Amerikai Magyar Újság, 1998 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1998-06-01 / 6. szám
6 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1998. június engedte át Közép- és Kelet-Európát?... Talán az minősülne elégtételnek, hogy most egy harmadik szövetségi rendszer tagjaként kell esetleg magyar katonáknak idegen érdekekért harcolniok? Na ne! És kik kapták az elégtételt? Horn Gyula és (elv)társai, akik évtizedeken át Moszkva szekerét tolták? Ezek és ezért kapták most jutalmul a NATO-tagságot? Az ember nem tudja, sírjon vagy nevessen! Hogy a magyar nép biztonsága érdekében lesz jó a NATO-hoz tartozni? Ki fenyegeti most Magyarország biztonságát? A szlovákok? Talán a románok, akik mindent elkövetnek, hogy szalonképesek legyenek a Nyugat szemében és eszük ágában sincs fegyveres akciót kezdeni bárki ellen? A szerbek? Ugyan kérem! A kisantant már nem létezik s éppen ezért a szomszédoktól nem kell tartania Magyarországnak. Létezik viszont Ukrajna, mint szomszéd és távolabb az orosz birodalom. Amely valóban potenciális fenyegetést jelent minden kelet-középeurópai kis ország, főképp a volt csatlósországok számára. Reálisan szemlélve, ez a veszély viszont nem akut, hanem esetleges, és pedig a távoli jövőben. Talán, hiszen minden lehetséges és ki lát a jövőbe?... A következő évszázadban új katonai szövetségek, új hatalmi csoportosulások, új ellenségeskedések és új barátságok jöhetnek létre, olyanok, amelyeket ma elképzelhetetlennek tartunk. (Ugyan ki mert volna a második világháború éveiben arra gondolni, hogy Franciaország és Németország szoros baráti szövetségben fognak élni és az Egyesült Államok legbiztosabb támasza Európában Németország lesz?...) Szóval — bár minden eshetőséggel számolni kell — felelős politikus nem évtizedekre előre kalkulál a várható fejleményekkel, hanem elsősorban a jelen veszélyeit és buktatóit mérlegeli. És a jelen az, hogy Oroszország ma még viszonylag gyönge, viszonyai ziláltak, hadserege csak az árnyéka a réginek, közvetlen veszélyt tehát nem jelent a szomszédaira nézve. Ha azonban ingerük, NATO-bővítés- sel közvetlenül a határai közelébe tólják ki a nyugati támaszpontokat s esetleg még atomfegyvereket is telepítenek azokra, felkeltik az orosz vezetés gyanakvását és az önérzetében megsértett birodalomban imperialista erők, szélsőséges irányzatok kerekedhetnek felül. Aminek beláthatatlan következményei lehetnek, nem is túl távoli időben. Ezesetben valóban olyan veszélyhelyzet áll elő, amivel Moszkva provokációja nélkül nem kellene számolni. És hogy mi lesz 15 - 20 év múlva, ha addigra az orosz birodalom annyira megerősödik, hogy egész Európának félnie kell tőle, ki tudhatja. Erre felkészülni 1998-ban túl korai és igen kétélű vállalkozás. Az oroszoknak világéletükben az volt a komplexusuk, hogy Európa kirekeszti és bekeríti őket. Épp ezt a hiedelmüket erősíteni, nem más, mint politikai rövidlátás, vagy éppen tudatos provokáció. Ami könnyen felelőtlen akciókra csábíthat önérzetükben sértett, becsvágyó orosz tábornokokat, akik még ma is rengeteg atomfegyverrel rendelkeznek. Miért kell, Magyar- ország újra célpont legyen, mint ahogy lett volna 1990 előtt a NATO atomrakétái számára?... Nem amerikaellenesség, hanem a szülőföld iránti aggódás íratja le velem ezeket a sorokat. Nem titok, hogy amerikai állampolgár (is) vagyok, több évtizeden át éltem az Egyesült Államokban és hálás vagyok ennek a hatalmas országnak, sokra becsülöm népe határtalan szabadságsze- retetét. De elsősorban magyarul érez a szívem és ha választani kell, először azt nézem, mi jó a szülőhazámnak és csak másodsorban azt, hogy mi jó Amerikának. Mert nem biztos, hogy a kettő érdeke egybeesik. Erről meggyőződhettünk az 1945 utáni években, majd 1956-ban is. Egyik esetben sem kárhoztattam Washingtont, amiért nem kezdett új világháborút Magyarországért, mert az amerikai érdekek mást diktáltak Trumannak éppúgy, mint Eisenhowernek. Naivitás ezt meg nem érteni. Ám engedtessék meg nekem, hogy ma először a magyar érdekeket tartsam szem előtt. Lehet valakinek erről a kérdésről más véleménye is, amit tiszteletben kell tartani. De az mégis különös, hogy míg a magyar parlamenti pártok (a kormánypártok éppúgy, mint az ellenzékiek) a NATO kérdésében teljesen azonos nézeteket vallanak, addig a NATO ellenes álláspontot csak két parlamenten kívüli párt, a Csurka-vezette jobboldali MIÉP és a kommunista utódpárt, a szélsőbal Thürmer-féle Munkáspárt képviseli. Bizonyítékául annak a régen ismert tételnek, hogy bizonyos esetekben a jobb és a bal szélsőség találkozik. A két párt nézetazonossága közös gyökérből ered: mindkettő nyugat-ellenes, Csurka jobboldali rabulisz- tikával, Thürmer pedig azért, mert nem tagadhatja meg önmagát, a moszkvai neveltetést. Még szerencse, hogy józan, megfontolt és abszolút középen álló konzervatív politikusok is élnek a gyanúperrel, miszerint Magyarországnak előnyösebb lett volna kimaradni a NATO-ból és inkább a semlegességet választani, mint tettek pld. a finnek. No de most már késő. MEGJELENT A KRÓNIKA Az 1996. évi nagysikerű 36. Magyar Kongresszus tárgyalási anyagát tartalmazó Krónika megjelent díszes vászonkötésben, sok képpel, több száz oldalon. Külön jelentősége, hogy sok magyarországi politikus, képviselő, író, újságíró és más közéleti személyiség vett részt ezen a találkozón. S ezeknek előadásait, felszólalásait is tartalmazza a kötet. Foglalkozik hazánk sok politikai, kultúrális és gazdasági problémáival. A magyar ügyek művelői számára nélkülözhetetlen kézikönyv. Külön felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a kötetben megtalálható ft. Kiss G. Barnabás (lapunk munkatársa) írása, és szerkesztőnk egy novellája, (56-os visszaemlékezések). Továbbá szerkesztőnknek - mint a Magyar Találkozók "udvari fényképésze” -, sok felvételét is bemutatja a díszes kötet. Ajánljuk Olvasóinknak a könyvet. Okvetlen rendeljék meg. Ára mindössze 20 dollár postaköltséggel együtt. Megrendelhető: Hungarian Association, 1425 Grace Ave., Cleveland, OH 44107. Tel. 216-226-8868, és lapunk címén is.
