Amerikai Magyar Újság, 1998 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1998-11-01 / 11. szám
1998. november AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 3 November 4. Azt a 42 év előtti napot, 1956. november 4-ét sohasem lehet elfelejeteni... Tizenegy nap telt el azóta, hogy Budapesten kitört a forradalom, tizenegy boldog napon át élveztük a szabadságot és nagy reményekkel készültünk a jövőre. Az ország és a főváros a forradalom lázában égett, de már megszűntek a harcok, győzött a népfelkelés! Az első napok zűrzavara után lecsillapodtak az indulatok és november első napjától kezdve az ország élén új kormány állt, amelyben több párt képviselői is résztvettek s amely megfelelt a nemzet akaratának. Ez a kormány már ura volt a helyzetnek és az egész népet képviselte. A november 4-ét megelőző hét közepére már teljesen helyreállt a mindennapi élet Budapesten. A főútvonalakról eltakarították a barikádokat és a romokat, újra jártak a villamosok és mindenütt megindult a közlekedés. Sok üzlet is kinyitott már s ahol az utcai harcok alatt betörtek a kirakatok, ott ideiglenesen bedeszkázott portálok mögött folyt az árúsítás. Az utcákon rengeteg ember nyüzsgött, az emberek felszabadultan tárgyalták az elmúlt napok eseményeit és mindenki bizakodva tekintett a jövőbe, reménykedve várta a holnapot. A visszaszerzett szabadság édességét ízlelgették ezekben a napokban az emberek, akik úgy érezték, mintha újjászülettek volna. De míg a nép egyik szeme nevetett, a másik könnyezett: a város gyászolta halottait, a fiatal szabadságharcosokat, akik szembe mertek szállni a szovjet tankokkal és vérüket hullatták a szabadságért. A köztereken hevenyészve eltemetett hősi halottak sírhantjain mindennap friss virágok hirdették, hogy a város megbecsüli azokat, akik életüket adták érte. És a város készült a nagy temetésre, hogy november 5-én megadja a végtisztességet halottainak. Az élet már kezdett visszatérni a rendes kerékvágásba: mindenütt végétért a sztrájk és a gyárak munkásai elhatározták, hogy hétfőn újra megkezdik a munkát. Már nem volt miért sztrájkolni, hiszen mindent elértek, amit akartak. Nagy tettvágy feszült az emberekben és mindenki igyekezett elhessegetni magától a félelmet keltő sötét gondolatokat, amelyeket a keleti határszélről érkező hírek okoztak. A rádió óránként ismételte, hogy új orosz csapatok özönlenek be az országba és a tankoszlopok Budapest felé tartanak. Csodába bíztunk és nem hittünk abban, hogy az oroszok támadhatnak. És november 3-án, szombaton este Mindszenty József hercegprímás hangja szólalt meg a rádióban. Higgadt hangon készített mérleget az elmúlt napok eseményeiről és vázolta a tennivalókat. Nem uszított a bukott rendszer ellen, de rámutatott arra,, hogy milyen történelmi elégtétel jár azoknak, akik szenvedtek a Rákosi-terror alatt és szembeszálltak a kommunizmussal. Ám a veszélyekre a főpap is figyelmeztetett, mondván: "Sorsunkat az dönti el, hogy a 200 milliós szovjet birodalomnak milyen szándékai vannak velünk?..." De a legrosszabbra talán ő sem gondolt. ...Még sötétség borult a pihenő védtelen városra, amikor vasárnap kora hajnalban egyszerre dördült el sokszáz orosz ágyú s a félórán át zuhogó lövedékek nyomán falak dőltek le, házak rogytak össze és tüzek lángoltak föl mindenfelé. November 4-ének hajnalán az alvók arra riadtak, hogy Budapest fölött elszabadult a pokol. A túlerő legázolt minden ellenállást és a hitszegő orvtámadás tüzbe- vérbe fojtotta egy kis nemzet szabadságvágyát, legszebb reményeit. Tizenegy napig tartott 1956 őszén a szabadság, hogy utána még sötétebb éjszaka boruljon az országra. Elvégeztetett... S aki átélte november 4-ének tragédiáját, azt a napot sohasem tudja elfelejteni. Stirling György KGB-fiila Vatikánban? A hidegháború javíthatatlan bajnokainak tertották Nyugaton azokat, akik a pápa ellen 1981 májusában elkövetett merénylet mögött a szovjet titkosszolgálat, a KGB mesterkedését sejtették. Az olasz hírszerzés most közzétett adatai azonban egyértelműen megerősítik a korábbi gyanút. A szenzációt keltő jelentést csaknem valamennyi világlap közölte. E szerint a KGB Casaroli bíboros környezetén át férkőzött be a Vatikánba. A bíboros volt a Szentszék keleti politikájának irányítója, aki gyakran fordult meg kommunista országokban is. A moszkvai titkos- szolgálat számára kapóra jött, hogy Casaroli kedvenc unokaöccse Csehszlovákiából nősült és az időnként Prágába látogató asszonyt környékezték meg a lehallgató készülék elhelyezése céljából. Állítólag a bíboros ebédlőjében álló szoborba rejtette el a legkorszerűbb technológiával felszerelt leadót és így a KGB azonnal értesült mindenről, ami a bizalmas beszélgetések során elhangzott. Az akcióval a szovjet titkosszolgálat kettős célt követett: részint tájékozódott a Vatikán külügyminiszterének tartott Casaroli elképzeléseiről, terveiről, részint pedig adatokat gyűjtött II. János Pál pápa lejáratásának előkészítéséhez. Moszkvában komolyan tartottak a lengyel származású pápától. Az olasz hírszerzés szerint a "Pop" fedőnevű akció alkalmasint kiterjedt volna az egyházfő meggyilkolására is. A pop ~ kifejezés az orosz konyhanyelvben papot jelent. Mindez már a pápa elleni merénylet felderítésére megindult nyomozás során is kezdett kikristályosodni, de a vizsgálatot vezető bírótól, Ferdi- nando Imposimatotól 1985-ben váratlanul elvették az ügyet. Imposimato szerint már a kezében volt a KGB szerepére vonatkozó bizonyíték, de az új vizsgálóbíró elfogadva a pápa merénylőjének, Ali Agcsa török terroristának állítását, azzal zárta le az ügyet, hogy a gyilkossági kísérletet egyedül és felbújtó nélkül hajtotta végre. Imposimato ma azt hangoztatja, hogy politikai okokból vették el tőle az ügyet, mert Rómában attól tartottak, hogy a KGB szerepének bizonyításával visszavetették volna a Gorbacsov hatalomra jutását követően javulásnak indult kelet-nyugati kapcsolatokat. (ÉLETŰNK)
