érdekeit, akkor ezt a megjegyzést figyelmen kívül kell hagynunk.) Oroszországnak remélhetőleg lesz elég ereje ahhoz, hogy a saját útját járva gazdaságilag megerősödjék, de józanul politizáljon és ne kergessen imperialista álmokat. Ez utóbbira amúgyis több esély van akkor, ha gazdaságilag rendbejön az ország, mert zilált és kiegyensúlyozatlan gazdasági helyzetben, amikor a nép elégedetlenkedik, könnyebben ragadhatják magukhoz a hatalmat szélsőséges erők, amelyek hajlamosak a kalandorpolitikára. Tehát Európa és a világ érdeke is egy gazdaságilag konszolidált Oroszország. De elsősorben érdeke ez a közép-európai volt csatlós országoknak, amelyek rá vannak utalva az orosz piacokra. Ha a teljes integráció felé tartó Európát egyetlen gazdasági egységnek tekintjük, az oro
